A Pannon Filharmonikusok a következő évadban is öt bérletes koncertet adnak a Müpában

Ismét meghirdette hagyományos, öt Müpa-koncertet tartalmazó budapesti bérletes évadát a pécsi Pannon Filharmonikusok (PFZ) zenekar - tájékoztatta az együttes pénteken az MTI-t.Közleményükben emlékeztettek arra, hogy az együttes egy már több mint két évtizede tartó hagyományt folytat az All-in címet viselő sorozattal, amely idén szeptemberben indul és jövő májusban zárul. A Kesselyák Gergely vezető karmester szakmai irányításával dolgozó együttes ezúttal is népszerű és kiváló szólistákkal, karmesterekkel várja fővárosi közönségét.

Az öt péntek esti hangversenyből álló Pannon bérlet nyitó koncertjén, szeptember végén a mediterrán ünnepek, olasz és spanyol mesék, vásári komédiák, operai drámák és helyzetek kelnek életre a zene nyelvén.

A Fabula foletta (tréfás mese) című koncert műsorán Ravel Alborada del gracioso című kompozíciója, Fabian Müller előadásában Mozart A-dúr zongoraversenye, valamint Casella La donna serpente című meseoperájából és de Falla A háromszögletű kalap című balettjéből készített szvitek hangzanak el.

Az est karmestere a zenekarépítésben jeleskedő spanyol dirigens, Roberto Forés Veses lesz.

Novemberben Bogányi Tibor, a PFZ első állandó vendégkarmestere az Alkonyattól pirkadatig című koncerten e-moll hangnemű, érzelmekkel, nosztalgiával, melankóliával, de reménységgel is teli műveket dirigál. Az est első felében Elgar Gordonkaversenyét az örmény legenda, Narek Hakhnazaryan játssza majd, a második részben pedig Rahmanyinov II. szimfóniája csendül fel.

A sorozat Kesselyák Gergely hangversenyével folytatódik január végén. A Merengés és lázálom című koncerten Berlioz Egy faun délutánjának merengése és Debussy Fantasztikus szimfóniájának lázálmokat idéző zenéje között a Hét korai dalban Alban Berg egy új oldalát ismerheti meg a közönség.

Jövő márciusban Varga Gilbert dirigálja a muzsikusokat, akik ezúttal Sibelius és Bartók műveit szólaltatják meg. Sibelius Hegedűversenyét Kelemen Barnabás előadásában élvezheti a közönség, míg Bartóktól A fából faragott királyfi szvit változata csendül fel.

A májusi bérletzáró koncerten egy többszörös Szerepcserének lehet tanúja a közönség: a PFZ koncertmestere, Bánfalvi Zoltán zeneszerzőként mutatkozik be, akinek Sosztakovics ihlette csellóversenyét szólistaként a zenekar egykori vezető karmestere Bogányi Tibor játssza majd, míg a karmesteri pulton Kesselyák Gergely zárja a sorozatot Sosztakovics VII. szimfóniájával.

A közleményben kitértek arra, hogy a változatlan áron már megvásárolható Pannon bérlet koncertjein a 6-18 éves korú gyerekek a szülőkkel díjmentesen vehetnek részt, továbbá a fenntarthatóság jegyében a PFZ minden bérleteladásból származó bevételének egy százalékát faültetésre fordítja a következő évadban.

A Pannon Filharmonikusok 2025/2026-os Müpa-bérlete kapcsán további információk a zenekar honlapján, a www.pfz.hu oldalon olvashatók.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

http://ujhazak.com