Díjnyertes kisfilmet tiltottak be Franciaországban! – videó

A Down-szindrómával élő gyermekekről és fiatalokról szóló kisfilmet ugyan 2014-ben készítették, de Franciaországban betiltották, pedig ez egyes édesanyák lelkének reményt és csodát ad.

Mi a csoda? Maga egy Down-kóros gyermek, akiknek ugyan olyan joguk van az életre, mint átlagos társaiknak. A megható kisfilm arról szól, hogy a Down-szindrómás gyermekek és fiatalok egy édesanya levelére válaszolnak, aki megtudta, hogy a szíve alatt hordott kis élet nagy valószínűséggel a Down-szindrómás. A kisfilm végül is segíthetett volna a hasonló helyzetben lévő anyukáknak és gyermekeknek egyaránt.



A film mondandója az, hogy koncentráljunk félelmek helyett inkább erőforrásainkra koncentráljunk. Hiszen az ilyen családok, gyermekek szülőkkel együtt is lehet boldog család.
A kisfilmet egy Down-szindrómások érdekeit néző olaszországi Coor Down nevű szervezet ihlette. Céljuk az volt, hogy a kisfilmmel a csapat válaszoljon megannyi édesanya, gyermek és család kérdésére, problémájára. Ugyanis a társadalom ostoba része ezeket az embereket megveti. Anyával, családdal és sajnos gyermekkel együtt.

A videó állítólag 7 millió emberhez jutott el, azonban pontosan nem lehet tudni, hogy mennyi családnak segíthetett.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemrég azonban a francia államtanács a 2014-ben készített filmet eltanácsolta és levetítését az országban megtiltotta! Ez azzal egyenlő, hogy egyben azokat a családokat is elutasította, akiknek része maga a Down-szindróma.



Ezzel az állapottal élő családokért küzdő szervezetek fellebbezését is elutasították, akik csupán annyit kértek, hogy a diszkriminatív tilalmat szüntessék meg. Korábban ezt az Audiovizuális Bírói Tanács szabta ki még 2014-ben a Down-Szindrómások Nemzetközi Napja alkalmából készült díjnyertes alkotásra.
Gyakorlatilag a kisfilm betiltása azt üzeni, hogy a Down- szindrómás emberek a társadalom számára meglehetősen kellemetlenek. Továbbá a francia társadalom megbecsültségét jelentősen sújtja.
Természetesen úgy gondolják, hogy ez nem csupán Franciaországra, hanem az egész világ számára is jellemző. Gyakorlatilag a franciák ezzel olyan kampányt utasítottak el, amely küzd fogyatékkal élők elleni sztereotípiákkal. Az államtanács a betiltással kapcsolatban azzal érvelt, hogy a videó a társadalom számára nem megfelelő.

Hiszen a Down-szindrómás emberek mosolya megzavarhatja azoknak a nőknek a lelkiismeretét, akik más személyes életdöntéseket hoztak. Konkrétan itt arról beszélünk, ha az orvos az anyaméhben megállapítja, hogy Down-szindrómás a gyermek, akkor a csöppség abortálható. A francia statisztikák azt mutatták, hogy az országban, az anyaméhben Down-szindrómásként diagnosztizált gyermekek 96%-át abortálták.



A kisfilm azonban csökkenti a fogyatékos emberekkel szembeni átlagember diszkriminációját. A gyakorlat egyébként az, hogy egy fogyatékos gyermek a családban csodás örömöket okoz.
Elsősorban a fogyatékkal élőnek, majd a család egészséges tagjai számára. Mindenképpen egy család számára nem átok, hanem áldás egy fogyatékos ember-gyermek, még ha Down-szindrómás is. Érdekes módon a Down-szindrómás gyermekek emberek rengeteg szeretetet tudnak adni családjuknak, de a környezetükben élő emberek számára is. Valami oknál fogva ezek az emberek összetartják a családot és valami miatt stabillá, kitartóbbá teszik a családi közösségeket.

A Down-szindróma állapotában élő emberek nemcsak küllemre térnek el az átlagembertől, de értelmileg is elmaradottak, továbbá, sajnos veleszületett szívrendellenességgel születnek jelentős százalékkal, ami életüket még jobban hátráltatja. A 2014-ben készült filmet minél több embernek látni kellene.

A kisfilmet egyébként Ausztrália néhány egyetemén is levetítették orvostanhallgatók számára. Franciaország, amely Németország mellett korlátlanul fogadja be az illegális bevándorlókat a terroristákkal együtt, a tiltással azt juttatta érvényre, hogy a Down-szindrómás embereknek nincs joguk, hogy nyilvánosan kimutassák boldogságukat. Ezeknek az embereknek ugyanis jogukban állna szabadon hallatni hangjukat. Franciaország egyébként a demokrácia és a baloldal melegágya.



Voltaképpen ők voltak azok, amelyek kitalálták a politikai mondvacsinált jobb oldal és a politika mondva csinált baloldalt. Természetesen a nagy forradalmuk által inkább saját gyártásban Napóleon óta mindig balra húztak. Most pedig a Down-szindróma ügyben meghasonulást tesz, hiszen az elesetteket védeni kellene. Ugyebár!





Forrás: citizengo.org

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

Kelenföld fókuszban

Kelenföld fókuszban

A rendőrség továbbra is megemelt létszámmal biztosítja a közterület rendjét.

http://ujhazak.com