Bertrand de Billy vezényletével adnak koncertet a Nemzeti Filharmonikusok

Radovan Vlatkovic kürtművész lép színpadra a Nemzeti Filharmonikusokkal Bertrand de Billy vezényletével október 26-án a Müpában.A zenekar előadásában Wagner Siegfried-idillje, majd Mozart Esz-dúr Kürtversenye szólal meg, amelynek szólistája a Salzburgi Mozarteum és a madridi Zsófia Királynő Zeneakadémia professzora, Radovan Vlatkovic kürtművész. Az est második részében a szimfonikus repertoár egyik legnagyobb szabású alkotása, Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustra című szimfonikus költeménye hangzik el - közölte az együttes az MTI-vel.

    
A Sigfried-idillt Wagner a Siegfried harmadik felvonásának témáiból állította össze, felvonultatva benne a beteljesülő boldogság, a tettekre, harcokra készülő ifjúi erő dallamait. Zenei anyaga a Brünnhilde ébredését kísérő varázslatos dallammal indul, a folytatásban Sigfried kürtmotívuma, majd a kompozíció tetőpontján az erdei madár éneke csendül fel.
    

Mozart három befejezett kürtversenyének mindegyike Esz-dúr hangnemű, s a zeneszerző mindhárom művet régi barátja, a szólistaként Európa-szerte koncertező Joseph Leutgeb számára komponálta. A kompozíció feltehetően 1787-ben keletkezett. Richard Strauss 1896 augusztusában befejezett, szabadon formált Imígyen szóla Zarathustra című kompozíciójának összetartó erejét néhány alapmotívum adja. Az egész mű magva, kiindulása a rendkívül erőteljes bevezetés, egy csodálatos napfelkelte víziója.
    

Az estet vezénylő Bertrand de Billy Franciaországban született, de Németországban lett ismert operakarmester. Operadirigensként elsősorban Wagner, valamint a francia romantika - Massenet, Gounod - áll érdeklődésének középpontjában.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com