Áthallások címmel koncertsorozat indul a BMC-ben

Az Egri & Pertis Zongoraduó Áthallások címmel új zenei programot indít, amelyen a klasszikus zene és a társművészetek kapcsolatát mutatják be egy-egy vendégművész közreműködésével. A sorozat nyitókoncertje november 17-én lesz a Budapest Music Centerben (BMC).Az első előadáson azt járják körbe, hogyan "dzsesszelt" volna Beethoven, hogyan hatott a dzsessz a klasszikus zenére. Egri Mónika az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában úgy fogalmazott, régóta dédelgetett álmuk volt, hogy létrehozzák a koncertsorozatot, amelynek előadásain azt szeretnék bemutatni a közönségnek, hogy milyen közös vonások és különbségek fedezhetőek fel az egyes előadóművészeti műfajokban.

    
Pertis Attila ismertetése szerint a háromrészes sorozat során a klasszikus zene és a társművészetek kapcsolatát egy-egy, a másik műfajt reprezentáló vendégművész közreműködésével mutatják be. Az első esten egy izgalmas témát járunk körül: azt, hogy mi lett volna, ha Beethoven idejében lett volna dzsessz - mondta.
    

A nyitókoncert vendége a Sárik Péter Trió lesz, amely Beethoven- és Bartók-művek által ihletett jazzalbumaival hívta fel magára a figyelmet. Olyan darabok is elhangzanak a koncerten, amelyek jól ismertek, így például a műsor elején a Für Elise-t dzsesszes változatban hallhatja a közönség - mondta Pertis Attila.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

http://ujhazak.com