Játékfiguraként is megjelennek Dzsudzsákék

Football Heroes néven apró játékfiguraként jelennek meg a franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott játékosai.

A relikviák között - melyeket a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködve készített el a Formatex Kft. - húsz játékos szerepel, a készletet négy változatban lehet megvásárolni, kétféle egydarabos, háromféle négydarabos, valamint egy exkluzív, tizenegy darabos formában - hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón.

football_heroes_1_darabos_bliszteres_figura_dzsudzsak_balazs_1292_MRG

A két egydarabost - melynek ára 1490 forint - az különbözteti meg, hogy az egyiket zárt, a másikat átlátszó csomagolásban forgalmazzák, azaz előbbi afféle zsákbamacskát jelent, ez pedig lehetőséget biztosít a gyűjtők számára a cserélgetésre.

A négydarabos készlet 4990 forintba, a tizenegy darabos pedig 11 990 forintba kerül.

Utóbbiból mindössze ezer darab készült s a gyártó minden eladott példány után ezer forinttal támogatja az Együtt a Daganatos Gyerekekért Alapítványt. Bakó Katalin, a szervezet kurátora elmondta, a befolyt összegből az idén Moszkvában hetedik alkalommal sorra kerülő "Győztesek Versenye" elnevezésű sportrendezvényre juttatják el a daganatos betegségből felépült fiatalokat.

Horváth Dániel, a Formatex Kft. marketingmenedzsere kiemelte, a figurákat többek között benzinkutakon, játékboltokban és a hipermarketekben lehet megvásárolni. Hozzátette, a cég korábbi közvélemény-kutatása szerint a válogatott legnépszerűbb játékosa Böde Dániel, őt Gera Zoltán és Király Gábor követi, Dzsudzsák Balázs pedig a negyedik a sorban.

A kampány egyik arca Détári Lajos korábbi világválogatott labdarúgó - az utolsó magyar világbajnoki gól szerzője -, aki elmondta, bízik benne, hogy sok fiatal vásárolja majd meg a figurákat, ezáltal pedig még többen kerülnek majd közel a futballhoz.

A 61-szeres válogatott hozzátette, ő maga sosem volt nagy gyűjtő, a szerdai sajtótájékoztatóra azonban egy, az 1986-os mexikói világbajnokságra kiadott - és a magyar válogatott által aláírt - érmével érkezett, amelyet két fiatalnak adott át.

MTI

Hozzászólások


Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...


Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

Storck szépen zárna egy jó évet

Storck szépen zárna egy jó évet

Nem számít szép mérkőzésre, de szeretné kiszolgálni a szurkolókat jövő vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német s...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 2., szerda: ------------------- M4 Sport 15.45: Úszás, rövidpályás ob 17.45: Kézilabda, férfi Eb-selejtező, Magyar...

Vereséggel zárt a juniorválogatott

Vereséggel zárt a juniorválogatott

A magyar junior röplabda-válogatott négy szettben kikapott a MAFC-BME együttesétől a férfi röplabda NB I keddi játéknapján. A jövő áprilisi, magyar-szlovák közös rendezésű U19-es Európa-bajnokságra...

http://ujhazak.com