Biztonságos térbe menekültek Hillary Clinton összeomlott diák rajongói

Az azóta eltelt napok sem változtattak sokat a félrevonuló diákok életében.

Egyeseknek pszichológiai segítségre van szükségük. A példamutatás kipipálva. A szomorú az, hogy a jóléti országban a balliberális nevelési amerikai felsőoktatás kemény kudarcot vallott. Rengeteg keleti-parti magánegyetem tartott szándékosan rendkívüli tanítási szünetet. Mindezt azzal indokolták, hogy a nagymértékű tortúra után nem várható el, hogy a diákoktól és a pedagógusoktól sem, hogy bemenjenek az oktatási intézményekbe.



Akik mégis bementek, nem a tanulással foglalkoztak, hanem inkább azzal, hogy különféle alternatív módokon ezekben a nehéz időkben megpróbálták egymást támogatni, miközben igen erős politikai üzeneteket küldözgettek. A University of Oklahoma kampuszán egymás kezét fogták a diákok.
Az University of Kansas diákjai ölelték egymást, miközben az UCLA diákjai egyszerűen csak összegyűltek és felgyújtották a fél várost. Ezek az események teljesen váratlanok voltak, mert normális esetben az ember úgy gondolja, hogy egy demokrácia annyira nyitott és állítólag toleranciára és nyitottságra nevel. Ha szomorúan is, de a szabad választások útján hatalomra kerülő elnököt elfogadják.

Az amerikai, magát demokratikusnak nevező párt ezeket a fiatalokat nem tanította meg arra, hogy az Egyesült Államok nem egy safe space-ben működik, hanem gazdaságilag, földrajzilag és kulturálisan is egy rendkívül változatos demokratikus országban élnek, ahol olykor-olykor előfordul, hogy egy republikánus elnökjelölt győz többségi támogatottsággal. A dologban az a szomorú, hogy az összezuhanásban jelentős szerepet játszik a clintonista média, amely még az utolsó pillanatokban is úgy megvezette az amerikai választókat, hogy a demokrata jelölt fog győzni. Ez kísértetiesen hasonlít arra, amikor a katona bajtársát lelövik és fogja kezét azzal biztatva őt, hogy „meglátod, minden rendben lesz”! A Yale egyetemre az ment be, aki akart.





A Bryn Mawr College és a Johns Hopkins University hallgatói arra kérték tanáraikat, hogy ne tartsanak órákat és a gyászoló diákokra legyenek tekintettel! A University of Maryland diák kérés nélkül is a vizsgaidőszakot hivatalosan elhalasztotta. Lelki segítség kell az értelmetlenül megtört diákoknak, akik közül szerencsére sokan lehiggadtak. Mások pedig még sajnos nem tudták mindig feldolgozni a veszteséget. A megmaradt egyetemi kampuszok valóságos belső lelki menekülttáboraivá váltak a még mindig dühöngőknek. „Fontos, hogy erősek legyünk, és itt legyünk a diákjainknak és egymásnak.
Hiszünk a demokratikus értékekben és természetesen folytatni fogjuk a küldetésünket, hogy oktassuk a diákjainkat és felkészítsük őket a sikerre. Biztosítanunk kell a diákoknak, hogy biztonságban érezzék magukat, így safe space közösségeket és tanulószobákat indítunk. Szerencsére egy olyan demokráciában élünk, amelyben ezt megtehetjük.” – nyilatkozta Tommy Chang bostoni oktató.

Sajnos más oktatási intézményekben sem más a helyzet. Így van ezzel a Berkeley és a University of California. Ezeken a helyeken szintén elindították a safe space klubjait, ahol a diákok elmondhatják sérelmeiket, siralmaikat. Ezeknek a jelentéseknek mennyire lehet hinni, nem lehet tudni. Azonban mindebből nagyon jól látszik, hogy az amerikai elnökválasztás kampánya körül, még mindig hatalmas felhajtás van. Trump démonizálva van olyan emberek szemében, akiknek semmi közük nincs a politikához.

Az amerikai „demokráciát” féltő progresszív értelmiségieknek sikerült ártatlan embereket felszítani, akik talán azt sem tudják, hogy miről van szó. A demokraták annyira beférkőztek a családokba, hogy készítettek egy kampány videót, amely szerint egy kisfiú részt vett a próbaszavazáson az iskolába és Trumpra voksolt.

A felvételen az látható, hogy a kisfiú zokog, mert anyja kidobja a házból és közli vele, hogy, „aki Trumpra szavaz, annak semmi keresnivalója nincs ebben a házban”. A legújabb zaklatási forma az lesz, hogy támogasd Trumpot. Ennek az egész harcnak nem lehet tudni, hogy mikor lesz vége. Ugyanis december 19-én szavaznak az elektorok és nagy valószínűséggel leadják szavazataikat Trumpra. Bá ez is tartogathat meglepetéseket. Ráadásul ott van még a beiktatási ceremónia is, amely január második felében lesz. Ha Trump győz, akkor lesz igazán szükség az Amerikai Egyesült Államokban komoly pszichológus teamekre.



Nagyon sajnálatos és egyben szánalmas a következő eset, amikor a St. John’s University diákjai leveleket küldtek egy diáktársuknak, akinek szobájában egy Donald Trump kép volt. „Valószínűleg büszke rasszista, homofób vagy. Azonban a választások napja óta gyűlöletbűnök százait követték el az új elnök nevében. Azért írjuk ezt a levelet név nélkül, mert félünk, hogy te magad is úgy viselkedsz, mint ő. Ugyan arra nem kérhetünk, hogy ne támogasd Trumpot, de arra igen, hogy ne teremts a zászlóddal ellenszenves környezetet a diáktársaidnak.” – lehetett olvasni a diáktársak üzenetében.

Egy másik diák megfenyegette diáktársát, ha nem veszi le MacBookjáról Trumpot támogató matricát, akkor összetöri a gépét. Az Államokban az egyetemi zaklatásokra vonatkozó szabályok szerint, ha bármi csak egy diákot is kellemetlenül érint, az már zaklatásnak minősül. Mindezekből nagyon jól látszik, hogy miért győzött Trump az Egyesült Államokban.



A demokrácia ugyanis a bűnben fogant országban nem működik. Nem tudni, hogy mikor lesz az egész őrületnek végre vége. Nézzük Trump rasszizmusát. A demokrata Hussein Barack Obama országlásai alatt az Egyesült Államokban elharapódzott az állampolgárok és városok lerongyolódása. Így van ezzel a legendás volt autógyártási város Detroit is, ahol afroamerikaiak ezrei vesztették el munkájukat, mert a költséghatékonyabb termelés érdekében az amerikai autógyárak átköltöztették a termelést dél-amerikai országokba, Ázsiába, de leginkább Kínába. Detroitba egy utolsó rúgást irányított így Obama elnök.

Most még arra készül, hogy a legpatinásabb autógyárnál a Ford luxustermékeinél, a Lincoln gyártását Mexikóba költözteti. Ez egy újabb pofon lett volna az amerikai állampolgároknak, mert még többen vesztették volna el állásukat, fokozva a detroiti rozsdagyárat.
Trump azonban egy Twitter üzenetben közölte, hogy már egyeztetett a vállalat vezetőivel és a Ford már nem tervezi a Lincoln mexikói gyártását. Trump meg akarja akadályozni, hogy az államokból többet ne vigyenek ki, mert az az állampolgárokat tönkre teszi.

Továbbá arra törekszik, hogy nem engedi be az országba az illegális bevándorlókat, azonban az őshonos afroamerikai embereknek segít elveszett munkájukat visszakapni és még több munkát adni számukra, hogy a társadalom részei legyenek az emberi méltósággal együtt.

Forrás: pestisracok.hu

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com