Fegyőröket hallgattak meg a nagyfai fogolyzendülés ügyének tárgyalásán

Az ügyészség hét iraki, két szíriai és egy szerb állampolgárt társtettesként elkövetett fogolyzendülés bűntettével vádol.

Tavaly októberben a nagyfai büntetés-végrehajtási intézet érintett körletében 71 fogvatartott volt, többségüket tiltott határátlépés után vették őrizetbe vagy kitoloncolásra vártak, miután határzár tiltott átlépése miatt kiutasították őket.



A tárgyaláson meghallgatott fegyőrök elmondták, október 23-án a reggeli létszámellenőrzéskor az egyik zárkába nem tudtak bemenni, mert a fogvatartottak eltorlaszolták az ajtót egy kettétört emeletes ággyal. A zárkában lévő nyolc őrizetes nem fogadott el ételt, italt, azt követelték, hogy engedjék el őket. Ahogy a körletben elterjedt a híre a történteknek, egyre több őrizetes vált nyugtalanná, egy zárka ablakát be is törték. Aznap délelőtt az Európa Tanács emberi jogi delegációja érkezett az intézetbe, amíg ott voltak, addig nyugalom volt, de kora délután újrakezdődött a hangoskodás, ablakokat, ajtóüvegeket törtek ki, a zendülés átterjedt a teljes körletre.

Az egyik fegyőr szerint mindent üvegszilánkok borítottak.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fűtéscsövet is eltörték, ömleni kezdett a víz, ezért el kellett zárni a fűtést és áramtalanították az épületet. Részleges riadót rendeltek el, a fegyőrök attól tartottak, hogy a fogvatartottak kitörnek a szektorukból, ezért visszavonultak a szolgálati helyiségükbe. Este rendőri erősítés és a büntetés-végrehajtás műveleti csoportja is a helyszínre érkezett. A folyamatos tárgyalások hatására az intézetben enyhült a feszültség, este tíz óra után pedig a zendülés kiindulópontjául szolgáló zárka eltorlaszolását is megszüntették.

A tárgyaláson csak a szerbiai vádlott jelent meg. A férfit időközben embercsempészet miatt jogerősen egy év - a végrehajtásában három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélték, és négy évre kiutasította Magyarország területéről. Az elmondása szerint 1995-ben Újvidéken született vádlottról kiderült, hogy nem anyakönyvezték, semmilyen hivatalos okmánya sincs. A férfi két nevet is használt, a bíróság a keresztlevele alapján próbálja majd tisztázni a személyazonosságát.

A perben jövő februárban születhet elsőfokú ítélet. MTI Az ügyészség hét iraki, két szíriai és egy szerb állampolgárt társtettesként elkövetett fogolyzendülés bűntettével vádol. Tavaly októberben a nagyfai büntetés-végrehajtási intézet érintett körletében 71 fogvatartott volt, többségüket tiltott határátlépés után vették őrizetbe vagy kitoloncolásra vártak, miután határzár tiltott átlépése miatt kiutasították őket. A tárgyaláson meghallgatott fegyőrök elmondták, október 23-án a reggeli létszámellenőrzéskor az egyik zárkába nem tudtak bemenni, mert a fogvatartottak eltorlaszolták az ajtót egy kettétört emeletes ággyal.

A zárkában lévő nyolc őrizetes nem fogadott el ételt, italt, azt követelték, hogy engedjék el őket. Ahogy a körletben elterjedt a híre a történteknek, egyre több őrizetes vált nyugtalanná, egy zárka ablakát be is törték. Aznap délelőtt az Európa Tanács emberi jogi delegációja érkezett az intézetbe, amíg ott voltak, addig nyugalom volt, de kora délután újrakezdődött a hangoskodás, ablakokat, ajtóüvegeket törtek ki, a zendülés átterjedt a teljes körletre. Az egyik fegyőr szerint mindent üvegszilánkok borítottak.

A fűtéscsövet is eltörték, ömleni kezdett a víz, ezért el kellett zárni a fűtést és áramtalanították az épületet. Részleges riadót rendeltek el, a fegyőrök attól tartottak, hogy a fogvatartottak kitörnek a szektorukból, ezért visszavonultak a szolgálati helyiségükbe. Este rendőri erősítés és a büntetés-végrehajtás műveleti csoportja is a helyszínre érkezett. A folyamatos tárgyalások hatására az intézetben enyhült a feszültség, este tíz óra után pedig a zendülés kiindulópontjául szolgáló zárka eltorlaszolását is megszüntették. A tárgyaláson csak a szerbiai vádlott jelent meg. A férfit időközben embercsempészet miatt jogerősen egy év - a végrehajtásában három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélték, és négy évre kiutasította Magyarország területéről.

Az elmondása szerint 1995-ben Újvidéken született vádlottról kiderült, hogy nem anyakönyvezték, semmilyen hivatalos okmánya sincs. A férfi két nevet is használt, a bíróság a keresztlevele alapján próbálja majd tisztázni a személyazonosságát. A perben jövő februárban születhet elsőfokú ítélet.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com