Fantomhajók

A leghíresebb elsüllyedt hajók, amelyek bármikor felbukkanhatnak a tenger felszínén.hajó2Különleges élmény, ha egy hajó fedélzetén állva elnézünk a végtelenbe. Szabadnak, boldognak érezhetjük magunkat, s hirtelen megszűnik a világ összes problémája, amikor megérezzük a tenger sós illatát.

A hajózás mindig fontos szerepet töltött be az emberiség történelmében, ám ez azt is jelenti, hogy nem minden hajó érkezett meg a céljához, miután kifutott a kikötőből. Olykor előfordul, hogy a természet, emberi mulasztás, vagy valami más ok miatt, egy hajó elsüllyed, és soha nem kerül elő, legalábbis valóságosan nem, mert elátkozott fantomhajókat bárki megpillanthat a vizeken.

Gőzös a hó fogságában: 1914-ben építették meg a svéd Baychimót. A hajó feladata az volt, hogy árut szállítson Kanada és Alaszka között. A gőzös 1931. október 1-jén került először bajba, amikor a jégtáblák fogságba ejtették.

Ebből a csapdából még sikerült kihúzni a hajót, de tíz nappal később megint ugyanott találta magát a Baychimo.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A hajózási társaság úgy döntött, hogy repülőt küld a legénységért, de úgy döntöttek, hogy inkább a fakunyhóba várják meg, amíg jobb lesz az idő.

Amikor eléggé felmelegedett az idő, akkor a legénység hátramaradt tagjai elindultak a gőzösért, ám annak hűlt helyét találták. Néhány hónappal később 480 kilométerrel arrébb került elő a Baychimo, jégbe fagyva.

A fedélzeten maradt legénység eltűnt, ráadásul a hajót nem sikerült kiszabadítani, ám nem maradt ott, ahol volt, mert azóta is váratlan helyeken bukkan fel. Utoljára 1969 májusában látták Alaszka partjainak közelében.

Libera Nos: A névválasztás megpecsételte a Libera Nos sorsát, ugyanis azt jelenti, hogy „Szabadíts meg minket”. Manapság már a „csontvázak” hajójának nevezik, mert a hajó hirtelen bukkan fel, dagadó vitorlákkal, s amikor elég közel ér, akkor látni, hogy a legénység csontvázakból áll.

A Libera Nos addig folytatja az elátkozott útját, amíg a legénység meg nem bánja a bűneit és tiszta szívből nem kezd el imádkozni a bűnbocsánatért. Erre eddig még nem voltak hajlandóak.

hajóLady Lovibond: Biztos hallottuk már azt a régi mondás, hogy a hajó fedélzetén a nő csak balszerencsét. Ez a bölcsesség a Lady Lovibond tragédiájából született. A vitorlás kapitánya Simpon Peel volt.

Peel és a neje, Amanda, az esküvőjüket ünnepelte a fedélzeten, amikor az első tiszt, John Rivers menthetetlenül beleszeretett a kapitánya ifjú feleségébe. Rivers olyan féltékeny lett, hogy megölte a kormányost, majd átvette az irányítást a Lady Lovibond felett. Rivers egyenesen egy zátonynak kormányozta a hajót. A tragédia óta eltelt minden ötvenedik évben felbukkan a fantomhajó, rajta az esküvőt ünneplőkkel.

Bolygó Hollandi: A legismertebb fantomhajó legendáját nem a Karib-tenger kalózai írói találták ki, mert a XVII. században tényleg létezett a hajó, ami a Jóreménység fokánál került bajba.

A Bolygó Hollandi kapitánya, Hendrick van der Deckn megesküdött, hogy akkor is megkerüli a fokot, ha aztán az ítéletnapig kell hajóznia. Kár volt fogadkozni, mert a hajó eltűnt, és azóta is fel-feltűnik, hogy a kapitány teljesítse az esküjét. A hajósok rendkívül rossz ómennek, katasztrófák, halál előfutáraként emlegetik a Bolygó Hollandit.

Palatine fénye: Black Island és Rhode Island között, az USA keleti partján látható a fantomhajó, ami a szemtanúk előtt lángol és süllyed el. A bevándorlókat szállító Palatine fénye 1738-ban szenvedett hajótörést a sziget közelében.

Voltak, akik túlélték a balesetet, ám ők nem élhettek sokáig, mert a sziget lakosai meggyilkolták őket, a hajót pedig felgyújtották. Ezt a tragédiát mutatja meg az élőknek az elátkozott fantomhajó.

shipbermudaMary Celeste: A 31 méter hosszú, kétárbocos hajó kapitánya Benjamin Spooner Briggs volt. A Mary Celeste 1872. november 7-én indult el a végzetes útjára. Már abból sejteni lehetett, hogy baj lesz, hogy a fedélzeten pontosan tizenhárom személy tartózkodott.

Az elveszett hajót decemberben látta meg a Dei Gratia kereskedelmi hajó kapitánya Portugália közelében. A kapitány átküldött néhány embert a Mary Celestere, hogy kutassák át, ám ott egyetlen lelket sem találtak, csak a rakományt és az élelmiszert. A mentőcsónakok eltűntek, de a hajónaplóból nem derült ki, hogy miért menekült el a legénység.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com