Ötven hazai településre jut el a Concerto Budapest Mozart Planet koncertsorozata

Ötven magyarországi település mellett nyolc európai fővárosba is eljut a Concerto Budapest művészeinek Mozart Planet elnevezésű koncertkörútja a 2025/2026-os évadban, a Petőfi Kulturális Program részeként - közölte a zenekar szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint a sorozat célja, hogy "az ország minél több településére, illetve a határain túl élő magyar közösségekhez is eljuttassa a klasszikus zene összhangot és felüdülést nyújtó dallamait. Olyan helyekre is, ahol ezek élő előadásban való hallgatására és a művészekkel való találkozásra ritkán nyílik lehetőség".

A koncertkörút eddigi állomásai között szerepelt London, Bécs, Tallinn és Helsinki. Az évad végéig további négy európai fővárosban - Pozsonyban, Belgrádban, Rómában és Szófiában - is fellépnek a művészek, a helyi Liszt Intézetek közreműködésével. A hazai állomások között egyebek mellett Kondoros, Ják, Konyár, Bicske, Karcag, Mélykút, Balassagyarmat, Zirc, Makó, Cegléd, Zsámbék és Magyaregregy is szerepel.

A hangversenyeken Mozart művei mellett Haydn, Mendelssohn, Bach, Beethoven, Schubert, Vivaldi, Bartók, Kodály, valamint az idén százéves Kurtág György kamaraegyüttesekre írt alkotásai is elhangzanak - tájékoztattak a dokumentumban.

Keller András Kossuth-díjas hegedűművész, karmester, a Concerto Budapest fő-zeneigazgatója a közlemény szerint kiemelte: a Mozart Planet sorozat a zenekar hosszú távú törekvéseinek része, amely a zene társadalomformáló erejére épít. Devich Gábor főigazgató hangsúlyozta: meggyőződésük, hogy a klasszikus zene közös kincs, amelyet olyan helyekre is el kell vinni, ahol élő előadás ritkán hallható.

A kamarakoncertek a 2025/2026-os évadban a Magyarország kormánya által támogatott és a Nemzeti Művelődési Intézet koordinálásával létrehívott Petőfi Kulturális Program keretében valósulnak meg, amelynek célja, hogy a települések összetartásának és a magyar közösségek nemzeti identitásának erősítésével élénkítse a kulturális életet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

http://ujhazak.com