Görögország tiltakozik a Bécsben tartandó nyugat-balkáni konferencia ellen

Görögország tiltakozik a Bécsben szerdán tartandó nyugat-balkáni konferencia ellen, mert az ország nem kapott meghívót a találkozóra, amelynek témája a migrációs válság lehetséges megoldásai lesznek.

A görög külügyminisztérium szerint "egyoldalú és egyáltalán nem barátságos", hogy Görögország nélkül akarnak döntést hozni olyan kérdésről, amely az országot és a határait érinti. A tiltakozásról szóló jegyzéket a bécsi görög nagykövet kedden nyújtotta át az osztrák külügyminisztériumban.

hkk

Görögország szerint Macedónia Ausztria "felbujtására" zárta le a Görögországgal közös határát az afgán migránsok előtt, és csak irakiakat és szíriaiakat enged át.

A migrációs ügyekért felelős miniszterhelyettes azt mondta: néhány órával a brüsszeli megegyezést követően megváltoztatták a megállapodás szerinti beléptetési rendet. A megállapodás értelmében az iraki, a szíriai és az afgán menekültek előtt nyitva tartották volna a határokat - jelentette ki.

A szerdára tervezett megbeszélést Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter és Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter hívta össze, hogy a balkáni migrációs útvonal érintett országaival tárgyaljanak.

Az osztrák fővárosba várják Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Koszovó, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Szlovénia külügyi és belügyi tárcavezetőit. Az egyeztetésen részt vesz Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter is.

A pénteken életbe lépett osztrák intézkedés szerint a továbbutazókkal együtt naponta legfeljebb 3200 migráns léphet be Ausztria területére, és a déli határnál legfeljebb 80 menedékkérelem nyújtható be.

A stájerországi rendőrség közlése szerint hétfőn Spielfeldnél 600 menekült érkezett, köztük 27-en nyújtottak be menedékkérelmet, vasárnap 800-an jöttek és közülük 18-an akartak Ausztriában maradni.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com