Donald Trump kezébe kerül az atomtáska

Az amerikai elnökválasztás győztese olyan tárgyakat és információkat kap, amivel nukleáris támadás indítható bárhonnan, bármikor.Hivatalossá vált az amerikai elnökválasztás eredménye, amelynek értelmében Donald Trump veheti át a hivatalt Barack Obama elnöktől, ám az új elnök ennél többet kap, ugyanis ő örökli meg az „atomtáskát”.

Ahogy a nevéből is látszik, ez nem egy ártalmatlan, divatos kiegészítő, de még mielőtt belemennénk, hogy pontosan miről van szó, tudnunk kell, hogy az amerikai alkotmány kimondja, hogy az USA elnöke egyben az ország hadseregének főparancsnak is, ami azt jelenti, hogy ő őrizheti és használhatja a titkos „atomtáskát” vagy „nukleáris táskát”, ami olyan titkos tárgyakat és információkat tartalmaz, amely felhasználásával az elnök bárhonnan és bármikor elindíthat egy nukleáris támadást.

A táska tehát a világégés kulcsa lehet. Ezt kapja meg januártól Trump, de nem kell megijedni, mert valójában nem az elnök fogja a kezében a fekete táskát, hanem az erre a célra felkészített, a titkosszolgálatok által átvilágított emberek őrzik, akik felváltva dolgoznak, és árnyékként követik az elnököt.

Ezek a kiképzett személyek ülnek mellé az autóban, a repülőn, ők szállnak be elsőként a liftbe, tehát tulajdonképpen egy pillanatra sem tévesztik szem elől az USA első emberét és az atomtáskát, amiről sokan azt hiszik, hogy csak egy nagy piros gombot tartalmaz.A hivatalos nevén President’s emergency satchel (az elnök sürgősségi táskája), vagy az angol köznyelv szerinti nuclear football, több mindent rejt magában. Ezt bizonyítja az is, hogy 20 kilogrammot nyom.

A táskában található egy 75 oldalas Fekete Könyv, amibe fekete tintával írtak. A dokumentumban szerepel az USA atomháborús terve és felsorolja a nukleáris csapásmérő lehetőségeket. A Fekete Könyv mellett található egy 10 oldalas, piros tintával írt iratköteg, amiben a titkos atombunkerek listája szerepe, valamint az ezekhez szükséges kódok és jelszavak. Ennek a célja az, hogy az elnök a lehető leggyorsabban elbújhasson, ha támadás éri.

Természetesen a rakéták indításához is titkos kódokra van szükség. Az, hogy mindezen kívül még mi van a táskában, titok, de az biztos, hogy a táskát cipelő tisztek kinyithatják azt, legalábbis ezt bizonyítja, hogy Robert Petterson „gyakran” megnézte, hogy mi van benne, amikor még Bill Clinton volt az elnök.Petterson elmondta, hogy azért tett így, mert szeretett volna pontosan emlékezni az atomtáska tartalmára, ha esetleg vészhelyzet történik. A férfi arról is beszélt, hogy Clinton egyszer nélküle indult el valahova, ezért Petterson kénytelen volt a nehéz táskával körbefutni a Fehér Házat, hogy utolérje az amerikai elnököt.

Azt se tudja senki, hogy mikor jelent meg először President’s emergency satchel az amerikai elnök közelében. Az ezzel kapcsolatos találgatások egyike szerint már Dwight D. Eisenhower is őrizte az atomtáskát, de más vélemények szerint Kennedy elnöksége idején, a kubai rakétaválság után állították össze a csomagot.A táska egyébként nem egyedi, mert az orosz elnöknél is van egy hasonló.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com