A magyar Végzet Lándzsája

A történelem minden jelentős uralkodója szert tett a Jézust megsebesítő fegyverre.lándszA Végzet Lándzsája az a misztikus fegyver, ami megsebezte a keresztre feszített Jézust. A legenda szerint a fegyver klónozta magát, vagy inkább kézről kézre vándorolt, és a történelem minden jelentős uralkodója megszerezhette, így a magyarok is.

Ám még mielőtt erről beszélnénk, ismerjük meg honnan is indult kalandos útjára a Végzet Lándzsája. A legismertebb történet szerint Gaius Cassiusé birtokolta először a fegyvert, amit a nagyapjától kapott. A nagyapának viszont Julius Caeser ajándékozta oda, mert a férfi szép háborús sikereket ért el.

Gaius feladata az volt, hogy kémkedjen Jézus után, és találjon bizonyítékot a bűnösségére. A kém sikerrel járt, hiszen tudjuk, Jézust Sabbath napján kivégezték. Mivel ezen a napon tilos volt a kivégzés, ezért Pilátus parancsára felgyorsították az ügyet.

Az említett gyorsítás úgy nézett ki, hogy eltörték Jézus lábát, majd a centúrió, aki a Longinus kódnevet kapta, fogta a Végzet Lándzsáját, és leszúrta Jézust a negyedik és ötödik bordája között.

A legenda szerint ekkor csoda történt, ugyanis a fegyveren lefolyt Jézus vére, ami a kivégzője beteg szemébe cseppent, és meggyógyította azt. Ezt követően Longinus úgy döntött, hogy szerzetesnek áll, és hirdetni fogja az igét. Longinus éveken át Keleten, Kappadokia Caesareaában tevékenykedett.

lűndausjlLonginus nemcsak a kereszténységet terjesztette, hanem sok ördögűzést is végrehajtott, valamint rengeteg embert megtérített. A helytartónak azonban ez nem tetszett, úgyhogy a parancsára elfogták és megkínozták Longinust, akinek kitépték a nyelvét és kitörték a fogait azért, hogy ne tudjon beszélni.

Állítólag ekkor démonok szállták meg a helytartót, mire Longinus azt állította, hogy a helytartó megszabadulhat a démonoktól, ha megölik őt. Természetesen azonnal lefejezték Longinust, akinek a vére kiűzte a gonoszt a helytartóból. Longinus testét ma is a Vatikánban őrzik.

A Végzet Lándzsája azonban nem tartott a gazdájával, hanem kézről kézre járt, és 996 után eljutott egy magyar uralkodóhoz is. Ottó császár a saját lándzsájából küldött egy darabot Szent Istvánnak, hogy ezzel erősítse meg a hatalmát. Ezt bizonyítja, hogy az István király korabeli pénzérmén, a Lancea Regis dénáron egy lándzsa ábrázolása látható. Ez a fegyver még a koronázási paláston is szerepel.

Ademarus, francia krónikaíró feljegyzésében az áll, hogy „az Úr szegeiből és Szent Móric lándzsájából”. Jogos a kérdés, hogy a Lándzsa hogyan jutott el ide, amikor eddig Longinus birtokában volt.

LonA válasz erre az, hogy sehogy, mert ez a lándzsa nem Longinus fegyvere, hanem egy ereklyetartó harci eszköz, amibe beledolgozták Szent Mór thébai kapitány lándzsájának egy darabját, valamint egy szöget, amely korábban Jézus keresztjében volt. Ráadásul némelyik forrás azt állítja, hogy ez a lándzsa a Hohenstaufen-dinasztia, végül a Habsburgok tulajdonába került. Napjainkban pedig ez a Hofburg-i lándzsa.

Móric valójában Mauritius Róma keresztény hitű egyiptomi légiójának parancsnoka volt, és a történelem szerint 287-ben, a hite miatt végezték ki a katonatársaival együtt Galliában. Ezt követően lett a katonák, késesek, fegyverkovácsok védőszentje.

Egy IV. Henrik korabeli felirat a Végzet Lándzsáját, Szent Mór lándzsájaként említi. Ennek a fegyvernek az aranyfoglalata csak IV. Károly uralkodása idején készült el, és a szöveg szerint, ez az Úr Lándzsája.

A tudósok nem ismerik azt az ereklyét, amelyet Szent István kapott, de úgy sejtik, hogy Vitéz Boleszláv, lengyel fejedelem is kapott egy másolatot Szent Móric lándzsájából, és ebben is található egy szeg Jézus keresztjéről.

Gaius CassiusFelmerül a kérdés, hogy mégis kinek volt egy halom szöge Jézus keresztjéből, hogy így elosztogatta, ám ennek a személynek a kilétét homály fedi. Az viszont tény, hogy ebben a korban már a politika vezérelte a történelmi személyeket. A német-római császár nem szívjóságból ajándékozta el a lándzsa darabjait, hanem azért, hogy ezzel erősítse meg a baráti és hűbéri viszonyt.

A Végzet Lándzsája nagyon sok helyen megfordult a történelemben. Ezek közül az egyik legjelentősebb eset az volt, amikor a fegyver a nyugat római birodalom parancsnoka Aetius kezébe került, és ezzel győzte le Attila hunjait, akinél állítólag akkoriban szintén volt egy Végzet Lándzsája.

Ez után Theodosius a gótokat, Martell Károly az arabokat győzte le, majd Nagy Károly 47 alkalommal verhette el a szászokat a lándzsa segítségével, ám az utolsó harcban elejtette a csodafegyvert. Ennek a bakinak az eredménye az lett, hogy néhány perc múlva megölték.

lánNagy Károly halála után, Ottó császár kapta meg a Végzet Lándzsáját, amivel az augsburgi csatában védte a magyarok ellen a Római Birodalmat. 1424-ben a német-római Zsigmond császár parancsba adta, hogy „a szent Római Birodalom császári koronája, a birodalmi alma, a pálca, a kard, a Szent Kereszt és a Szent Lándzsa soha ne hagyják el az ország területét”.

Ennek ellenére az austerlitzi csata következében Napóleon majdnem megszerezte a csodálatos fegyvert, de a rómaiaknak még sikerült Bécsbe csempészniük a Végzet Lándzsáját.

Mint láthatjuk, a Jézust megölő lándzsához rengeteg legenda fűződik, éppen ezért senki sem tudja, hogy vajon az igazi Végzet Lándzsája múzeumban van-e, vagy a valódi fegyver még ma is vándorol a modern uralkodók között.

(Forrás: noiport.hu)

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com