A mostani Ebola járvány maradandó veszéllyé vált! 18+ - videó! - képgaléria

A WHO legújabb adatai szerint januárra az Ebolás betegek száma akár elérheti az 1,4 milliót Nyugat-Afrikában és egy országos járvánnyá is kinőheti magát.


A WHO ezzel a közzététellel elismerte, hogy az előrevetített adatok alapján mire számíthat a nagyvilág ezzel a borzasztó kórral kapcsolatban.

who

A jelenlegi helyzet az, hogy 20 naponként a fertőzöttek száma gyakorlatilag megduplázódik a 2 legérintettebb országban, Libériában és Sierra Leonéban. A WHO azt is leközölte, hogy megfékezés elleni radikális intézkedések nincsenek és így az elkövetkezendő hónap végére az esetek száma, akár 21 ezerre is növekedhet!

„Visszafogottak voltunk, így előrejelzésünket csak november 2-áig terjesztettük ki. Ha január 2-áig tekintünk volna előre, akkor már százezres nagyságrendről beszélnénk. Az emberi populáció maradandó jellemzőjévé válhat. A probléma évekig is eltarthat” nyilatkozta Christopher Dye a WHO vezető stratégiai társszerzője a jelentésnek.

A világszervezet sajnos azt is megállapította, hogy a halálozási arány a hitt 50%-hoz képest most inkább 70%.

A WHO azt is közölte, hogy Monrovia szegénynegyedeiben meghalt embereket egyszerűen belevetik a folyóba és így a halálesetek pontos számát nem lehet tudni. A folyóvizekbe dobott halottak azonban továbbfertőznek. Ez is hozzájárul a járvány rendkívül gyors terjedéséhez. Így szinte lehetetlen meghatározni a betegek és a meghaltak pontos számát. Felvetődött a kérdés, hogy ilyen viszonyok között, vajon lehetséges lesz-e a járvány megfékezése?

ef

„A fertőzöttek számának exponenciális növekedése miatt igen valószínű, hogy az Ebola befészkeli magát Nyugat-Afrikába” – nyilatkozott egy orvos professzor Robert Murphy személyében, aki a Northwestern Egyetem munkatársa.

A professzor szerint, ha már a betegek száma eléri a több 100.000 főt, akkor ez már több nyugat-afrikai országot fog érinteni. A vírus mozgása olyan naggyá válhat, hogy az bárhová átterjedhet.

Egyes szakember elemzők szerint, már csak idő kérdése, hogy a járvány a nyugati országokban is felbukkanjon, legfőképpen az USA-ban! A probléma kapcsán katonai intézkedések várhatóak, ami már Sierra Leone-ban is van. Itt a katonák, házról-házra járnak, hogy a fertőzötteket megtalálják, valamint azokat összegyűjtsék. Libériában is már hasonló intézkedéseket foganatosítanak, ahol a WHO „Közösségi Gondozóközpontokat” fog felállítani.

Libéria együtt kíván működni a WHO intézkedéseivel. Vitatott nonprofit programok elindításán és megvalósításán dolgoznak. Ez lehetővé tenné azt, hogy a fertőzöttek elkerüljenek otthonaikból, majd alapvető ellátásokban részesítsék őket. A program néhány héten belül el is indul, de ez csak azt a célt szolgálja, hogy a betegek minél kevesebb hozzátartozókat fertőzzenek meg. A betegek a központokban csak ételt és fájdalomcsillapítót fognak kapni. Az országban egyébként jelentős számú egészségügy központ és kórház bezárt.

Orvosok Határok Náélkül így állították fel a sátrat, amely 120 férőhelyes. Nagy küzdelem ez! Orvosok Határok Nélkül így állították fel a sátrat, amely 120 férőhelyes. Nagy küzdelem ez!

Ez a kezdeményezés azt elismeri, hogy az Amerikai Egyesült Államok hónapok alatt ezeken a helyeken felállíthat különféle kezelőközpontokat, amelyeket üzembe is helyez majd.

Ezekben az esetekben az érintett államokban nem marad más, mint a szükségállapot bevezetése és a gyanús tünetekkel rendelkező emberek összegyűjtése. Elmaradhatatlan a karantén központok létrehozása!

Az első kezelőközpontok felállításában nagy szerepe volt az Orvosok Határok Nélkül szervezet munkájának, amely kezdetektől fogva jelen volt. A szervezet szerint a WHO terve halva született ötlet. Az Orvosok Határok Nélkül Szervezet a területen a harcba gyakorlatilag élen jár és úgy döntött, hogy a WHO kezdeményezésében nem vesz részt. Brice de la Vigne a szervezet misszióvezetője szerint a közösségi gondozóközpontok a már kialakult helyzeten, csak rontani fognak. Brice szerint a dolog nem fog működni, mert a járvány a kellős közepén van és ekkor már a betegek nagy felelősséggel járó mozgatása logisztikailag rengeteg kapacitásra lenne szüksége. Az érintett országok azonban ezzel a lehetőséggel nem rendelkeznek.

ovhtnk

További problémára vonatkozóan azt is felvetette, hogy a hatékonyság érdekében szigorú szabályokat kellene bevezetni. Ezekben a központokban nem csak megfelelő eszközök kellenének, hanem képzett munkaerőre, felügyeletre, diagnosztikai képességre is szükség van! Nem beszélve a halottak megfelelő temetéséről, amelynél nem terjedne tovább a kór. Ezeken a területeken ugyanis a temetkezési szokások nem hogy csillapítanák, de gerjesztik a járványt! A fenti érvek hiányában a gondozóközpontok fertőző központokká válhatnak rövid időn belül!

Léteznek még egészségügyi létesítmények, ahol ellátják a betegeket, de ezek olyan szinten túl vannak terhelve, hogy több beteget befogadni már nem képesek.

Erre példa egy Monróviában újonnan felállított Ebola-klinika, ami már is annyira meg van terhelve, hogy falain kívül holttestek hevernek. A mentők mindent megtesznek a betegekért, de a 7 órás út után a betegeket már nem tudják átadni a kórházaknak, mert azok már meghalnak útközben! Kórházi segítség nélkül a terjedő járvány miatt az emberek nem juthatnak az egészségügyi intézményekbe, mert a betegség miatt összeesnek az utcákon.

Vajon ebben a helyzetben igaz lehet a WHO előrejelzése?

A Samaritan s’ Purse segélyszervezet megállapítása szerint már túl késő. „Senki sem fog létesíteni 100.000 új ágyat”

Galéria
-
-
2
3
4
6


A lényeg az, hogy valójában a fejlett országok jobban fel vannak készülve a katasztrofális helyzetre. Felszereltségükben az Ebola sújtotta országaihoz képest nagy szakadék tátong. Ez a tény nem jelenti azt minden áron, hogy majd az USA meg fog birkózni egy extrém járvánnyal. Amikor majd az európai és amerikai országok is kapnak a fertőzésből az afrikai kontinens díjnyertes ösztöndíjas egyetemi hallgatói testében lévő kórokozóknak köszönhetően, akkor már az Amerikai Egyesült Államok sem tud megbirkózni a világméretű járvánnyal.

Több szakértő felhívta már a figyelmet arra, hogy a nyugat egy ilyen világméretű járványra egyáltalán nincs felkészülve, mert nem is valószínű, hogy akar. Ha akart volna, akkor már csírájában elfojtotta volna a problémát!

Azonban lássunk csodát

A kialakult, vagy kialakulóban lévő helyzetből egyesek üzletet csináltak. Meg kell említenünk itt a tudományt, ami egyes esetekben védi az emberiséget és ezt minden bizonnyal el kell ismernünk.

A kórságot az érintett Sierra Leone-ban élő emberek megértették és így tiltakoztak egy kórházból szökött fiatalember ellen, aki már azóta halott. Cikkünkről ITT olvashatunk és láthatjuk a tényekről a videót.

7



Pár említésre méltó körülmény az Ebola vírus alakulása kapcsán

1 - Van egy határ, amikor már a világméretű üzletbe mehet át az „emberiség nagy megmentése” címen előállított oltóanyagok eladása, amelyek most a GlaxoSmithKline által kifejlesztett Ebola oltás klinikai tesztjei lekésett folyamatai által kínál piacra dobni.


2 - Az Ebola Bundibugyo vírus egy bejegyzett szabadalom, amelynek tulaja az USA kormánya.

3 – A jelek arra mutatnak, hogy az Ebola levegő útján is terjed.

Az utóbbi pont nagy kérdést, illetve pánikot kelthet, azonban aggodalomra semmi ok, hiszen az idő, a vég apokalipszis még nem jött el.

hb

Forrás: idokjelei

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com