A hátborzongató Nyúlember

Valós eseményeken alapul a hollywoodi mozifilm.bunnyKedves, bolyhos állatka jut először az eszünkbe, ha nyúlról van szó, ám a Virginia megyei Fairfax County-ban rettegést vált ki ugyanez az emberekből, mert a legtöbb beszámoló szerint, ott él a Nyúlembernek nevezett, baltával gyilkoló lény.

A helyi rémség sokkal beszédesebb, mint a többi titokzatos szörny, ugyanis a szemtanúk arról beszéltek, hogy a Nyúlember egész közlékeny, leszámítva, hogy baltával támad rá azokra az emberekre, akik keresztezik az útját. Brian A. Conley, a Fairfax County Public Library történész-levéltárosa úgy döntött, hogy kinyomozza, hogy mi állhat a Nyúlember legendájának a hátterébe. A kutatása során két hiteles incidenst talált.

Az egyik 1970, október 19-én történt, Virginiában. Az ügy főszereplője Bob Bennett, aki az U.S. Air Force Academy kadétja volt. A férfi az autójában ült a menyasszonyával, akivel a lány rokonait látogatták meg a Guinea Road-on. Amikor éjfél körül útnak indultak, akkor megálltak, hogy valamit megbeszéljenek, de a motor tovább járt.

A pár egyszer csak arra figyelt fel, hogy valami mozog a hátsó szélvédőnél. Egy pillanattal később az anyósülés oldali ablakot betörtét, és egy fehér ruhás alak állt ott.

Bennett el akart indulni az autóval, de akkor a támadó rákiabált, hogy: „Te magántulajdonon állsz, nálam van a tagszámod.” Hogy ez pontosan mit jelentett, rejtély, Bennett pedig nem állt meg gondolkodni rajta.

Menet közben Bennett rájött, hogy a támadó az autó tetején maradt, és éppen lecsap a baltával. A kadét hívta a rendőrséget, bejelentette az esetet, és elmondta, hogy az idegen nyuszi ruhát viselt, ám az arcáról nem tudott leírást adni, mert az látható volt, de a sötét miatt Bennett nem volt biztos a részletekben, azt meg nem akarta, hogy sérüljön a jó híre a légierőnél.

A második ügy 1970. október 29-én történt egy építési területen, ahol Paul Phillips biztonsági őrként dolgozott. A férfi azt vette észre, hogy egy nyuszi ruhás alak közeledik felé a befejezetlen otthon tornácán a Kings Park West-en a Guinea Road-on. Az idegen nekiállt, hogy a baltájával felaprítsa a tornácot, miközben azt kiabálta, hogy minden ember törvényszegő, és bezúzza Phillips koponyáját, ha nem megy el.

bunny3Fairfax County rendőrsége nyomozást indított a két támadással kapcsolatban, ám hamarosan lezárták a nyomozást, mert nem találtak elég bizonyítékot. A következő hetekben több, mint ötven olyan bejelentés érkezett, amelyekben valaki azt állította, hogy találkozott a Nyúlemberrel.

Néhányan úgy vélték, hogy szellemről van szó, míg mások szerint csak egy elmebeteg terrorizálja az embereket. A legtöbb Nyúlember-észlelést a Virginiabeli Colchester felüljárónál tapasztalták a szemtanúk, ami miatt mostanában Nyúlember hídnak nevezik a felüljárót.

Maga a Nyúlember legenda 1904 óta létezik. Ebben az időben történt, hogy elfogadták azt a petíciót, amely azt akarta, hogy Fairfax County több területet kapjon, mert a népesség rohamosan nő. A helyi börtönből át akarták szállítani az embereket Clifonba, de útközben a rabszállító balesetet szenvedett.

Tíz rab, köztük Douglas J. Grifon, megszökött. Grifon azért került sittre, mert Húsvét napján lemészárolta a családját, gyerekeit. A börtönben ezért nevezték nyusziembernek. A rendőrség lassan elfogta a szökevényeket, ám Grifon nem került vissza a rácsok mögé, mert a fentebb említett felüljárón járó vonatok egyike halálra gázolta. Az utolsó dolog, amit a rendőrök hallottak, az Grifon nevetése volt.

bunyNéhány évvel a gyilkos halála után, Halloween környékén, nyúltetemek jelentek meg a hídnál, és többen látták, hogy Grifon ott sétál. A legendával azonban van egy kis probléma, ugyanis Conley kutatása szerint Fairfax County még sosem szolgált menedékként egy őrült számára, az új, Lorton Börtön csak 1910 körül nyílt meg, a bírósági feljegyezésekben pedig nem szerepel a gyilkos, tehát az egész csak egy városi legenda.

Az viszont tagadhatatlan, hogy legalább két embert tényleg megtámadott a Nyúlember, ám felmerül a kérdés, hogy akkor miről van szó. Lehet szellem, unatkozó tinédzser, egy őrült, vagy valaki, aki annyira utálja a Húsvétot, hogy nyusziként támad az emberekre.

Annyi viszont egészen biztos, hogy ember lehet a nyúl jelmez alatt. Hollywoodnak pedig ennyi elég volt ahhoz, hogy 2011-ben horrorfilmet készítsen a legendából. A történet a Fairfax megyében történt gyilkosságokat vette alapul. A Carl Lindbergh rendezte Bunnyman mindent megtesz, hogy a lehető leghűségesebb maradjon a valósághoz, ám azt nyakon öntötték egy vödör vérrel, a baltából pedig láncfűrész lett.

A történet mi mással is kezdődhetne, mint azzal, hogy hat barát együtt autózik egy kihalt vidéken, majd megjelenik a szadista gyilkos, aki nyuszinak öltözve, egy mukk nélkül mészárol, a gyilkosság után pedig eltűnik, de később visszatér egy újabb vérfürdőre.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com