Angyalok mentették meg a brit katonákat a németektől az első világháborúban?

Arthur Machen szerint egy katona imája után jelentek meg a rejtélyes alakok. A második világháborúval rengeteg könyv és film foglalkozik, mert arról több a dokumentáció, mint az első világháborúról, ám a következő, tanulságos történet az első világháború idejével kapcsolatos.

Egy hónappal a harcok kirobbanása után a britek a franciák segítségére siettek, és a francia határnál állították fel a védelmüket, hogy visszaszorítsák a német csapatokat, akik át akartak törni a Mons-Condé csatornán.

A brit és a német erők összesen 80 ezer katonával álltak fel a németek 160 ezer főből álló csapatával szembe. A németek nem tervezték, hogy Párizs előtt megállnak. Ahogy 1914. augusztus 23-án felkelte a nap, úgy csapott össze a két tábor.

A németek először a britekkel akartak végezni. Mivel nagyon magabiztosak voltak, ezért a gyalogosok nem tartották az egységet, hanem szétszóródtak a csatamezőn. Nem sokkal később találkoztak a jól felkészült angolokkal, ám a németek nem akartak lelassítani, emiatt újra csoportosultak és támadtak.

Ahogy telt az idő, úgy Maurice Dease és katonái egyre jobban veszítettek az erejükből. Amikor a hadvezér meghalt, akkor Sidney Godley közlegény vette át a helyét, és próbálta tartani a hidat, még akkor is, amikor fejen találták. A hadvezérré előlépett közlegény nem akarta letenni a fegyverét, de a németeknek sikerült bekeríteniük.

A harc egész nap folytatódott. A britek teljesen biztosak voltak abban, hogy képesek kitartani addig, míg meg nem érkezik az erősítés, ám a franciáknak nem volt ekkora önbizalma, mert a zászlóalj inkább elrohant.

A britek később belátták, hogy nem képesek olyan egyszerűen legyőzni a németeket, ám ez nem gátolta meg őket abban, hogy még két napig visszatartsák a túlerőt. Néhányan abban hittek, hogy a Mons csatában isten az ő oldalukon áll. Arról, hogy mi történt a csatamezőn, először Arthur Machen író mesélt szeptemberben. A történet szerint egy csapat brit a biztos halállal nézett farkasszemet a Mons csatatéren, amikor az egyik katona imádkozni kezdett, majd lelőtt egy németet, akit Szent Györgyhöz segített.

Ennek hatására rejtélyes alakok jelentek meg a csatatéren, és nyilakkal, íjakkal kezdtek lőni a német katonákra. A meglepő történet elterjedt Londonban és a szövetséges országokban. A nyilas embereket lassan átköltötték angyalokra, akik a brit katonákat védték.

Az új verziót a papok kezdték mesélni, majd egyre több újságban megjelent, a brit kormány pedig propagandára kezdte használni az angyalokat, ám kiderült, hogy csak Manchen találta ki a történetet, ami egyébként nem az első volt, mert gyakran írt kitalált cikkeket.

A felkapott álhír azonban mégis adott valamit az embereknek a félelmetes háborúban. Reményt. 1915-ben az angyalokról szóló történet ismét megjelent, de most azért, mert az újságíró tisztázta, hogy csak az ő fantáziájában kelt életre, és senkit sem akart átverni. A beismerés után Manchent mindenki megvetette, de nem azért, mert félrevezette az embereket, hanem azért, mert megpróbálta tisztázni a dolgot, ami tovább terjedt, 2001-ben pedig megjelent egy film, ami bizonyítja, hogy angyalok jelentek meg a csatában, ám erről a filmről is kiderült, hogy hamis.

A bizonyítékok ellenére a mai napig sokan hisznek abban, hogy angyalok jelentek meg, mert az emberek szeretik, ha van valami, amibe kapaszkodhatnak, reménykedhetnek, még a legsötétebb időkben is.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com