Békés és csendes magyar falvak

Kirándulj el Vérteskozma, Szatmárcseke vagy például Csaroda településre, ha nyugalmat keresel!Hazánk földrajzi adottságai, a hegyek, völgyek, folyók, tavak, barlangok, erdők, élettel teli városok, csendes falvak, mind arra csábítanak, hogy legalább egy hétvégét belföldi kirándulással, túrázással töltsünk.

Néha azonban érdemes letérni a jó kitaposott ösvényről, mert olyan békés és csendes falvakat találhatunk, ahol felfedezhetjük a múltat, rejtélyes szokásokat és megnézhetjük néhány híresség lakóhelyét.

Íme néhány kihagyhatatlan magyar falu, amit mindenképpen írj fel a bakancslistádra!

Vérteskozma: Élő skanzenként működik a csodálatos zsákfalu, ami szinte teljesen elnéptelenedett, de végül sikerült új életre kelni, mint üdülőfalu, ahova a gyönyörű fehér házsorok, a csend és a béke miatt érkeznek a kirándulók és a turisták.

A csupán egy utcából álló Vérteskozma látványosságának számít a XIX. századi, hófehér német parasztházak sora, amihez szép, jól karbantartott kerteket alakítottak ki. A természetvédelmi területen fekvő településre elsősorban azok érkeznek, akik pihenni vágynak.

Ha azonban a lazítás mellett kirándulni is szeretnél, akkor Vérteskozma környéke, a Vértes rengeteg útvonalat és élményt tartogat. A különleges, hófehér dolomittömbökkel tarkított déli oldalon szubmediterrán klíma, míg az északi inkább alhavasi.

Köszönhetően a változatos domborzatnak, klímának, sok ritkaság él a területen, ahol ősszel a legszebb a látvány, ugyanis akkor ezer színben ragyog az itt elterjedt cserszömörce. A környék állatvilága egész Európában híres.Szatmárcseke: Kölcsey síremlékét őrzi az 1973-ban műemlékké nyilvánított szatmárcsekei temető, ahol titokzatos csónakos, nyugatra néző fejfák találhatóak, melyeknek eredetére sokféle magyarázat létezik.

A legrégebbi, 1820-ból származó fejfát a szentendrei Skanzenben őrzik, míg a szatmárcsekei temetőben található legidősebb fejfákat az 1880-as években készítették, de még napjainkban is temetnek ide. A rejtélyes múltú sírkert nemzeti zarándokhely.

A titokzatos fejfák eredetével kapcsolatos történetek közül az egyik arról szól, hogy a csónakforma abból ered, hogy a település régen halászfalu volt. A múltban a fákat kettévágták, az egyik részből pedig koporsó, a másikból fejfa készült.

A fejfákat a mai napig vizsgálják, de azok múltjára továbbra sincs igazi magyarázat, a formájukra viszont többféle elmélet is létezik, mert hátulról csónakot, oldalról fejkendős nénit, elfektetve csónakban fekvő embert képzeltek beléjük.

A szatmárcsekei temetőben található másik nevezetesség a legmagasabb helyre épített, oszlopos csarnokban álló Kölcsey Ferenc síremlék, ami körülölel egy feliratos, címeres urnát. Petőfi Sándor 1847-ben kereste fel a költő sírját, amiről később azt írta, hogy egy fejfa sem jelezte a helyét, de ahogy Petőfi fogalmazott:„nincs is rá szükség mert az odalépő vándornak szívdobogása megmondja, ki van ott eltemetve”.Csaroda: Magyarország egyik legszebb középkori temploma található a településen. A mosolygó szentek templomában akkor kerültek elő a különös falfestmények, amikor az épület restaurálását végezték. A képeken kedves, mosolygós arcú, nagyon emberi ábrázolások sugároznak békességet.

A XIII. században, késő román stílusban épült, keleti országrészben található, karcsú tornyú templom, mindenki előtt nyitva áll, legyen az hívő, vagy látogató. Az épülethez egy körerkélyes, zsindelyes torony is tartozik, a fa harangláb pedig a templom mellett található.

A Középkori templomok útjának egyik leghíresebb tagja Bereg jelképévé vált. A templomban megtekinthető bizánci freskók között található Péter, Pál, János apostolok, Szent Anna és Mária, ölében a kis Jézussal, és az orvosszentek, Kozma és Damján ábrázolás is.Noszvaj: A gyönyörű Bükkben található Noszvajon művésztelepet alakítottak ki az elhagyott barlanglakásokból, ahol a gazdag képzelőerővel megáldott, kreatív elmék romantikus, különleges hangulatú helyet keltettek életre. Ez a Pocem.

A barlanglakásokban a XIX. század óta a XX. század második feléig éltek az emberek, majd a lakatlanná vált helyet 1997-ben megszerezte a Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület. Ezt követően a Pécsett végzett szobrászok, képzőművészek újjávarázsolták az elkoszosodott, gyakran sötét teret, ami így olyan érdekes alkotóhellyé változott, ahova mindenképpen megéri ellátogatni.

A noszvaji táborban sokféle művész megfordult, például szobrász, zenész, festő, iparművész és kézművész, akik mind-mind hozzátettek valamit a helyhez, aminek egyik nagy különlegessége az akusztikus terem, ahol egészen furcsa élményben lehet része az embereknek, ugyanis szabályosan „zeng”.

Ha valaki megfelelő hangot ad ki benne, akkor speciális hanghatásokat kelthet életre, de ugyanitt élvezhető az éneklés, a „morgás”, és a különböző magasságú hangok rezgése.Cégénydányád: A Szamos partján fekvő településen található Kölcsey-Kende Kastély kertje különleges fák és virágok otthona, a kiállításon pedig egy XIX. századi szakácskönyvet is átlapozhatnak a látogatók, akik azt is kideríthetik, hogy mire való a sötétszoba.

Cégénydányád és környéke az ősidők óta lakott, az itt található monostorról pedig 1180-ben keletkezett az első írás, ám a települést a Kölcsey és a Kende család tette igazán híressé. A klasszicista stílusú Kende-kúriát 1833-ban építtette Kende Zsigmond. A kúria mai alakja a későbbi bővítéseknek köszönhető. Az 1958 óta műemlék kastély homlokzatán található verset Kölcsey Ferenc költötte, kifejezetten ide.

A Hortobágyi Nemzeti Park 2003-ban vásárolta meg a hanyatló állapotba került épületet, majd 2015-re tejesen felújították, múzeumot alakítottak ki benne és megnyitották az érdeklődők előtt. A kastély állandó kiállításán nemesi ételek, gasztronómiai, a környező vidék természeti kincsei tekinthetőek meg.

Természetesen az épületben található a Kölcsey és a Kende család történetét bemutató rész is, ahol Kölcsey fogadja a látogatókat, akik közös fényképet is készíthetnek vele. A nemesi és paraszti konyhát megismertető gasztronómiai kiállításon konyhai berendezések, bútorok. Edények és egy 1867-ből származó szakácskönyv is megtekinthető.

A kiállítás egyik legkülönlegesebb része a sötétszoba. A 100 holdas parkot Kende Zsigmond bárónak köszönhetjük, aki maga is lelkes növénygyűjtő volt, ám a kert nemcsak a növények, hanem az állatvilág miatt is izgalmas hely. Nem véletlenül nevezik az Alföld legszebb kastélyparkjának, ami 1959-ben kapott védettséget a páratlan növény- és állatvilág megóvása érdekében.Palóznak: Rengeteg pihenni vágyó turista és kiránduló keresi fel a Balaton-felvidéki települést, ahol hagyományos falusi hangulat várja az odatévedőket, akik a régi épületek mellett a borokért és rendezvényekért is rajonganak.

A Veszprém megyében, a Bakony lábánál található település első említése egy 970-es évekből származó adománylevélben szerepel. A jelenleg itt élő néhány száz helyi lelkiismeretesen óvja és védi a régi faluképet.

A borászattal és turizmussal foglalkozó Palóznak a hegynek köszönheti a védett klímáját, enyhe időjárását. A vidék élővilága igen gazdag, a gyümölcsök közül pedig a barackok, a füge, a szőlő és a mandula a legjellemzőbb.

A település igazi vonzerejét a hagyományos falusi hangulat, gyönyörű táj, a csend és a nyugalom egyvelege adja. A régi épületek esetében az Árpád-kori, gótikus részletekkel rendelkező, katolikus templomot, a református haranglábat, a népi építészet hagyományos stílusjegyeit őrző Diószegi-házat és a Pongrácz-kastélyt mindenképpen érdemes megtekinteni.Vácrátót: A növénykedvelők mennyországa hazánk legkülönlegesebb botanikus kertje, a 27 hektáros, Vácrátóti Botanikus Kert, ahol 13 000 növényfaj várja a látogatókat, akiket a botanikus kert minden hónapban más helyre kalauzol el.

Magyarországon itt található a legnagyobb növényrendszertani gyűjtemény, ám a kert nem kizárólag emiatt érdekes, ugyanis a története tele van kalanddal, meglepő fordulatokkal és nem egyszer szomorú eseménnyel.

A botanikus kertet Vigyázó Sándornak, egy jómódban élő, hazaszerető, hitvesét imádó grófnak köszönhetjük, aki a beteg felesége, Podmaniczky Zsuzsanna miatt vette meg a kertet. Vácrátót kiváló választás a családi kiránduláshoz, ráadásul a településen rendszeresen a programokat szerveznek.Egerszalók: Az egerszalóki barlanglakásokban egy régi, már letűnt kort elevenítenek fel, és még kívánságot is teljesíthetnek. A bátor látogatók legyőzhetik a Burgonyát, míg mások 3D-s moziban ismerkedhetnek meg a múlttal, a Sáfránykertben pedig hasznos dolgokat tanulhatnak meg.

A tufába vájt lakóhelyek a XVII-XVIII. századtól készíthették. Ezek között lakás, istálló és pince is található. A XIX. század közepén 33, ma már csak 18 barlanglakás maradt fent, és még a XX. században is lakottak voltak.

A megmaradt barlanglakások ma már múzeumként várják az érdeklődőket, akik a második világháborút megelőző időszakot ismerhetik meg, a korhű bútoroknak és eszközöknek köszönhetően.

A 3D-s mozi a terület földtörténetét mutatja be, a magyar dinoszauruszoktól napjainkig. Emellett gyakoriak az előadások, koncertek, a látogatókat pedig kemencében sült finomságokkal is várják. A barlanglakásokban belépve jobb figyelni, mert az egyikben ott ül Róza néni, a fejkendős asszonyság, akiről azt mondják, hogy teljesíti a fülébe súgott kívánságot.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Európa 100 legélhetőbb városa

Európa 100 legélhetőbb városa

A magyar főváros is szerepel a listán, amit élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek alapján állítottak össze.

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Népszerű turistahelyek, ahol nem árt tájékozódni a helyi szokásokról, szabályokról!

Enyészetté vált szállodák

Enyészetté vált szállodák

Egykor népszerű szálláshelyek, amelyeket hagytak lepusztulni.

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

Legendás helyek, amelyeket a valóság ihletett.

A világ leghátborzongatóbb helyei

A világ leghátborzongatóbb helyei

Te melyiket fedeznéd fel a legszívesebben?

A legjobb őszi programok Magyarországon

A legjobb őszi programok Magyarországon

Várnak a belföldi kalandok!

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Ismerd meg Európa legfurcsább törvényeit!

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Olasz, görög, német és izraeli várost is felfedezhetsz, ha nem akarsz sokat költeni a repülőjegyre.

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Tizenöt különleges hely, ahova nem mehet bárki.

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

Ezekre a helyekre mindenképpen érdemes ellátogatni egyedül, a barátokkal vagy az egész családdal!

http://ujhazak.com