Maxim Vengerovval ad koncertet a MÁV Szimfonikusok a Müpában

Maxim Vengerov orosz származású izraeli hegedűművésszel ad koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar március 16-án Budapesten, a Müpában.Maxim Vengerov 2019 óta többször fellépett már a MÁV Szimfonikus Zenekarral, az idei lesz az ötödik alkalom, az esten Takács-Nagy Gábor vezényel. A kocerten Beethoven Hegedűversenye és III. (Eroica) szimfóniája csendül fel - tájékoztatta a zenekar az MTI-t kedden.
    

Mint írják, Maxim Vengerov a világ egyik legkiválóbb hegedűművésze, akit gyakran emlegetnek úgy, mint korunk legnagyobb vonós-hangszer játékosát. Ötéves korában kezdett hegedülni, 10 éves korában már első díjat nyert a Fiatal Hegedűsök H. Wieniawsky Nemzetközi Versenyén. 1987-ben, amikor tanára, Zakhar Bron elköltözött Oroszországból és a Londoni Királyi Zeneakadémia tanára lett, Vengerov édesanyjával utánament, később Bron után költöztek Lübeckbe is.
    

1990-ben Londonban első díjat nyert a Carl Flesch Nemzetközi Hegedűversenyen, azóta koncertező hegedűművész. Több CD-je jelent meg, melyeket rangos díjakkal ismertek el (Grammy, Edison, Echo Classic, stb.) 2005-ben vállsérülést szenvedett, ekkor kezdett intenzíven foglalkozni a vezényléssel. 2010-ben a Gstaad-i Menuhin Fesztivál zenekarának vezető karmestere volt. Jelenleg Svájcban, a Menuhin Zeneakadémián és a Londoni Királyi Zeneakadémián tanít. Maxim Vengerov az 1727-ben készült "ex-Kreutzer" Stradivari-hegedűn játszik, Jasha Heifetz egykori vonójával.
   

A Svájban élő Takács-Nagy Gábor karmester a Takács Quartet alapító hegedűművészeként vált világhírűvé, 2002 óta vezényel. A genfi Zeneakadémia tanít, emellett a világ számos helyén vezet kamarazenei mesterkurzusokat. A Londoni Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli professzora. 2007 óta a Verbier Festival (Svájc) Kamarazenekarának zeneigazgatója. 2011-től az angol Manchester Camerata zenekar vezető karmestere.


A MÁV Szimfonikus Zenekarban 2005 óta művészeti tanácsadóként irányította a vonósok műhelymunkáját és a zenekar új, kamarazenekari sorozatát. 2008-tól a zenekar első vendégkarmestere, 2010-2012 között vezető karmestere és művészeti vezetője volt. 2012-től a Budapesti Fesztiválzenekar első vendégkarmestere, 2018-tól a MÁV Szimfonikus Zenekar állandó vendégkarmestere. Magyarországon 1982-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2017-ben Bartók-Pásztory díjjal, 2021-ben Prima Primissima díjjal tüntették ki - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com