A szerencsét hozó tárgyak eredete

Honnan származik a szerencse süti, miért kell a fán háromszor lekopogni, és kinek jutott eszébe, hogy a patkó bűbájos tárgy? Ahány nép, annyi hiedelem, és szerencsét hozó tárgy, amelyekről általában csak azt tudjuk, hogy bőséget, egészséget, jólétet, szerencsét, szerelmet hoz, tehát érdemes magunknál, vagy a lakásban tartani belőle, ám az eredetükkel már kevesen vagyunk tisztában.

A fán lekopogni: Nem teljesen egyértelmű a szokás eredete, ám az egészen biztos, hogy az ősi pogányok találták ki, mert ők hittek abban, hogy az erdőkben, a fákban élnek a nagy hatalommal rendelkező szellemek, akiknek kopogással köszönték meg, ha valami jó dolog történt velük, esetleg elkerülte őket a balszerencse.

A fán lekopogni abból is eredhet, hogy a pogányok azért kopogtak a fán, hogy az erdő szelleme ne hallja meg a dicsekvésüket, és ne irigyelje meg a szerencséjüket, mert akkor előjött volna, hogy elvegye azt tőlük.

A keresztény verzió már úgy néz ki, hogy a fa a keresztet jelképezi. Ha ezen koppintunk hármat, ami a Szentháromság jelképe, akkor a Gonosz nem hallja meg a jó szerencsénket, tehát nem tudja azt elrontani. Szerencsesüti: Amerikában és Kanadában nagy kultusza van a kínai szerencsesütiknek, amiknek a kettétörése után találhatjuk meg a kis cetlit, amire különféle bölcsességeket, szerencsét írtak. Habár kínai éttermekben vehetünk ilyen sütit, mégsem kínai eredetű hagyományról van szó.

A szerencsesütit valójában 1914-ben találta fel a japán Makoto Hagiwara, San Francisco-ban. A süti alapja a tsujiura Senbei lehetett.

A tsujiura Senbei népszerűségét a kaliforniai kínai éttermek adták, ugyanis a XX. század elején sok japán bevándorló fordult meg ott. A japán eredetre 2008-ban derült fény, amikor egy japán folklórkutató 6 éves vizsgálata azt az eredményt hozta, hogy a szokás nem kínai, hanem japán.

Ezt a tényt egy 1878-as fotó bizonyítja, amin egy férfi éppen ilyen süteményt süt. A kutató Kyoto környékén talált néhány olyan családi pékséget, ahol állítólag évtizedek óta készítik a szerencsesüteményeket. Jin Chan béka: A Jin Chan, vagy Ch’an Chu egy olyan vörös szemű, háromlábú kecskebéka, ami hanyagul ül a pénzérméken. A „pénz varangy” Liu Hai Chan az Öt dinasztia korában (907-960) élő taoista szerzetes nevéhez fűződik. Az ő nevében a Chan „varangyot” jelent kínaiul.

A taoista kolostorok mindig a varázslat, a gyógyítás és a spirituális titkok otthona volt. Mindezt felhasználták a fengshui-ban, a szerencsét és gyarapodást ígérő műveletekben. A legenda szerint Chan alakította át a varangyot „pénzt gyártó varanggyá”.

A monda szerint ez úgy történt, hogy a szerzetes tudta, hogy egy béka él a kútban (Kínában a békát is varangynak nevezik), majd egy napon kitalálta, hogy pénzt csinál a béka segítségével. Chan fogott egy madzagot, amire több pénzérmét felfűzött, majd azt belógatta a kútba.

A béka bekapta a madzag végét, Chan pedig kihúzta. Innentől kezdve a szerzetes a békával járta az országot, és azt állította, hogy a béka pénzt szül. Hamarosan beindult a vállalkozása, és ilyen pénzt gyártó békákat kezdett árulni. Az eladásból szerzett pénzt a szegényeknek adta, majd később Liu Hai Chan a szerencse és a jólét istene lett. A patkó: A valaha talált legelső patkó az etruszkoktól származik az időszámításunk előtti 400-ból. Észak-Európába valószínűleg a vándorló kelták hozták be, ugyanis ők lógatták fel az ajtóban a patkót azért, hogy védekezzenek az erdőkben élő, gonosz tündérek ellen.

A legjobb az, ha a patkó vasból van, hiszen a tündérek utálják a vasat, mert félnek a fegyverektől. Egy másik verzió szerint a kelta hold isten félholdját azonosították a patkóval, amit azért kell felfelé állítani, mert így gyűlik benne a szerencse, míg lefelé állítva kiszóródna. Maneki neko: A legismertebb legenda szerint egy csődbe ment üzletember, akinek annyi pénze se volt, hogy saját magáról gondoskodjon, befogadott egy éhező macskát. Ezt követően az üzletember egészsége, csodás módon, visszatért.

Egy nap a macska meghálálta a gondoskodás azzal, hogy megállt a bolt ajtaja előtt, és integetni kezdett a mancsával a járókelőknek, hogy azok menjenek be az üzletbe. Az integető cica mindenkit magához vonzott. Napjainkban a babona különbséget tesz aközött, hogy a macska melyik mancsát emeli fel. Ha a ballal integet, akkor az pénzt és jó szerencsét hoz, míg a jobb az egészséget.

A maneki neko legenda egy másik verziója úgy szól, hogy egy tehetős úr a Gotoku szentélyhez közeli fa alatt próbálta meghúzni magát a vihar elől. Innen látta meg, hogy a szentély tulajdonosának macskája a mancsával hívogatja.

Az földesúr követte az állatot, és ezt nagyon jól tette, mert pár pillanattal később egy villám csapott a fába, ami alatt ácsorgott. A tehetős földesúr jól összebarátkozott a szegény pappal, majd elkészítette az első maneki nekót, amikor a hős macska elpusztult.

A harmadik legenda főszereplője egy öregasszony, aki annyira elszegényedett, hogy kénytelen volt eladni a macskáját. Amikor ezt eldöntötte, akkor este az álmában megjelent a macska, aki arra kérte az öregasszonyt, hogy készítse el agyagból a képmását.

Az öregasszony hitt az álmának, és másnap elkészítette az agyagmacskát. A nő alaposan megdöbbent, hogy milyen gyorsan talált vevőt a szoborra. Harmadnapra többet készített, de azokat is gyorsan elkapkodták. Az öregasszony hamarosan meggazdagodott, és az imádott macskáját sem kellett eladnia. Gris-gris zsák: Sokan mojo zsákocskának ismerjük a gris-gris, juju vagy jomo zsákot, amit a Karib térségben wanga, illetve oanga névvel illetnek. A kontinensenként másképpen nevezett, szerencsét hozó tárgy eredetileg afrikai talizmán, amit megvédi a viselőjét a gonoszsággal szemben, illetve szerencsét hoz neki.

Elsősorban az afrikai vudu eszköze, Amerikába pedig a rabszolgasággal került át. Régen sokan abba hittek, hogy a gris-gris zsák a fekete mágia egyik eszköze arra, hogy testi és lelki bajokat hozzon az emberre.

Napjainkra a gris-gris annyira népszerű lett, hogy külön vallási ágat teremtettek neki, amit hoodoonak hívnak. A gris-gris általában egy kis textilzsák, amibe követ, csontokat, növényeket, cetlire írt igézetet, körmöt, olajat, hajat, temetőföldet vagy más személyes tárgyakat tesznek. Palad Khik: A világ egyik legbizarrabb szerencsét hozó tárgya a Palad Khik, ami tulajdonképpen egy férfi fallosz. A thaiföldi amulett nevének jelentése „tiszteltre méltó helyettes pénisz”, és az indiai szerzetesek vitték be az országba még a VIII. században.

Az indiai szerzetesek szerint Shiva szent lingáját jelképezi a tárgy, ami bármit megad, amit az ember csak kívánhat, tehát termékenységet, távol tartja a balszerencsét és a nemi bajokat. Az amulett készülhet fából, fémből, csontból, szarvból, elefántcsontból is. Ha akarjuk, akkor a szerzetesek, akik erre szakosodtak, szent feliratokat és rituális imákat gravíroznak a szerencsét hozó tárgyba, hogy ezzel erősítsék fel.

(Forrás: noiportal.hu)