Online közvetítik a Pannon Filharmonikusok Rossini Gáláját a Müpából pénteken

Gioachino Rossini operáiból ad elő részleteket a pécsi Pannon Filharmonikus zenekar (PFZ) pénteken este a Müpából egy ingyenesen megtekinthető online gálakoncert keretében - közölte az együttes az MTI-vel.A fővárosi kulturális intézményben, annak megnyitása óta bérletes koncertsorozattal szereplő PFZ muzsikusait az esten a fiatal német karmester, Nikolas Maximilian Nägele vezényli, az előadáson Láng Dorottya, Horváth István és Kálmán Péter énekesek mellett zongorán Harazdy Miklós működik közre - írták az együttes közleményében.    


A közönség Rossini többarcú zenei világába kap bepillantást, így életművének vígoperaiból és mély gondolatiságot hordozó műveiből is felcsendülnek majd részletek. A szervezők szándéka szerint olyan műsor állt össze, amely az operával ismerkedők számára is nyújt kapaszkodót a befogadáshoz. A női szerepekben Láng Dorottya mezzoszoprán opera-énekesnő hozza közelebb a Rossini megálmodta világot, amelyben Horváth István tenor és Kálmán Péter basszbariton énekesek lesznek partnerei. A közleményben kiemelték, hogy mindhárom művész számos nemzetközi produkció, külföldi sikerek révén szerzett magának rangos helyet az opera világában.     


Az est ifjú karmestere a német Nikolas Maximilian Nägele, aki az egyik legnagyobb dirigens, Christian Thielemann asszisztenseként Salzburgban és Bayreuthban csiszolhatta tudását, a legrangosabb versenyeken vett részt, a berlini Deutsche Oper büszkesége. A közlemény szerint a hangversenyen Rossini öt különböző operájának részletein, nyitányokon és áriákon keresztül találkozhat a közönség a szerző munkásságának különböző szeleteivel.     


Az est műsorán szereplő egyik mű, az Olasz nő Algírban egyike a három leggyakrabban játszott Rossini-vígoperának, ezáltal mintegy triádot alkotva a ma este szintén hallható A sevillai borbéllyal és Hamupipőkével, de felhangzik részlet a Tell Vilmos és a Tankréd című operákból is.     Az ingyenes hangverseny a PFZ honlapjáról és YouTube-csatornájáról, valamint a Müpa honlapjáról is elérhető pénteken este fél nyolctól.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com