Bogányi Gergely tart ősbemutatót a Müpában
Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész szólózongorára írt Introduction and variations on a theme "Boci, boci …" című művének ősbemutatóját tartják a Müpában január 29-én – olvasható a szervezők szerdai közleményében.Mint írták, A Zongora-sorozat keretében szervezett hangversenyen a saját kompozíció mellett Bach, Schubert és Schumann műveit hallgathatja meg a közönség Bogányi Gergely előadásában. A zongoraművész ez alkalommal is a saját maga által fejlesztett zongorán fog játszani – tették hozzá.
A közlemény kiemeli, hogy Bogányi Gergely zongoraművész generációjának egyik legkiemelkedőbb alakja, akinek legfontosabb versenygyőzelme az 1996-os Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen elért első helyezés volt.
Bogányi Gergely repertoárjából kiemelkedik Chopin, akinek összes szólózongorára írott művét két nap alatt eljátszotta a Müpában, de Liszt és Mozart műveinek előadása is jelentős súllyal szerepel életművében – olvasható a tájékoztatóban. A Zongora-sorozat Grigorij Szokolov koncertjével folytatódik április 22-én a Müpában.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások