A legfélelmetesebb teremtmények

A Gólem, Dahag, Dzsinn, és Rakshasa garantálja, hogy este ne merjük lehunyni a szemünket.
A világon rengeteg vallás él, ám ezek csak első látásra különböznek egymástól, mert jobban megvizsgálva őket, kiderül, hogy sok-sok közös vonásuk van. A hívők mindegyik hitben egy vagy több istent tisztelnek, mert ezek az istenek jók.

Ám a hitvilágok történeteiben felbukkannak rémisztő alakok is, akiktől rettegnek a vallás követői. A legismertebb ezek közül Lucifer, de korántsem ő a legfélelmetesebb hiszen a következő lények megismerése után, biztos, hogy egyikünk sem szeretné magára haragítani közülük valamelyiket!

DahagDahag: A Zarathusztra irodalomból ismerjük ezt az alakot, aminek a másik neve Azi Dahaka. Ő az egyik Azi (kígyó, vagy sárkány) azok közül, amelyek az egész világot rettegésben tartják.

Dahag Mezopotámia egyik áthatolhatatlan erdejében élt. A kígyószerű szörnyetegnek, három feje, három szája és hat szeme volt. Dahag mindig azért fohászkodott a víz és a szél isteneihez, hogy küldjék hozzá az embereket, akiket elpusztíthat, hiszen ez volt a kedvenc időtöltése.

Dahag, aminek a jelentése „10 bűn”, imádta ellopni a szarvasmarhákat, kitanulta a boszorkánymesterséget, és összegyűjtötte az összes bűnt, ami a világon van. A szörnyet a „hazugságok atyja”, Angra Mainyu teremtette meg azért, hogy az Igazság ellenlábasa legyen.

A lény anyja Odag volt, akit annyira rabul ejtett Dahag kinézete, hogy vérfertőző kapcsolatba került vele.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A lény 1000 évig uralkodott a Földön, miután Jam király meghalt. Ebben nagy segítségére voltak a daevák (démonok). A szörnyeteg uralmának az vetett véget, hogy majdnem halálra verték. Dahag végül egy mágikus kősziklában végezte. A börtönén a 9 éves utódja, Fredon, osztozik vele.

golemGólem: A zsidó mitológiából származik a legendás szörny, aki eleinte a jók oldalán harcolt. A Gólem egy félember, akit sárból gyúrtak, és a fejére rá írtak néhány betűt, vagy a szájába helyeztek egy papír darabot, amin mágikus szavak álltak.

A Gólemet csak úgy lehet legyőzni, ha kicserélünk néhány betűt, vagy más varázsigét írunk a papírra. Például ha a héber „emet” szót vesszük, akkor vegyük le az első „e” betűt, mert így a „met” marad, aminek jelentése halál.

A Gólem tulajdonképpen egy zombiféleség, ami képtelen a beszédre, és általában a teremtője életére tör. A legismertebb Gólem történet a XVI. századból maradt ránk. Ez arról szól, hogy Judah Loew ben Bezalel arra használta az új teremtőerejét, hogy védelmet nyújtson az antiszemiták ellen, a prágai gettóban. A Gólem azonban túlteljesítette a feladatát, ezért meg kellett ölni egy zsinagógai incidens miatt.

RakshasaRakshasa: A Hindu és a Buddhista irodalomban szerepelnek ezek a nagyon gonosz démonok, akiket Brahma jobb lábából teremtettek. A legenda szerint a rakshasa a gyilkos, ámokfutó emberek második inkarnációja.

Ezek a természetfeletti lények, akik varázslók és alakváltók, igazi fenyegetést jelentenek, mert mérgező karmaikkal, hegyes és éles fogaikkal pokoli kínokat okoznak az embereknek, akiket felfalnak. Az étvágyuk pedig csillapíthatatlan.

Az egyik leghíresebb rakasha neve Ravana. A legenda szerint a tíz fején egyenként tíz száj van, tehát nem okoz számára gondot, hogy felfalja az embereket. A Ramayana-ban Ravana a hős Rama feleségét, Sitát is elrabolja és fogságban tartja, de nem sokáig, mert Rama megmenti a nejét. Ebben Rama erős majomcsapata is segít.

Egy másik legenda arról szól, hogy a rakashák emberekkel is képesek párosodni. A történet szerint Hidimbi, Hidimba rakasha testvére, a hős Bhimával létesített szexuális kapcsolatot, amiből megszületett a félig rakasha Ghatotkacha, aki meghalt a Kurukshetra küzdelemben.

dzsinnDzsinn: Felejtsük el Aladdin vicces dzsinnét, mert a muzulmán dzsinnek korántsem kedvesek! Ezek a lények egy párhuzamos világegyetemben élnek, ami nagyon hasonlít a mi világunkhoz. Allah akkor teremtette a dzsinnek, amikor az embereket, csak nem sárból, hanem tűzből. Ezeket az emberi szem számára láthatatlan lényeket, három csoportra oszthatjuk. Léteznek a szárnyas dzsinnek, kutya illetve kígyó küllemű dzsinnek, és az örökké vándorló dzsinnek.

A legismertebb dzsinn neve Shaytan (Sátán). Ő szabad akaratot kapott Allahtól, ám Shaytan ezt arra használta, hogy az utasítás ellenére, nem tisztelte Ádámot. A parancsszegésért Allah a pokolba száműzte a dzsinnt, amivel azt érte el, hogy az emberek ellenségéve tette a dzsinneket.

Ezek a teremtmények gyakran megszállják az embereket, befolyásolják a közérzetüket, a vágyaikat, a fekete mágia gyakorlására biztatják őket, vagy bosszúra, esetleg másnak álcázva magukat, átverik a jószívű embereket.

Ha szembe találkozunk egy dzsinnel, akkor sose kössünk vele alkut, mert úgy fogja alakítani az egyességet, hogy az emberek megszegjék azt. Ilyenkor a dzsinn jól megbünteti az embert, hisz ebben leli örömét. Állítólag minden embert elkísér egész életében egy dzsinn, aki olyan szavakat súg az illető fülébe, ami a rosszba vinné. Ne hallgassunk, ezekre a szavakra!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

http://ujhazak.com