Elképesztő történetek az emberfeletti kitartásról

Hihetetlen akaraterővel és élni akarással vészelték át az óceánon, sivatagban és jégmezőn töltött időt a szerencsés túlélők.

A hírekben már többször hallhattunk, olvashattunk olyan emberekről, akik a hegyekben, vízen, sivatagban, erdőben vagy a jégmezőn tűntek el akár hónapokra is, majd csodával határos módon, élve kerültek elő, mert emberfeletti kitartásukkal és akaraterejükkel képesek voltak dacolni a természet elemeivel, és mindent megtettek a túlélésük érdekében. Az alábbi történetek róluk szólnak.Aki 9-10 ezer kilométert hánykódott az óceánon: José Salvador Alvarenga a világ egyik legismertebb hajótöröttje, aki 14 hónapon keresztül hánykolódott a Csendes-óceánon egy kis halászbárkán, ezzel pedig világrekorder lett, persze nem azért, mert erre vágyott.

Alvarenga és egy fiatalabb halász, Ezequiel Cordoba 2012 novemberében indult útnak, hogy a következő másfél napban cápára vadásszanak Dél-Mexikó partjainál. Alig, hogy elhagyták a kikötőt, viharba kerültek, ami miatt kisodródtak a nyílt vízre.

A vihar tönkretette a bárka áramellátását, emiatt a motor megsérült, a bajbajutottak pedig nem tudtak segítséget kérni, mert a rádió megsüketült.

Az óceánon hánykolódó hajótöröttek nyers halat, teknősök és medúzák húsát ette, esővizet és teknősvért ittak a túlélés érdekében, ám Cordoba szervezete nem tudott átállni az új étrendre, ezért ő négy hónappal később meghalt.

A magára maradt Alvarenga még kilenc hónapon keresztül hánykolódott a vízen, majd végre meglátott egy szigetet, amit a hajót elhagyva, úszva közelített meg. A parton találkozott egy fiatal párral, akik segítséget és mentőt hívtak.

Kiderült, hogy Alvarenga a Marshall-szigeteken kötött ki, miután 438 napon keresztül 9-10 ezer kilométert hánykolódott a nyílt vízen.Aki 30 napon keresztül bolyongott a fagyos Antarktiszon: Sir Douglas Mawson, a híres ausztrál geológus, akadémikus és felfedező 1912 decemberében indult útnak, hogy két társával feltérképezzék az Antarktisz addig ismeretlen területeit.

A csapat célja az volt, hogy tudományos adatokat gyűjtenek és állatokat fognak be az 500 kilométeres felfedezőtúrán, ám kiderült, hogy az út sokkal veszélyesebb annál, mint azt eleinte feltételeztek.

Mawson fiatal társa, Belgrave Ninnis szörnyet halt, miután beleesett egy gleccserszakadékba. Ezt követően az expedíció szánhúzókutyáinak nagy része, az élelmük és a sátruk is odalett. Mawson és a másik társa, a svájci hegymászó, Xavier Mertz hetekig járta a hómezőket, hogy valahogy visszataláljanak a táborba, az életben maradásuk érdekében pedig az elpusztult kutyák húsát ették.

Mertz belehalt az alultápláltságba, a kimerültségbe és valószínűleg abba a mérgezésbe, amit a kutyák májának elfogyasztása okozott. A tejesen magára maradt Mawson még 30 napot dacolt az elemekkel, majd 1913 februárjában végre visszatalált a táborba, ahol éppen lemaradt az expedíció többi tagját hazaszállító hajó indulásáról.

Habár napjainkban Mawsont ausztrál nemzeti hősként tartják számon, és ő szerepel az ausztrál százdolláros bankjegyen, mégis vannak, akik szerint Mawson szándékosan úgy osztotta el az ételt, hogy a társának kevesebb jusson belőle, illetve nemcsak a kutyák, hanem Mertz húsából is evett.Akinek a jó szíve lett a veszte: Ricky Megee 2006 januárjában autózott az új munkahelye felé az ausztrál sivatagban. A 35 éves férfi felvett egy csapat stoppost, akik állítólag gyógyszerrel elkábították, majd a sivatag közepén kidobták az autóból és sorsára hagyták.

Megee 71 napon keresztül bolyongott a kietlen vidéken, ahol ágakból és levelekből eszkábált sátrat, amit éjszakára kövekkel barikádozott el, hogy a dingók ne támadhassák meg, amikor alszik. Emellett békákat, kígyókat és piócákat fogyasztott, valamint a saját vizeletét itta, hogy életben maradjon.

A 45 kilót fogyó, csontsovány férfira végül egy isten háta mögötti gazdaság dolgozói bukkantak rá és kórházba vitték. Az, hogy valójában mi történt, nem derült ki, ugyanis a rendőség elég szkeptikus Megee történetével kapcsolatban és az ellopott autót sem találták meg.Aki még öngyilkosságot is megkísérelt elkeseredettségében: Mauro Prosperi 1994-ben részt vett egy Marokkóban rendezett hatnapos sivatagi extrém hosszútávfutó-versenyen, de eltévedt, ezért 9 napon keresztül étlen-szomjan bolyongott a Szaharában.

A 39 éves olasz rendőrtiszt, amatőr atléta és családapa egy napos vándorlás után Algériában, egy elhagyatott mecsetnél találta magát. Mivel Prosperi élelme addigra elfogyott, ezért a mecsetben denevérekre vadászott, hogy megegye őket. Innivalóként a saját vizeletét, izzadságát fogyasztotta, valamint a kövekről nyaldosott a harmatcseppeket.

Ahogy telt, múlt az idő, Prosperi úgy kezdett kétségbeesni, hogy soha nem fogják megtalálni, ezért felvágta az ereit, de az öngyilkossági kísérlet csődöt mondott, mert a hőségben pillanatok alatt megalvadt a férfi vére.

Prosperi ezt követően kilenc napon keresztül járta a sivatagot, miközben rovarokat és hüllőket fogyasztott. Végül rábukkant egy kis falura, ahol a helyiek hívták a hatóságot, a férfit pedig kórházba vitték, ahol kiderült, hogy a mája szinte teljesen tönkrement.

A 15 kilót fogyó Prosperi összesen 290 kilométert gyalogolt a sivatagban, majd a megtalálása után hónapokba telt, mire ismét szilárd táplálékot vehetett magához. A férfi végül nemcsak, hogy teljesen felépült, hanem a szenvedélyéhez is visszatért, 2012-ben pedig ismét teljesítette a versenyt.Aki a saját karját vágta le a túlélése érdekében: A 127 óra című filmben mutatták be Aron Ralston elképesztő történetét. A 27 éves férfi egynapos túrára indult az Utah állambeli Canyonlands Nemzeti Parkban, még 2003-ban.

A baj akkor következett be, amikor egy szűk hasadékba való leereszkedés közben súlyos kőtömb zuhant Ralston jobb karjára, és tulajdonképpen bezárta a hasadékba. A férfi öt napon keresztül a magával vitt palackos vízen és ételmaradékon élt.

A férfi remélte, hogy valaki rátalál, ám ennek esélye szinte a nullával volt egyenlő, ugyanis Ralston senkinek sem mondta el, hogy hová készül, a telefonja nem volt nála, a hasadék pedig kívül esett a szokásos turistaútvonalakon.

Öt nappal később a férfi úgy döntött, hogy egyedül önmagára számíthat, ha pedig ki akar szabadulni, akkor ahhoz meg kell szabadulnia az őt fogságba tartó jobb karjától, ezért a magával vitt tompa késsel elvégezte a fájdalmas műveletet, amit a hegymászókamerájával felvett.

A szabadulása után Ralston 11 kilométert gyalogolt, hogy visszataláljon az autójához. Útközben találkozott egy kiránduló családdal, akik szóltak a hatóságoknak. A férfi 18 kilót fogyott, de szerencsére a vérveszteségbe nem halt bele.

A megpróbáltatásai által híressé vált Ralston amellett, hogy továbbra is folytatja a sziklamászást, még motivációs trénerként is dolgozik.

(Forrás: divany.hu)