A Chapecoense kapusa megálmodta, hogy lezuhan a csapat repülőgépe

Az isteni gondviselés mentette meg a mesterséges kómából felébresztett sportolót? Megdöbbentő dolgot árult el Neto, a Chapecoense focicsapat kapusa, aki november végén szenvedett súlyos repülőgép balesetet a társaival. A kolumbiai légi szerencsétlenségben 71 ember vesztette életét köztük a brazil csapat 19 tagja.

Neto szerencsére túlélte a katasztrófát, de sokáig mesterséges kómában tartották, majd az orvosok azt javasolták, hogy még senki se árulja el a felébredt sportolónak, hogy mi történt a csapattal, mert lehet, hogy a hírtől romlani kezdene az állapota.

A kómából felébredt kapus egyáltalán nem emlékezett a balesetre, az orvosoktól pedig azt kérdezgette, hogy mi lett a mérkőzés eredménye, amire eredetileg a Chapecoense utazott. A titkolózásnak végül az vetett véget, hogy a játékos gyanakodni kezdett, hogy a sérülései nem focizásból származnak.

A szakemberek ekkor úgy döntöttek, hogy ideje elmondaniuk az igazságot. A hír nem törte teljesen össze a keresztény kapust, ám azt elárulta, hogy az utazás előtti éjszaka azt álmodta, hogy le fog zuhanni a repülőgépe, másnap pedig azt mondta a nejének, hogy nem akar felszállni a gépre.

Az is kiderült, hogy Neto a Bibliát olvasta azokban a percekben, amikor a repülőgép bajba került, a roncsok között pedig találtak egy könyvjelzőt a 63. zsoltárnál, amely az Isten oltalmazó szárnyai alatti biztonságról ír.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com