A levegőben lógó koporsók vidéke

Minél magasabban van egy szarkofág, annál közelebb van a lélek a mennyországhoz.boHa Kína délnyugati részén járunk, akkor egy igazi misztikus temetői sétában lehet részünk, ugyanis távol minden ösvénytől, olyan meredek sziklafalat találhatunk, amelyen emberi koporsók ezrei függeszkednek. A különleges temetkezés a Bo nép körében terjedt el, ám az a mai napig rejtély, hogy miért döntöttek úgy az emberek, hogy nem a földbe hantolják el a szeretteiket.

A legtöbb koporsó már több száz éve lóg a levegőben, ám akad köztük olyan is, ami már az ezer évet is betöltötte. A szarkofágok különböző magasságokban találhatók.

Van, amelyik száz, míg másik negyven méterrel lóg a föld felett.

Ilyen különleges temető azonban nemcsak Kínában található, hanem Ázsia délebbi pontjain is, így például a Fülöp-szigeteken és Indonéziában, tehát olyan helyeken, ahol a Bo népcsoport megfordult.

A Bo népcsoport a Ming-dinasztia (1368-1644) idején halt ki. Természetesen vannak elméletek, amelyek arról szólnak, hogy még élnek közöttünk olyan emberek, akik a Bo nép leszármazottai, és ők titkos összejöveteleken találkoznak, ám erre nincs bizonyíték.

bo2A népcsoport halotti kultuszában két fő motívumot figyelhetünk meg. Az egyik az, hogy nagyon nagy tisztelet övezte a legidősebb és a legnagyobb méltóságú halottak lelkét. Az egyedi temetkezési szokás ugyanis a kiválasztottak joga volt.

A koporsók elhelyezése valószínűleg a Mennyországba vezető utat jelölte. A magasságbeli különbség pedig azt jelképezhette, hogy az a koporsó, amelyik magasan van, annak az elhunytnak a lelke közelebb került az istenéhez.

Másrészről lehetséges, hogy a hegyi népnek nem volt ínyére a földbe való temetkezés, hiszen a sziklán olyan elérhetetlen helyen vannak a koporsók, ahol a vadállatok, és az ellenségek nem férnek hozzá, míg a föld alatt nem lettek volna ekkora biztonságban az elhunytak maradványai.

Felmerül azonban itt is a kérdés, hogy hogyan tudták ilyen magasságba felhúzni a koporsókat az emberek, ha egyszer senki ember fia nem képes hozzájuk férni. Ez a rejtély legalább olyan nagy, mint az, hogy hogyan építették a piramisokat.

bo3Elméletek ezzel kapcsolatban is vannak. Létezik olyan legenda, amely arról szól, hogy a Bo nép képes volt repülni, míg egy másik magyarázat arról szól, hogy a temetkeznél a folyó áradását használták fel az emberek.

Az utolsó függő koporsót 400 évvel ezelőtt, a Ming-dinasztia idején készítették. Az elsők viszont legalább 1000 évesek, és a Song-dinasztia idejéből származnak. A legrégibb koporsó 2500 éves.

Némelyik koporsót, ami akár 200 kilogrammot is nyomhat, a sziklafalak mélyedéseibe helyezték el, vagy az abba vájt barlangokba függesztették. Vannak olyan szarkofágok is, amelyeket a szikla oldalába fúrt karókra fektették.

A misztikus koporsókat nem könnyű megközelíteni, de megpróbálhatjuk, ugyanis nincs kapuőr, se figyelmeztető tábla. Ha úgy döntünk, hogy megnézzük a Bo nép temetkezési helyét, akkor igazán spirituális élményt élhetünk át.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com