Utazás a nagy kontrasztok földjére, Peruba

Ahol az új és a régi találkozik - 10 úti cél Peruból 

Peru az igazán nagy ellentétek országa. Persze nem azért, mert mindenki ellenséges a másikkal, ez sokkal inkább egy pozitív jellemzőnek számít ebben az esetben. Peruban ugyanis egyenlő mértékben kap szerepet a régi, és az új. Nagy becsen tartják a rég múlt romjait, emlékeit, emellett pedig nagy mértékben jelen van az új kor minden mennyiségben.

10 Paracas: Népszerű hely az önjelölt felfedezők és a minőségi pihenésre vágyók között. Érdekes módon van itt egy sivatagos terület, melynek hirtelen váltással a véget nem érő tenger vet véget. Akik jobb szeretnek a földön lenni, klassz kirándulásokat tudnak ide szervezni, ám a hullámok szerelmesei akár egész nap hajókázhatnak és úgy ismerkedhetnek meg ezzel a környékkel.

1

9 Nazca: A település homokos, sziklás részén találhatóak a hírhedt, titokzatos Nazcai vonalak. Az érdekes motívumokat i.sz. e 100 és 800 között vésték ide, furcsa módon azóta is jól kivehetőek. A környéken egyébként több rom is található, feltételezések szerint abból a korból való lakhelyek lehettek.

Az ismeretlen motívumokon kívül vannak még ide vésve majmok, kolibrik, kard szárnyú delfinek is.

2

8 Huascarán Nemzeti Park: A népszerű Természetvédelmi Terület magába foglalja a Kordilla Blanca-hegységet, melyet az UNESCO véd. Ezen a helyen ugyanis rengeteg veszélyeztetett faj van otthon. A parkot bejárhatjuk gyalogosan, de akár lóháton is. Nem szabad kihagyni a legizgalmasabb momentumot sem, az ősi barlangrajzokat, melyeket szervezett régészeti kirándulások során lehet megtekinteni.

3

7 Gocta vízesés: A csodálatos zuhatag az Amazonas mentén található, melynek útját szorosok, torkolatok, hegyek formálják. Érdekes módon ez a csodás hely, csak 2005-ben került felfedezésre, pedig az idők kezdete óta ott volt. Ma már számtalan túra útvonal vezet oda és még egy szálló is található, ahol el lehet tölteni néhány kellemes napot.

4

6 Kuelap: A csodálatos, 6. századi ősi várost, egy hatalmas erőd veszi körül. Ezt a helyet az ősi Chachapoyas kultúra uralta. Több száz jó állapotban lévő lakhely és épület maradt meg ezen a helyen, ahová az Utcumba völgyből lehet eljutni busszal, autóval, vagy gyalogosan.

5

5 Titicaca-tó: Az Andok-hegységben található tó, Dél-Amerika legnagyobb ismert tava. Több száz vízi faj és madár él ezen a mesés területen, közülük a legtöbb csak itt honos. A fejlett turizmusnak köszönhetően, több úszó sziget is megépítésre került itt az elmúlt években, melyeket hajós kirándulások során lehet megtekinteni.

6

4 Lima: Peru fővárosa egy nagyon izgalmas hely. Itt igazán megbizonyosodhatunk róla, hogy a természet, a régi kor és az új kor milyen jól együtt tudnak működni. Nagy teret kap itt a természet, azonban a jól fejlődő fővároshoz méltán nagyon látványos a megjelenése is, újszerű épületekkel, létesítményekkel és tele számtalan lehetőséggel. A Csendes-óceán partján helyezkedik el, ezért a kilátás mindig lélegzetelállító. Itt található egyébként a világ egyik legrégibb egyeteme is, melyen a 16. században építettek és alapítottak meg.

7

3 Manu Nemzeti Park: A dzsungelekkel, biológiai sokféleségekkel teli hely, az egyik legnépszerűbb Peruban. Itt rengeteg érdekességet megtekinthetnek a kirándulók. A legérdekeltebb program itt mégis a dzsungel túra és a madár lás, ahol több 100 különböző papagáj fajt is meg lehet figyelni, természetesen csendben, hogy ne legyenek megzavarva rutinjukba az állatok.

8

2 Artesonraju: A népszerű hegycsúcs, a Kordilla Blanca-hegységben található. A piramisra emlékeztető képződmény évente több százezer túrázót vonzz magához, akik szívesen hódítják meg ezeket a magaslatokat.

9

1 Machu Picchu: A világhírű műemlék, a perui Andok-hegységben található, egy hatalmas trópusi erdő közepén. Az ősi inka várost, szinte mindenki ismeri a világon, nagy jelentősége van mind történelmileg, mind kulturálisan. Az ok, amiért ilyen jól el lett rejtve, az az, volt, hogy ne találjon rájuk az ellenség.

10

(forrás: placestoseeinyourlifetime.com)

Hozzászólások

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Öt csodás európai falu, amit tökretesznek a látogatók.

Európa túlértékelt látnivalói

Európa túlértékelt látnivalói

Kilenc látnivaló, amit érdemes elkerülni 2026-ban.

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Hét európai város, ahol életre szóló élmény az évbúcsúztatás.

A világ 10 legkoszosabb városa

A világ 10 legkoszosabb városa

Budapest is szerepel a listán.

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

http://ujhazak.com