Idegtépő városi szellemtörténetek

Tíz elképesztően félelmetes legenda, amibe sokan hisznek.Talán nincs is a Földön olyan város, ahol ne létezne legalább egy hátborzongató szellemtörténet, amelyek közül sok annyira hihetetlen, hogy az ember akaratlanul is arra gondol, hogy csak azért találták ki a helyiek, hogy feldobják a turizmust.

Akadnak azonban olyan szellemtörténetek, amelyekkel kapcsolatban a beszámolók azt bizonyítják, hogy sokan komolyan hisznek bennük.

Janet szelleme: Janet az 1960-as évek végén kapott kiküldetést a malajziai Kuchingba, ahol nővérként dolgozott. Amikor Janet eltűnt, akkor sokan azt gyanították, hogy ennek köze van Satok-híd megépítéséhez.

Az emberek attól féltek, hogy felbosszantják a helyi szellemeket, ha valamilyen okból kifolyólag leállítják az építkezést, ezért szűz lányokat áldoztak fel, akiknek a fejét a híd oszlopaihoz helyezték. Mivel Janet feje nem került elő, ezért felmerült a gyanú, hogy áldozatként végezte.

A nő szülei vörösbe öltöztetve temették el a lányukat, aki állítólag visszatért, hogy bosszút álljon. A beszámolók szerint, Janet a vörös temetési ruhájával és cipőjével a Kuching külső részeire csalja a bicikliseket, de volt, aki a Sarawak folyón közlekedő kompról látta Janet szellemét, akitől a mai napig sokan rettegnek Kuchingban.

Ezt a félelmet támasztja alá, hogy a hajószállítók nem hajlandóak tíz óra után dolgozni, Janet nevét pedig ki sem merik ejteni a szájukon. A Satok-híd 2004-ben összeomlott, ám ez nem jelenti azt, hogy Janet végre átkelt a túlvilágra.

Pálcika indiánok: Az indiánok reggeltől estig mesélhetnék a különböző hátborzongató legendáikat, ám ezek közül a legijesztőbb a Tsiatko, vagyis a „Pálcika Indiánok” történet, ami arról szól, hogy ezek a magas, karcsú, gyorsan futó lények olyan hangot adnak ki, ami félelmet kelt az emberek szívében.

Vannak, akik a „Nagylábhoz” hasonlítják a pálcika indiánokat, akik éjszakánként az erdőben vadásznak az áldozatokra, egy különleges porral, ami halottak maradványaiból készült. Állítólag ettől a portól mély álomba merülnek az emberek. Amíg ők alszanak, addig az indiánok gyerekeket és tinédzsereket rabolnak a falvakból, hogy rabszolgaként dolgoztassák őket.Egyedülálló fonat: Több érdekes legendát hallhatunk a kínai Szellem Fesztivál idején, ám az egyik legrémisztőbb történet egy lányról szól, akit „egyedülálló fonatnak” neveznek, mert hosszú fonata volt, amikor a barátjával Hong Kongba vonatoztak.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A két illegális bevándorló kifogott egy ellenőrzést, ezért a lány és a barátja úgy akart elmenekülni, hogy megpróbáltak kiugrani a mozgásban lévő vonatból.

A lány haja beleakadt az ablakkeretbe, aminek szörnyű következményeként, állítólag leszakadt a feje az arcán lévő bőrrel együtt. A vérbe fagyott lányt csak másnap találták meg. A barátja soha nem ment vissza, hogy kiderítse, hogy mi történt, hanem úgy élte tovább az életét, mintha a lány soha nem is létezett volna.

Egyszer egy diák arról számolt be, hogy a Single Braid Roadon sétálva látott egy magányosan, neki háttal álló lányt, akinek hosszú hajfonata volt. A diák odament a lányhoz, akinek megérintette a vállát, mire az megfordult, így pedig láthatóvá vált, hogy nincs arca. A lány hirtelen eltűnt.

Holtak vonata: Londonban lehet hallani arról a városi legendáról, amely arról szól, hogy egy halottakkal teli vonat közlekedik a Whitechapel metróállomás és a Royal London kórház között. Állítólag a vonat az 1900-as évek elején, a londoni szélsőséges szegénység és betegség idejében járt, de sokan biztosak abban, hogy ma is látható a szerelvény. Ők biztosak abban, hogy ez nem legenda, hanem a valóság.

Van Noodt kormányzó és szürke hölgy: Ha kísértetkastélyt szeretnénk felfedezni, akkor Európán túlra is utazhatunk, például Dél-Afrikába, azon belül is Fokvárosba, ahol a híres Good Hope kastéllyal kapcsolatban terjedt el egy legenda.

Az ország legrégebb óta meglévő gyarmati épületének kifejezetten sötét a múltja, amiben nem volt hiány kínzásból és rabszolgaságból. A városi legenda szerint Pieter Gysbert van Noodt kormányzó kifejezetten kegyetlen személy volt.

Amikor az 1720-as években katonákat akasztott fel, akkor az egyiküknek még volt annyi ereje a halála előtt, hogy megátkozza a kormányzót. Amikor Pieter Gysbert van Noodt tisztjei elmentek, hogy értesítsék a főnöküket arról, hogy megtörtént a kivégzés, akkor csak a kormányzó holttestét találták meg a székében, olyan arckifejezéssel, mintha halálra rémült volna.

A beszámolók szerint Pieter Gysbert van Noodt a mai napig nem szabadul az átoktól, mert szelleme a kastély folyosóján kísért. Rajta kívül egy síró nő, egy jellegzetes Szürke Hölgy is gyakran megjelent, ám azóta egyre kevesebbszer látni, amióta egy női csontvázat fedeztek fel a Good Hope melletti ásatás közben.Magányos Annie: Pestis tombolt a Real Mary King’s Close-ban Edinburghban. A terület a XVIII. században szellemvárossá vált, napjainkban pedig csak a szellemvadászok és a pszichikusok keresik fel ezt a helyet.

1992-ben Aiko Gibo pszichikus döntött úgy, hogy dokumentumfilmet forgat a területen tapasztalható paranormális jelenségekről. Állítólag a munka során volt egy helyiség, ahol különös rettegés kerítette hatalmába Gibot, aki nem is akart oda belépni, ám egy kislány szelleme erre kérte.

Állítólag a lány Annie néven mutatkozott be a pszichikusnak, és azt mondta, hogy pestisben halt meg. A szellemlány szomorú volt, mert az életében elhagyta a családja, és a babáját is elvesztette. A találkozás után Gibo elment, hogy vegyen egy Barbie babát, amit otthagyott Annie-nek a szoba közepén. A pszichikus után egyre több turista vitt játékot Annie-nek.

Az egyik idegenvezető is mesélt arról, hogy milyen tapasztalatai voltak a szellemmel. Egyszer például, amikor a turista csoportjával elhaladt mellette, akkor Annie egy érmét dobott át a szobán. Az idegenvezető arról is beszélt, hogy több turista úgy érezte, mintha egy láthatatlan kéz megérintette volna az övét. Néhányan fizikai betegek lettek.

Namorrodor: Észak-Ausztráliában az őslakosok gonosz szellemnek tartanak egy üstököst, mert szerintük az égi jelenség valójában Papinjuwari, Thuwathu, vagyis a Namorrodor lelkeket keres, elsősorban haldokló emberekét.

A városi legenda úgy tartja, hogy a Namorrodor, avagy a „repülő kígyó”, néha felveheti egy kenguru vagy egy ló alakját. Az őslakosok annak érdekében, hogy ne találkozzanak a gonosz szellemmel, soha nem főznek éjszaka húst, mert szerintük ennek a szaga odavonzaná a Namorrodort, akinek az egyik kedvenc áldozatai a védtelen babák.

Ha valaki végleg el akarja űzni a gonosz szellemet, akkor az illetőnek keresnie kell egy boszorkánydoktort, aki egy különleges lándzsával megölheti a Namorrodort.

A lift gyilkos: Koreában rengeteg vérfagyasztó városi szellemtörténet hallható. Ezek egyikének a főszereplője egy Haruko nevű tinédzser, aki későn indult haza, miután befejezte a házi feladatát a könyvtárban.

Amikor Haruko megérkezett ahhoz az épülethez, amelyben az otthona volt, akkor belépett a liftbe, és megnyomta a 14. emeleti gombot, ám még az ajtó bezáródása előtt berohant mellé egy férfi, aki a 13. emelet gombját nyomta meg.

A felvonó megállt a 13. emeleten, a férfi pedig kiszállt, ám még mielőtt az ajtó becsukódott volna, Haruko látta, hogy a férfi egy kést húz elő a kabátjából, majd azt üvölti, hogy „az emeleten van”. A fiú megpróbálta megállítani a liftet, de csak később ért vissza a 13. emeletre, ahol az ajtó kinyílt, a tinédzser pedig egy mániákusan vigyorgó emberrel találta szembe magát. Haruko leszúrt holtestét később fedezték fel a liftben.A vörös szellem: Az 1800-as évek végéig nyúlik vissza a Vörös Szellem legendája, ami arról szól, hogy 1883-ban, az Apache-háborúk idején, két férfi az arizonai tanyájukon hagyta a feleségüket, hogy az állatok biztonságban legyenek.

Az egyik nő hajnalban vízért indult, míg a másik a gyerekekkel maradt. Hirtelen nagy szélfuvallat támadt. Amikor a nő kinézett az ablakon, akkor egy hatalmas, vörös prémmel borított, démonikus alakot és egy szörnyet vett észre. Az asszony ijedtében bezárkózott a szobába a gyerekekkel. A vízért induló nő nem tért vissza.

Amikor a két férfi hazaért a tanyára, akkor megpróbálták kideríteni, hogy mi történt a másik nővel, akinek a széttaposott holttestét a közelben találták meg. A területen kopott patkók és vörös szőr, vagy haj, is hevert.

Ebből az esetből született meg a Vörös Szellem legendája, amely kapcsolatban több beszámoló is született. Cyrus Hambliné földműves például arról beszélt, hogy a fenevad egy teve, amin csontváz utazik.

A földműves állítása után néhányan arról számoltak be, hogy látták a tevét a Verde-folyónál. Volt, aki lelőtte a csontvázat, amihez odarohanva látták, hogy vörös a haja. Kilenc évvel később egy farmer azt állította, hogy akkor lőtte le a tevét, amikor azt a kertjében látta.

La Mala Hora: Új-Mexikó városi legendája szerint la Mala Hora egy gonosz lélek, aki a csendes utak mentén vándorol, hogy hirtelen elkapja a gyanútlan utazókat, akiket először hipnotizál, megbénít, majd megfojtja őket, a holttesteket pedig az út szélén hagyja.

A helyiek nem mernek beszélni a jelenségről, amit egyszerűen csak gonosznak neveznek. Az állampolgárok szerint, ha a szellem emberi nő formát vesz fel, akkor elkerülhetetlen a halál. Amennyiben valaki megpillantja egy kereszteződésben, akkor az a személy, vagy annak egy közeli hozzátartozója hamarosan itt fogja hagyni a földi létet.

Amikor egy nő egy elhagyatott autópályán haladt, akkor állítólag megjelent egy fekete árnyék a kereszteződés előtt. A nő megállt, mire az árnyék eltűnt, a helyén pedig egy vörös szemű, éles fogú öreg nő jelent meg, aki megpróbálta kicibálni a sofőrt az autóból, ám a nő tovább tudott hajtani.

A sofőr belenézett a visszapillantóba, és azt látta, hogy az öregasszony követi, miközben egyre nagyobb lesz. Az autósnak végül sikerült leráznia. A nőt másnap reggel a rendőrök várták, mert kiderült, hogy megölték a férjét.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com