Évekig próbálták titkolni a nukleáris katasztrófákat

Hat súlyos atomkatasztrófa, amit csak akkor tudtak meg az emberek, amikor elévült a titkosítás. Ha reálisak akarunk lenni, akkor be kell látnunk, hogy soha nem tudhatjuk, hogy mi történik a világban, hiszen hozzánk csak a hírek jutnak el, amiket erősen megmásíthatnak, vagy eltitkolhatnak. Ez fokozatosan igaz akkor, ha valamilyen katasztrófa történt valahol a Földön. Ha ráadásul ez nukleáris tragédia, akkor pláne nem hihetjük azt, hogy az ügy minden részletét megtudhatja az átlagember.

Az atomkatasztrófák esetében az első, ami eszünkbe jut, az Csernobil, ám az elmúlt évtizedekben több baleset is történt, de ezekről általában évekkel később, a titkosítás idejének lejárta után, hallani. Most hat olyan nukleáris katasztrófát ismerhetünk meg, amit próbáltak eltitkolni a világ elől.

A Fairfield Suisun légibázis atomkatasztrófája: Éveken át elhallgatták az 1950-es ügyet, amely után a bázist elkeresztelték Fairfield-Suisun-ről Travis Légibázisra. Ennek oka az volt, hogy Robert F. Travis dandártábornok 1950. augusztus 5-én felszállt egy B-29-es gépre.

A gép tíz másikkal szállt fel, majd az emelkedés után 5 perccel meghibásodott az egyik hajtómű, aminek eredményeként a B-29-es visszazuhant a bázisra egy 5000 fontos, Mark 4-es atomtöltettel együtt.

A hivatalos jelentésben az állt, hogy a bombát nem élesítették, és nem is sérült meg a baleset következtében. A tények azonban ennek ellentmondanak, ugyanis a végzetes napon 19 ember meghalt. És minimum kétszázan megsebesültek.

A katasztrófát megpróbálták nem nukleáris jellegű balesetnek beállítani, ám az akkori pilóta elbeszélése mást bizonyít. Ő azt állítja, hogy az atomtöltet ott volt a gépen, és felrobbant, ezért a területet lezárták, hogy felmérjék a károkat, valamint a nukleáris sugárzást. Állítólag nagyon sokan meghaltak a tragédia okozta radioaktív sugárzás miatt. A kormány erről hallgat.

A Santa Susana laboratórium katasztrófája: 1959-ben a kaliforniai Santa Susana laboratóriumban történt valami szörnyű, amikor egy nátrium reaktor kísérlet során leolvadt a reaktor. Ez azt jelenti, hogy majdnem bekövetkezett egy hatalmas nukleáris katasztrófa.

A tragédiát csak úgy tudták elkerülni, hogy némi radioaktív gázt engedtek ki a rendszerből, de csak annyit, amennyi még az egészségügyi határérték alatt volt.

A laboratórium egyébként elég közel volt Los Angeleshez, ezért vannak, akik szerint radioaktív szennyeződés érte az amerikai várost. Erről mélyen hallgat az Atomenergia Bizottság.

A windscale-i katasztrófa: A ma már Sellafield feladata az volt, hogy az angolok előállítsák a saját bombájukat, de a grafitmoderátoros reaktorok hajlamosak arra a láncreakcióra, amely veszélyes hőmérséklet emelkedést okozhat. Ez akkor következhet be, ha nem kontrollálják folyamatosan.

1957. október 7-én az egyik műveletnél kicsúszott az irányítás az emberek kezéből, ez pedig tragikus balesetet okozott. Tűz ütött ki, ami gyorsan elterjedt, de szerencsére sikerült eloltani. A baj azonban ennyivel nem szűnt meg, mert a kiáramló levegővel magas radioaktív égésanyag került ki a szabadba. A katasztrófa miatt 13 ember meghalt, 260 fő pedig sugárfertőzött lett.

Köszönhetően az időjárási viszonyoknak, a lakosságot nem kellett evakuálni, de ennek ellenére sokan úgy gondolják, hogy a sugárfertőzés hatással volt a helyiekre, akiket a kormány nem figyelmeztettet, hanem inkább megpróbálta eltussolni az ügyet.

A katasztrófa helyszínén csak csendben és titokban mertek talajmintát gyűjteni, hogy megmérjék a sugárzás mértékét. Később a hatóságok tanácsára bevezették, hogy 500 négyzetkilométeres körzetben tilos a tehéntej fogyasztása közel egy hónapon keresztül.

Sokan úgy gondolják, hogy a kormány azért akarta a szőnyeg alá seperni az balesetet, mert úgy gondolták, hogy a közvélemény a bomba-program ellen hangolódna, ha az igazság napvilágra kerülne.Kisztim katasztrófa: A Majak Termelési Egyesülés (Majak) nukleáris fűtőanyag termelésével és újrafeldolgozásával foglalkozik. A Majak régen több nevet kapott. Ezek egyike volt a Cseljabinszk-40. A plutóniumgyár létezése nemrég derült ki, ugyanis a szovjet és orosz kormány tagadta, hogy létezne ilyen üzem.

Természetesen így a nukleáris katasztrófákról sem beszéltek, pedig ezeknek a mérete és hatása felért Csernobillal. 1957. szeptember 29-én az üzem egyik tartályának hőmérséklete meghaladta a 350 °C-t. A baj akkor következett be, amikor a villamos berendezés szikrája felrobbantotta a tartályt, amit egy vastag betonréteg fedett.

Ez a betonréteg 40 métert repült. A 160 tonnányi erősen radioaktív üledék a levegőbe került. A szennyeződés 20.000 négyzetkilométeres területen szóródott szét és 470.000 embert ölt meg. Az ügyhöz hozzá kell tenni, hogy a szovjetek terve már a kezdetektől fogva mellőzte a radioaktív anyagokra vonatkozó biztonsági előírásokat és figyelmeztetéseket.

Ezzel az óvatlansággal több tízezer embert tettek ki a radioaktivitás veszélyeinek, mert a Tecsa folyó vizét közvetlenül a reaktormagba vezették, hogy azzal hűtsék, majd a súlyosan szennyezett vizet visszaengedték a folyóba.

A Tecsa egy 120.000 fős régió ivóbázisa. Később a szomszédos Karacsáj-tóba vezették a hűtővizet, ami újabb bajt okozott 1968-ban, amikor a kiszáradt tóba leülepedett, súlyosan szennyezett iszapot felkapta a szél, amit egy 25.000 négyzetkilométeres területen szétszórt. Napjainkban a Karacsáj-tó a Föld legerősebben szennyezett helyei közé tartózik.

A bajt tovább súlyosbította, hogy a környéken élők kitelepítését sokáig halogatták, ezzel pedig megnőtt a halálozási arány. A kormány sokáig hallgatott az ügyről, ahogy arról is, hogy miért szükséges a kitelepítés.

A katasztrófa helyszínét zöld rezervátummá nyilvánították, ám később, amikor a régi akták kiszivárogtak, kiderült, hogy valójában milyen katasztrófa történt ott korábban.

A Starfish Prime projekt: 1962-ben Nagy-Britannia fellőtte az Ariel-1 névre keresztelt űrszondáját, amivel hamarosan megszakadt a kapcsolat. A brit mérnökök sokáig csak vakarták a fejüket, hogy mi történhetett, ám végül az amerikaiak vallomást tettek.

A beszámolóból kiderült, hogy az Starfish Prime nevű projekt keretében, az amerikaiak július 9-én felrobbantottak egy 1,4 megatonnás hidrogénbombát. A titkos kísérlete a Csendes-óceán felett, nagyjából 400 kilométer magasan, a légkörben zajlott. A robbanás következménye egy nagyjából 7 percig tartó mesterséges „sarki fény” volt.

Ez a robbanás olyan elektromagnetikus impulzust hozott létre, ami képes volt tönkretenni az Ariel-1 szondát, de nemcsak azt, hanem Föld körüli pályára állított műholdak egyharmadát is működésképtelenné tette. Nagy a valószínűsége, hogy a britek és az amerikaiak megegyeztek, hogy ezt az ügyet 50 évre titkosítják. Fukusimai atomerőmű-baleset: Erre a katasztrófára mindenki jól emlékszik, hiszen 2011. március 11-én következett be. A Fukusima I-es atomerőmű tragédiáját a tóhokui földrengés és az azt követő cunami okozta.

A természeti katasztrófák hatására súlyos nukleáris üzemzavarok és balesetek sorozata indult el. A földrengés utáni napokban rosszabbodott a helyzet, hiszen három reaktorban is teljes zónaolvadás történt. Négy reaktorblokk szerkezetileg szenvedett károkat.

Mindezek eredményeként nagy mennyiségű radioaktív anyag szabadult el, ez pedig több tíz kilométeres távolságban szennyezte be a környezetet. Az embereket el kellett vinni a környékről. Ugyanebben az évben, de december 5-én, megint radioaktív víz kerül az óceánba.

2014 februárjában kiderült, hogy 2013 szeptembere óta a Tepco titokban tartotta a talajvízben folyamatosan magas sugárzást mutató méréseket a japán nukleáris ügynökség előtt, ráadásul hat reaktorból háromban leolvadt a reaktormag.

Az is csak a közelmúltban derült ki, hogy 3-6 ezer mentő-, és katasztrófaelhárító tagot rejtélyes baleset ért. 2015 decemberében a nyilvánosság tudtára jutott, hogy a már leállított erőmű elvezetőcsövében olyan anyag folydogál, ami az egészségügyi határérték 4000-szeresével sugárzik. 2012. július 23-án a japán kormány számára készített független parlamenti bizottsági jelentésben az állt, hogy ember okozta a fukusimai katasztrófát.

(Forrás: noiportal.hu)