Ferenc pápa: csakis politikai megoldás teremthet békét Szíriában

A nemzetközi közösség erőfeszítését sürgette a Szíriában szembenálló felek tárgyaló asztalhoz való ültetése érdekében Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.

A katolikus egyházfő kijelentette: csakis a konfliktus politikai megoldása képes megbékéléshez vezetni a szeretett és sokat szenvedő Szíriában. Ferenc pápa úgy fogalmazott, aggodalommal kíséri a heves harcok elől menekülő civil lakosság drámai sorsát, amely mindenét hátrahagyja Szíriában.

papa_ferenc_0513

Az egyházfő szolidaritást és segítséget sürgetett a szíriai menekültek túlélése és méltósága érdekében. Arra szólította fel a nemzetközi közösséget, tegyen meg minden erőfeszítést, hogy az érdekelt feleket minél gyorsabban tárgyalóasztalhoz vezesse.

Ferenc pápa emlékeztetett, hogy február 12-én Mexikóba utazik, és arra kérte a hívőket, imádkozzanak a "kedves fivérével", Kirill pátriárkával az út során a havannai repülőtéren kitűzött találkozóért.

Az egyházfő köszöntötte azokat is, akik a világ különböző részein a február 8-án kezdődő holdújév megünneplésére készülnek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com