Erősen terjed a „repülési szégyen”

Reneszánszát élheti a vonatozás a „flight shame” mozgalom egyre nagyobb népszerűsége miatt.Az utazás egyik legnépszerűbb formája a repülés, de lehet, hogy ez hamarosan megváltozik, ugyanis a Svédországban létrejött „flight shame”, magyarul „repülési szégyen” mozgalom egyre elterjedtebb.

Az eredeti elnevezés szerint flygskam, a repülőút által magunk mögött hagyott szénlábnyom csökkentését, elkerülést és az „út a fontos, nem a cél” bölcsesség népszerűségét szolgálja. A lényeg tehát az, hogy miközben védjük a környezetet, újra felfedezhetjük, hogy a célunkhoz való lassabb eljutás sokkal több kalanddal, élménnyel és izgalommal gazdagít, mint egy gyors repülőút, ami rendkívül káros a Földre nézve.

Környezetszennyezés szempontjából a fel- és leszállás a legnagyobb károsanyag-kibocsátás, ezért egyre többen döntenek úgy, hogy csak akkor ülnek repülőre, ha nagyon hosszú útra indulnak, több időt töltenek a célállomáson, ha viszont csak egy rövid kirándulásra vállalkoznak, akkor inkább a vonatot részesítik előnyben. Ugyanakkor a tendencia megfordítás nehéz, elvégre a legnépszerűbb utazási formák a hétvégi egyik városból a másikba repülés, a légitársaságok pedig szorgosan kínálják az ilyenfajta ajánlatokat.

A BBC egyik szerzője, aki 5 éve nem ült légijárműre, most a testvére lánybúcsúja és az időhiány miatt döntött úgy, hogy mégis repülőre száll. Ő így magyarázta a cikkében, hogy miért kerüli a légi közlekedést:

„A durva szénlábnyom miatt sokáig kerültem a repülést. Tizenéves korom óta egyre jobban marcangolt a bűntudat a repüléssel járó kibocsátás miatt, ugyanis azóta egyre többet tudtam meg az éghajlat-változásról, és arra gyakorolt hatásáról. Tulajdonképpen a repülés lehet a leginkább szénigényes tevékenység, amit óránként tehetünk.”

A cikkíró szerint a „repülési szégyen” egyre szélesebb körben elterjedt Európában az elmúlt évben, ennek oka pedig az lehet, hogy olyan korban élünk, amikor egyre inkább szükségessé válik az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogása, tehát abban az esetben, ha valaki ennek tudatában ül légijárműre, annak könnyen lelkiismeret-furdalása lehet.

Jocelyn Timperley így beszélt a „repülési szégyenről”:

„Esetemben itt van a fájdalmas kontraszt a hétvégi kirándulás örömteli élvezete és az éghajlatváltozás romboló valóságának hatásai között. Mások ezt úgy írnák le, hogy azt követően, hogy környezetvédelmi szempontból felébredtek, már zavarba jönnek a repüléstől.”

A légi közlekedés szembeni egyre nagyobb ellenállás miatt újra fellendült a vasúti közlekedés. Például egyre többen fedezik fel az éjszakai vonatozás előnyeit, ez pedig növekvő nyomás alá helyezi a politikusokat a repülés éghajlati hatásainak kezelése terén.

Ha összességében nézzük, akkor a mozgalom azon is változtat, hogy hogyan, miért és hova utazunk. Habár a „szégyen” kifejezés negatívan cseng, mégis a hangsúly azon van, hogy pozitív hatását gyakorol a környezetre és az utazóra is.

Ugyanakkor szó sincs arról, hogy a „flight shame” elítéli azokat, akik repülővel utaznak, mert a középpontban inkább az áll, hogy a saját utazási szokásainkon változtassunk. A mozgalom lényegét Anna Hughes, a brit Flight Free 2020 alapítója fogalmazta meg a legtalálóbban:

„A repülés hanyagolása nem jelenti az utazás hanyagolását. A világon rengeteg hely található, ahova más módokon is el lehet jutni.”

Azt sem szabad elfelejteni, hogy előfordul, hogy nem a repülés a leggyorsabb, legolcsóbb megoldás, ráadásul a vonat általában egy adott település központjába viszi el az utasokat, akik hosszabb ideig csodálhatják a kilátást, de az sem elhanyagolható tény, hogy az általános tapasztalat szerint a vonaton könnyebben megy az ismerkedés egy-egy kupéban, mint a repülőn.

A vonat mellett szóló érvek közé sorolhatjuk azt is, hogy nincs sorban állás és repülőtéri hercehurca. A technika fejlődése pedig a vonatok felszereltsége, kényelmi szintje és az úti célok egyre bővülése terén is érezhető.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)