A Kelemen Kvartett első vendége Horti Lilla lesz az Otthon a Zeneakadémián koncertsorozatban

A Kelemen Kvartett első vendége Horti Lilla szoprán lesz az Otthon a Zeneakadémián öt részes koncertsorozatban október 24-én.A 2017-2018-as évadban a Zeneakadémia rezidens együttese címet viselő Kelemen Kvartett neves szólistákat kért fel vendégművésznek: az első hangversenyen a Junior Príma díjas Horti Lilla, a II. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny második díjasa lép színpadra, az esten Schönberg 2. vonósnégyese mellett az idén 185 éve született Johannes Brahms első, valamint Puccini Krizantémok című vonósnégyese szólal meg - közölte a Zeneakadémia az MTI-vel.

   
Schönberg 2. vonósnégyese a zeneszerző életének egyik legfájdalmasabb időszakában született. A darab nemcsak a személyes dráma kifejezése miatt izgalmas, hanem azért is, mert Schönberg itt számol le végleg a hagyományos tonalitással. A harmadik és a negyedik tétel a műfaj határain túllépve a vonósnégyesbe szoprán szólót emel be, amelyet csak kevesen tudnak elénekelni. Brahms állítólag több mint húsz vonósnégyest írt és semmisített meg, mire az 1873-as alkotását felvállalta. Puccini kevés kamaraművének egyike, a Crisantimi című vonósnégyes 1890-ben született egyetlen éjszaka alatt.
    

A Kelemen Kvartett decemberi vendége Frankl Péter Londonban élő világhírű zongoraművész lesz. A Dohnányi-muzsika örömünnepének nevezhető műsorban olyan remekművek csendülnek majd fel, mint a C-moll és az Esz-moll zongoraötös, valamint a C-dúr szextett. A műsor egyúttal tisztelgés a 20. századi magyar zene egyik meghatározó személyisége, Dohnányi Ernő emléke előtt a művész születésének száznegyvenedik évfordulóján.
    

Januárban Nils Mönkemyer brácsaművész, a müncheni Zeneművészeti Főiskola professzora, februárban a világ első számú klarinétművészeként számon tartott Andreas Ottensammer, a Berlini Filharmonikusok első klarinétosa lép színpadra a Kelemen Kvartettel. Áprilisban a szintén magyar származású, szerb zongoraművész Alexander Madzar lesz a vendég, a koncerten Brahms mellett Haydn és Schumann vonósnégyesei szólalnak meg.
    

A Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Homoki Gábor és Fenyő László alkotta Kelemen Kvartett a Zeneakadémia első rezidens együtteseként októbertől áprilisig tartó koncertsorozata a vonósnégyes formációban rejlő sokszínűséget kívánja a közönség elé tárni, sok más, izgalmas összeállítású mű megszólaltatása mellett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com