A Müpa és a közmédia életre hívja a Solti Nemzetközi Karmesterversenyt

A Müpa és a közmédia közösen hívja életre a Solti Nemzetközi Karmesterversenyt, amelyet 2026 októberében rendeznek meg.Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója az eseményt bemutató keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a verseny védnöke Kobajasi Kenicsiró. Az elődöntőket 2026. október 1. és 4. között a Pannon Filharmonikusok közreműködésével tartják majd a pécsi Kodály Központban, a középdöntőt október 5-6-án rendezik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával a budapesti Zeneakadémián, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közreműködésével zajló október 9-i döntőnek és a 10-i díjátadó gálának pedig a Müpa ad otthont.

A verseny célja, hogy a világ minden tájáról érkező fiatal karmester tehetségek három nemzetközi rangú magyar zenekar közreműködésével Magyarország legjobb akusztikájú hangversenytermeiben mutathassák meg magukat a szakma kiválóságaiból álló zsűri előtt - hangsúlyozta Pető Zoltán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) programkoordinációs igazgatója.

Kiemelte: a közmédia büszkén állt a kezdeményezés mögé.

Az M5 kulturális csatornán és a Bartók Rádióban, valamint a közösségi és egyéb internetes felületeken is beszámolnak majd a verseny fordulóiról, mindezt sok exkluzív, különleges háttéranyaggal, interjúval színesítve.

Emlékeztetett arra, hogy október 21-e Solti György születésének napja. Ez alkalomból az M5 kulturális csatornán róla szóló dokumentumfilmet vetítenek, 22-én pedig egy különleges hangverseny látható Solti vezényletével szintén az M5 kulturális csatornán.

A 2026. október 1. és 10. között zajló háromfordulós Solti Nemzetközi Karmesterverseny 18 és 35 év közötti fiatal karmesterek számára kínál bemutatkozási lehetőséget.

A pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusokat, a budapesti Zeneakadémián a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekart vezénylő művészeket a televíziós és online közvetítéseknek köszönhetően világszerte követheti a közönség, míg a Müpa felületein exkluzív tartalmak mutatják be a karmesterek világát.

A verseny védnöke Kobajasi Kenicsiró, a Magyar Televízió első, 1974-es Nemzetközi Karmesterversenyének győztese, a magyar kultúra követe.
A Solti Nemzetközi Karmesterverseny zsűrijének elnöke Pinchas Steinberg izraeli születésű karmester. Tagja Roberto Abbado, a Bolognai Teatro Comunale Filharmonikusainak vezető karmestere; Bogányi Tibor Liszt-díjas karmester, a Lappeenrantai Városi Zenekar zeneigazgatója és vezető karmestere; Mei-Ann Chen tajvani származású amerikai dirigens, a Chicago Sinfonietta zeneigazgatója; Mikko Franck, a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarának korábbi zeneigazgatója; Héja Domonkos, a Magyar Televízió 1998-as Nemzetközi Karmesterversenyének nyertese, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek főzeneigazgatója; Roberto Paternostro, az Izraeli Kamarazenekar és az Eilati Zenei Fesztivál korábbi zeneigazgatója; Anu Tali észt karmester, a Nordic Symphony Orchestra alapító zeneigazgatója; valamint Vashegyi György, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapítója, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, a Haydneum - Magyar Régizenei Központ művészeti vezetője.

A karmesterverseny szervezői 2025. december 1. és 2026. március 20. között várják a pályázati anyagokat. Az előválogató 2026. március 21. és június 14. között lesz, a nyilvános fordulókat 2026. október 1-től október 9-ig rendezik Pécsett és Budapesten. A Solti Nemzetközi Karmesterverseny gáláját október 10-én a Müpában rendezik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com