Jégkorong-vb

Kis meglepetést vár a magyar válogatottól a pénteken kezdődő oroszországi jégkorong-világbajnokságon Kovács Csaba, a magyar szövetség elnöke.

Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón elmondta: nagyon erős ellenfelekkel találkoznak a vb-n, ráadásul a német és a francia válogatott nem eshet ki, mert jövőre házigazda lesz.

jégkorong

"A miénk a legalacsonyabb világranglistás helyezés a mezőnyben, tizenkilencedikek vagyunk. A csapat mindig tudott szolgálni meglepetéssel az elmúlt időszakban, és a szurkolók és a szakma most is ezt a pici meglepetést várja. Ugyanakkor még az is lehet, hogy öt-hat ponttal sem sikerül a bennmaradás" - mondta az elnök.

Hangsúlyozta: szeretné, ha a csapat jövőre is az élvonalban szerepelne, de ezt a terhet nem teszik rá a játékosok vállára. Az viszont tény - amint ezt kijelentette -, hogy a felkészülés jól sikerült.

"Abban biztos vagyok, a játékosok amit tudnak, kiviszik a pályára, de akkor sem lesz csalódás, ha kiesünk" - fogalmazott Kovács Csaba. Utalt rá, hogy a legutóbbi, 2008-as feljutás és a TAO-s körbe kerülés óta azt szeretné a szövetség, hogy a válogatott csökkentse az élvonal és a divízió I/A közötti távolságot, s jusson fel az elitbe.

"Ez most sikerült" - mondta. Úgy vélte, a világ legjobb szurkolótábora a magyar, amely olyan támogatást tud adni, ami sok mindenen átsegítheti a válogatottat.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány kiemelte: az egy hónapos edzőtáborban napról napra, hétről hétre látták a folyamatos fejlődést. "Nehéz döntés volt kijelölni az utazókat. A teljesítményre helyeztük a hangsúlyt, és volt néhány meglepetés is, hiszen fiatalok szorítottak ki tavalyi krakkói kerettagokat" - mondta.

A kanadai szakvezető kitért rá, hogy a fizikai és a mentális felkészítés is nagy hangsúlyt kapott.

"Tíz nap alatt hét mérkőzést játszunk, ezt modelleztük a felkészülés során. Azt kértük a játékosoktól, hogy higgyenek önmagukban, társaikban, edzőikben. Nincs veszíteni valónk. Nincs ugyan garancia a sikerre, de a játékosok az utóbbi időben egyre nagyobb önbizalommal látták el a feladatukat" - fogalmazott Chernomaz.

A sajtótájékoztatóval egyidőben négy válogatott játékos, Benk András, ifjabb Kovács Csaba, Rajna Miklós és Szirányi Bence találkozott utánpótláskorú játékosokkal, akiket autogrammokkal és jótanácsokkal láttak el, míg a kicsik kézzel készített ajándékokat adtak nekik.

"A kicsiknek azt tanácsolnám, hogy mindig teljes erőbevetéssel játsszanak. Én azt tanultam az edzőimtől, hogy mindig úgy eddz, ahogy játszani szeretnél" - mondta Benk András.

"Kivételes lehetőség ez számunkra és egészséges drukk van bennünk, hiszen olyanok ellen játszhatunk majd, akiket mi magunk is csodálunk" - hangsúlyozta ifjabb Kovács Csaba a vb kapcsán, ahol szombaton a szlovák, vasárnap a címvédő, olimpiai bajnok kanadai, majd május 10-én a francia, 11-én a finn, 13-án az amerikai, 14-én a fehérorosz, 16-án pedig a német csapat lesz az ellenfél Szentpéterváron.

A csoportellenfelek közül csak a franciákkal szemben pozitív az örökmérleg, ám ellenük is az utolsó 11 felvonásból csupán kétszer sikerült nyerni. A szlovák, a kanadai, a finn, az amerikai válogatottban több NHL-es vagy KHL-es világsztár játszik.

A magyarok legutóbb 2009-ben szerepeltek az élvonalban, akkor hat mérkőzésből hat vereséget szenvedtek, és kiestek.

A magyar csapat akkor esik ki, ha a szentpétervári nyolcas utolsó helyén végez, vagy úgy lesz hetedik, hogy a 2017-es házigazda jogán védettséget élvező német vagy francia csapatot előzi meg és közben a moszkvai csoport hetedik helyezettjénél rosszabb a mutatója.

Szentpétervárra hét olyan játékos utazik el csütörtökön, aki még nem szerepelt vb-n: a kapus Vay Ádám, a hátvédsorból a honosított Dudás Jesse, Sagert Kalvin, a 18 esztendős Garát Zsombor, a nála egy évvel idősebb Stipsicz Bence, valamint Mestyán István, a csatárok közül pedig Galló Vilmos.

Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója elmondta, a szurkolóknak játékot szerveznek. A hokisokról készült egy fotósorozat, a képeken látható mozdulatokat lehet utánozni, erről fényképeket készíteni, amelyek megoszthatók egy közösségi oldalon. A legjobbak értékes jutalmat kapnak.

A vb alatt a Tüskecsarnokhoz közeli Barba Negra Track szabadtéri szórakozóhelyen MOL-szurkolói falut rendeznek be.

Az utazó csapat:

kapusok: Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (Fehérvár AV19), Vay Ádám (Debrecen)
hátvédek: Dudás Jesse, Sagert Kalvin (DVTK Jegesmedvék), Garát Zsombor, Mestyán István, Stipsicz Bence (MAC Budapest), Szirányi Bence, Wehrs Kevin (Fehérvár AV19), Vas Márton (Fassa, olasz)

csatárok: Banham Frank, Bartalis István, Benk András, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Sarauer Andrew (Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Sioux Falls Stampede, amerikai), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Magosi Bálint (Briancon, francia), Nagy Krisztián, (MAC Budapest), Sebők Balázs (KalPa, finn), Sofron István (Klagenfurt osztrák), Vas János (Slavia Praha, cseh)

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com