Mahler IX. szimfóniáját adja elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Mahler IX. szimfóniáját adja elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kovács János vezényletével csütörtökön a budapesti Müpában.Beethoven IX. szimfóniája után kialakult a zeneszerzőkben a félelem a 9-es számtól. Sokan attól tartottak, hogy ők sem tudják majd megírni a maguk kilencedikje után a tizediket. Mahler is közéjük tartozott, VIII. szimfóniája után a kilencediknek szám helyett inkább a Dal a Földről címet adta.


Amikor azonban megnyugodva elérkezett az immár sorszámmal is vállalt kilencedikhez, sorsa utolérte, mivel ez lett az utolsó szimfóniája, a tizediknek már csak az első tételét tudta befejezni - olvasható a zenekar közleményében. Mahler 1908-1909-ben írta a kilencedik szimfóniát, amely nagy zenekari létszámot igényel, technikailag rendkívül nehéz mű. Négy tételből áll, akár egy klasszikus szimfónia, időtartama azonban epikus, mintegy 75 és 90 perc között ingadozik.     


A tételek rendje teljesen eltér egy hagyományos szimfóniáétól: a kompozíció lassú tétellel kezdődik és lassú tétellel is fejeződik be, a második és a harmadik tétel pedig a Ländler és a Rondo-Burleske feliratot viseli. Rendhagyó az is, hogy a mű hivatalosan D-dúr hangnemű, valójában azonban minduntalan változik a tonalitás, a zárótétel például Desz-dúr. Némelyek úgy hiszik, ez a mű a világtól vett búcsú, mások a darab életigenlését hangsúlyozzák. Komplex, rejtélyes, mindig új felfedezést kínáló kompozíció - írták. A koncert karmestere a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Kovács János.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

Rejtélyes zenészek és együttesek

Rejtélyes zenészek és együttesek

Tíz híres előadó különös legendája.

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

http://ujhazak.com