A szellemfotózás művészete

1861 óta vitatkoznak a paranormális jelenségekben hívők és a szkeptikusok arról, hogy le lehet-e fényképezni a halott lelkeket.ghostModern világunkban néhány perc alatt elkészíthetünk egy-egy szellemfotót, hiszen többféle képszerkesztővel, alkalmazással manipulálhatjuk a fényképeket, amiket később feltölthetünk a közösségi oldalakra, hogy onnan futótűzként elterjedjenek.

Ebből következik, hogy 2016-ban nagyon nehéz megállapítani, hogy egy szellemfotó igazi vagy hamis, ám hiba lenne azt feltételezni, hogy a művészet eme ága újdonság, hiszen az első szellemfotó 1861-ből származik.ghost4A képet William H. Mumler, Bostonban élő ékszerkészítő készítette, amikor önmagát fényképezte le. A felvétel előhívása után, a férfi döbbenten vette észre, hogy azon szerepel egy nő, aki pont úgy néz ki, mint a 12 éve halott unokatestvére.

Az ékszerkészítő azt állította, hogy a fénykép készítésekor teljesen egyedül volt, de a semmiből hideget érzett, a keze pedig remegett. Mumlert híressé tette a fotó, ezért New Yorkba költözött, ahol főállású szellemfotós lett. A férfi rengeteg pénzt kért a munkájáért cserébe, ám mégis volt rá kereslet, sőt, olyan híres emberek is akadtak a kliensei között, mint Mary Todd Lincoln.ghost3Természetesen a hívők mellett a szkeptikusok mindent megpróbáltak, hogy bebizonyítsák, hogy a fényképek hamisak, ám gyakran nem találtak megcáfolhatatlan bizonyítékot. 1870-től a szellemfotózás nagyon népszerű lett, bár napjainkban, hála a modern technikának, már tudjuk, hogy sok kép hamis.

Ebbe a kategóriába tartóznak a Cottingley tündérekről készült fényképek, amelyekkel két kislány verte át az egész világot, köztük a híres írót Sir Arthur Conan Doyle-t, de később kiderült, hogy a tündéreket valójában papírból vágták ki. A Queens ház Barna ruhás női szelleméről készült fotó is csak egy ügyes trükk volt.ghost2Míg napjainkban nehéz megállapítani, hogy a szellemfotó hamisítvány-e, addig a múlt képeivel könnyebb a dolgunk, hiszen akkor még nem Photoshop-pal hamisították a képeket, hanem például megkértek valakit, hogy öltözzön be szellemnek.

(Forrás: bizarrium.com)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com