Káros szokások, amelyek jótékonyan hathatnak, ha odafigyelünk

Az alkohol, a koffein, a napozás, a videojáték és a gyerek melletti munka se lesz egészségtelen, ha nem veszítjük el a kontrollt.Életünk során rengetegféle káros szokást veszünk fel, amikkel kapcsolatban csak azt halljuk, hogy miért kell felhagynunk velük, pedig arról sem árt beszélni, hogy nem egy egészségromboló szokás jótékony is lehet, ha az ember odafigyel.

Alkoholos italok fogyasztása: Napjainkban zsigerből elítéljük azokat, akik alkoholt fogyasztanak, hiszen az orvosok folyamatosan azt ismételgetik, hogy az alkoholos italok hizlalnak, károsan hatnak a szívre, a érrendszerre, károsítják a májat, kikészítik a gyomrot és tönkreteszik a bőrt.

Tény, ami tény, az alkohol valóban egészségromboló, de mégis akad néhány fajta, ami mértékkel fogyasztva, egészség lehet. Egy pohár vörösbor például enyhítheti a stresszt, segítheti a vérképzést, a szív megfelelő működését. A sörben idegerősítő B-vitamin és LDL, vagyis a rossz koleszterint csökkentő polifenol található.

Munka gyereknevelés mellett: Szerencsére ma már egyáltalán nem divat, hogy az anyukák örökre otthon maradnak a gyerekkel, hanem több lurkó esetén is visszamennek dolgozni.

Sok anyuka azonban ezt rossz szívvel teszi, mert folyamatosan bűntudatot érez, amit a társadalom, a média és a közeli ismerősök tovább erősítenek azzal, hogy azt sugallják, hogy otthon kellene maradnia, gyereket nevelni, mert neki ez és a házimunka a dolga, különben minden miatta fog félresiklani.

Állítsanak bármit is mások, valójában nincs azzal semmi baj, ha az anyukák visszamennek dolgozni a gyerek mellett, ugyanis a kutatók és a szakemberek vizsgálataiból kiderült, hogy azok a nők sokkal egészségesebbek, illetve hatékonyabbak a magán- és szakmai életben, akiknek nem a házasság és a gyereknevelés teszi ki életük minden egyes napját.

Számítógépes játékok, videojátékok használata: Legtöbbször azt halljuk, hogy azok, akik videojátékoznak, antiszociálissá, sorozatgyilkossá, magányossá válnak, ráadásul a képernyő, számítógép rontja a látást, de elhízást is okozhat, ha valaki sokat ül a gép előtt.

Mindez persze igaz, ha az ember túlzásba viszi az ilyen jellegű játékokat, de a kutatások kimutatták, hogy abban az esetben, ha odafigyelünk arra, hogy a videojátékozás ne csapjon át káros szokásba, akkor olyan jótékony hatása lehet, mint például a kéz- és a szemkoordináció fejlesztése, valamint felkeltheti a figyelmet a különféle tudományágak iránt, fejleszti a képzelőerőt és az IQ-t.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy mindig az életkorunknak megfelelő játékot válasszunk és tartsunk mértéket, mert akkor jól járhatunk a számítógépes játékokkal és videojátékokkal.Koffeinfogyasztás: Sokan úgy gondolják, hogy a koffeinben gazdag kávék és teák csak káros hatással lehetnek az emberi szervezetre, mert túlságosan felpörgetnek, extra erőkifejtésre kényszerítik a szívet, kikészítik a gyomrot és az érrendszert. Mindez azonban csak akkor igaz, ha napjába többször fogyasztunk koffeinnel teli teát és kávét.

Abban az esetben, ha mértéket tartunk, akkor a szakemberek szerint kifejezetten egészséges a koffein. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok kimutatták, hogy a koffeinnel megelőzhető a Parkinson- és az Alzheimer-kór, az epekövek kialakulása, valamint általa fenntartható a normális vérnyomás.

Napozás: Az elmúlt években, ha közeledik a nyár, akkor máris megjelennek a vészmadarak, akik nem győzik felhívni a figyelmet arra, hogy a napozás milyen káros a bőrre, ezért mindenki tartózkodjon tőle, ahogy csak tud.

Az igazság azonban ugyanaz, mint az előző káros szokások esetében, tehát meg kell találni és be kell tartani mértéket, mert akkor jótékony hatása lehet a napozásnak. A napfénymentes élet nagyon rossz ötlet, mert akkor megfosztjuk a szervezetünket a D-vitamintól, ami kifejezetten fontos az egészségünk megőrzéséhez, mert az emberi szervezetben sok sejt felületén találhatóak D-vitamin-receptorok, amelyekbe csak a D-vitamin molekulája illik.

Amennyiben ezek a receptorok üresek, akkor rengetegféle betegséget szedhetünk össze. A szakemberek szerint számolnunk kell például a rákkal, a szklerózis multiplexszel, a csontritkulással, de az 1-es típusú cukorbetegség is megjelenhet.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com