VV5 Kiválasztás: Csaba megy párbajra!

Frissítés ITT! Csaba - Cristofel párbaj lesz!


Előzmény: VV5 összefoglaló, október 16. Az első Kiválasztást Sebestyén Balázs vezette. Mielőtt ez elkezdődött, megnézhettük a szokásos összefoglalót.



Tegnap reggel nem indult túlságosan békésen. Szinte azonnal szóba került Péter és Cristofel esti balhéja, ami miatt közel kerültek a kizáráshoz. Attila pláne nem örült, mivel még szeretett dzsekije is tiszta tojás volt.

Mivel a lányok voltak a cselédek, emiatt nem is ehettek a fiúkkal együtt, hanem kint az udvaron kellett enniük. Mivel nem tudtak magukkal foglalkozni, így egymásnak estek. Dya, Kinga és Sehi Veronikát beszélték ki.

Később cselédvizsgára, vagy cselédversenyre került a sor, amikor is a lányok bizonyíthatták, hogy mennyire odaadóak uraik felé.

Az uraknak (fiúknak) a feladat végén értékelniük kellett cselédeiket, és ajánlólevelet írni róluk. A csúcspont az volt, amikor Cristofel Kingát értékelte: „Csicska-csicska-csicska… büdös a szád… titokban néha lepukizt*lak, örökre a csicskám maradsz… mindent megteszel értem, ne felejtsd el sohasem, hogy én vagyok a főnödköd…”. Kinga végül el is sírta magát a szobában, ám a fiúk meg kint nagyon jól szórakoztak Cristofel levelén.

Tegnap megtörtént a megtörténhetetlen, azaz az első CSÓK Seherezádé és Gergő között. Vajon ez most tényleg taktika, vagy Gergő barátnője, Csilla lapátra került?

Shadira talán emiatt jött rá a hoppáré és szakított Dyával, miközben még csak nem is jártak sosem.

Való Világ 5 Kiválasztás:

Balázs 20:08-kor köszönt be a villába. Balázs Cristofelre és Péterre eléggé ráhozta a frászt azzal, hogy bejátszották kettejük balhéját. Ők csak most szembesültek azzal, hogy nem lesznek kizárva a játékból. Balázs kérdésére Péter elmondta, hogy ők valójában barátok. Cris is úgy érzi, hogy ez nem volt komoly konfliktus. Bár a játékból nem zárták ki őket, büntetést kaptak mind a ketten: nem ihatnak alkoholt, semmilyen testi konfliktust nem létesíthetnek, tilos csúnyán beszélni, korán le kell feküdniük.

Csaba megy párbajozni!

Balázs ez után közölte a lakókkal, hogy máris indul az első Kiválasztás, ahol a védettséget megszerző Eszter kivételével bárki kaphat jelet. A lakóknak szokás szerint először egy lapra kellett felírniuk, hogy kire szavaznak. Ezután a lapokat összeszedték. Fontos, hogy a lapra írt nevet már nem lehet megváltoztatni semmiképpen, tehát ezt a nevet kell elmondani a táblánál is.

Ki kire voksolt a VV5 első Kiválasztás alatt?


Péter taktikából választotta Csabát. Az indoka az volt, hogy Csaba fizikuma miatt nagy eséllyel lehet folyamatosan védett.

Attila, mint várható volt, Csabára tette jelét. Taktikával magyarázta a döntést, de tudhatjuk, hogy emögött pusztán a Kingával kapcsolatos féltékenysége áll.

Shadi Attilára tette jelét taktika nélkül.

Annamari szintén Attilára tette a jelét, mert nem kedveli őt.

Fecó a szívére hallgatott és Péterre voksolt. Fecó szerint Péter egy manipulatív varázsló.

Dya Veronikára szavazott, mert szerinte Alekosz Exe nem őszinte.

Veronika is egy olyan emberre szavazott, aki nem került hozzá közel, illetve nem is beszéltek szinte semennyit: Csabára voksolt.

Csaba nagy meglepetésre nem Attilára voksolt, hanem Verára.

Vera a szívére hallgatott, és Csabára tette szavazatát.

Cristofel a jelét nyíltan taktikai okokból tette Csabára, ebből nem is csinált titkot, azt is elmondta, hogy ez megbeszélés alapján történt.

Eszter szintén önös érdekből Csabára tett jelét.

Gergő az érzelmeire hallgatott, és emiatt szavazott Csabára. Persze őt is csak a csordaszellem ragadta magával.

Seherezádé sűrű bocsánatkérések közepette szintén Csabára voksolt.

Kinga szintén Csabát jelölte meg.

Csaba lett tehát a Kiválasztott, ő fog megnevezni valakit szerdán, akit párbajozni visz majd. Győzött a tehát taktika. Lesz holnap is Való Világ 5, tartsatok velünk! Hir.ma

Hozzászólások

VV Veronika csontsoványra fogyott

VV Veronika csontsoványra fogyott

Megdöbbentő, hisz közel 14 kg-tól szabadult meg az ex- villalakó pár hét leforgása alatt. Elmondása szerint a sok stressz miatt estek le róla kilók, azonban akkor is aggasztóan néz ki a lány. Ráadás...

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

A VV6 - Alexája nem éppen szégyellős az első napok tanúsága szerint - anyukáját viszont meglepte ez. A Bors információi szerint, édesanyja sohasem látta meztelenkedni lányát, még zuhanyozás közben...

Íme az első hat villalakó

Íme az első hat villalakó

Az RTL 2 bemutatta az első hat játékost, akik a vasárnap estét már a luxus börtönben fogják tölteni. Sajnos már nem a nézők döntik el, hogy kik fognak kerülnek be a Való Világ 6 villájába, mivel a be...

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

[highlight]A ma délelőtti sajtótájékoztatón az RTLII csatorna mindent elárult a Való Világ 6-ról. [/highlight] Az RTLII bejelentette, hogy a vártnál lényegesebben hamarabb, már január 12-én elindul a...

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

[highlight]Megdöbbentő, hogy mekkora éhsége van az embereknek a magamutogatáshoz, és a szerepléshez. A VV6 villába 15 ezer ember jelentkezett.[/highlight] Az RTL Klub VV6 luxusvillájába rengetegen sz...

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

[highlight]A Való Világ újra várja a jelentkezőket a VV Villába.[/highlight] A Való Világnak ez lesz a 6. szériája. JELENTKEZÉS ITT Először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és decembe...

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Csakhogy folytassuk a tegnapi balhés cikket VV Éváról, itt egy újabb adag megdöbbentő állítás botrányhősnőtől! VV Éva szerint luxusprostinak vitték Athénba a szépségversenyre.  Éva a Blikknek nyil...

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva ismét beindult és nem hazudtolta meg magát. Ezúttal Athénban balhézott, ahova Miss Budapest- ként érkezett egy szépségversenyre. Részegen fenyegetőzött, verekedni akart. Nekiment a szerb ...

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

A mulatós zenész Barna Barnabás egy nem mindennapi ajánlattal üzent videón keresztül a botrányhősnő, VV Évának. A zenész egyik kedves ismerőse hat számjegyű összeget kínált fel Évának egy egyéjsz...

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

A legfrissebb hírek szerint VV Éva nehezen boldogul a való életben. A 30 éves nőt iszákos, zűrös életvitele miatt korábbi szállásadója, Tibor már nem fogadja be. Egy videó felvétel is igazolja, hog...

http://ujhazak.com