Kevésbé ismert tények a Fűrész franchise-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a horror műfaját megváltoztató franchise-ról.Az ezredforduló után kevés horrorfilm gyakorolt akkora hatást a műfajra, mint a James Wan által rendezett, 2004-ben bemutatott Fűrész, aminek hála, a mainstreamben utat tört az úgynevezett „torture porn”, és ami nélkül aligha készülhettek volna olyan filmek, mint A gyűjtő, a Motel vagy a The Human Centipede.

Habár a Fűrész franchise-ról sok minden kiderült az elmúlt bő egy évtizedben, mégis annak apropóján, hogy a hazai mozikba is megérkezett a Spirál: Fűrész hagyatéka című kilencedik rész, íme néhány érdekesség, amit talán még nem tudsz róla.

2005-ben megjelent egy Fűrész-képregény is: A 2004-es Fűrész hatalmas sikert aratott, ugyanis az 1,2 millió dollárból készült horrorfilmre 104 millió dollár értékben vettek jegyet, ezért borítékolható volt, hogy a premier után meg fognak jelenni a Fűrésszel kapcsolatos merchandise termékek.

Így a videojátékok (Saw, Saw II: Flesh & Blood), majd a R. Eric Lieb, Kris Oprisko és Renato Guedes által készített, 2005-ben megjelent Saw: Rebirth című képregény, aminek történetében John „Jigsaw” Kramer egy ambíció nélküli játékkészítő, akit évekkel korábban elhagyott a felesége.

Azt követően, hogy a férfi megtudja, hogy haldoklik, úgy dönt, hogy megöli magát, ezért szakadékba hajt az autójával, ám túléli az öngyilkossági kísérletet. Majd, ahogy a 2005-ös Fűrész II-be, úgy a képregényben is ekkor jön rá, hogy csak akkor kezdte értékelni az életet, amikor megtudta, hogy hamarosan meghal. A felismerés hatására úgy dönt, hogy sajátos módszerekkel fogja ugyanerre ráébreszteni az embereket.

Miután a második részt kihagyta, James Wan ismét beszállt a harmadikba, méghozzá egy haláleset miatt: Az első rész sikere után James Wan így indokolta a rendezői székből való távozását:

Ez egy különös dolog. Azt szeretné mindenki, hogy forgassak le egy teljes trilógiát, pedig szerintem már az nagy dolog, ha aláírok a folytatásra. Az esetek többségében, amikor gondolkodni kezdem a második részen, akkor olyan érzésem támad, hogy már elmondtam mindent, amit akartam, úgyhogy tovább szeretnék lépni, hogy valami újba kezdjek, ami aktuális és érdekel. Mindig is így működtem. Számomra ez egy organikus folyamat.”

A szavai ellenére Wan mégis visszatért a harmadik részre. A direktor döntését a következővel magyarázta Fűrész III. rendezője Darren Lynn Bousman:

Leigh (Whannell), James [Wan] és én együtt ebédeltünk, miután megkaptuk a hírt, hogy Gregg Hoffman (az első két Fűrész-film producere) meghalt. Ott és akkor azt mondtuk, hogy a film velünk, vagy nélkülünk, de el fog készülni, úgyhogy csináljuk meg Gregg emlékére, hiszen ő eredetileg is trilógiában gondolkodott.”

A második rész legikonikusabb jelenete alaposan megdolgoztatta a stábot: A Fűrész-franchise-ról az első dolog, ami sokaknak az eszükbe jut, a csapdák, különösképpen a második részben látható „tűverem”, amiről kiderült, hogy valójában egyáltalán nem volt olyan veszélyes.

A stáb ugyanis először 40 000 injekciós tű végét cserélte le száloptikás tűre, hogy azok még véletlenül se tegyenek kárt az Amandát alakító Shawnee Smithben, ám úgy érezték, hogy ez kevés, ezért a végső jelenethez nagyjából 120 000 darab fecskendőt használtak a mogyoróhabon és trágyán kívül, amivel gusztustalanabbá akarták tenni az összhatást.

Egyes források szerint csak az öt napba telt, hogy veszélytelenné tegyék az injekciós tűket. Emellett a speciális effektesek egy műkezet is készített a színésznőnek. Ez látható például abban a jelenetben, amelyben fecskendőket húznak ki Amanda karjából.

A harmadik felvonás fürdőszobai jelenetéhez a Horrorra akadva 4. díszleteit használták: A Horrorra akadva-franchise célja mindig is az volt, hogy kiparodizálja a műfajt, tehát egyértelmű volt, hogy sorra fog kerülni a kétezres évek egyik meghatározó horrorfilmje is.

Ez 2006-ban, a negyedik felvonásban történt meg, aminek Billy lett az egyik főszereplője. Annak érdekében, hogy a paródia igazán hatásos legyen, megépítették a 2004-es Fűrész fürdőszobájának pontos mását, amit aztán elkért a Fűrész III. stábja. A franchise ikonikus bábuját, Billy-t maga James Wan készítette: A Fűrész-film ötletadó-rendezője, James Wan elmesélte, hogy 5-6 éves korában halálra rémített a Poltergeist - Kopogó szellem, aminek bohócos jelenetét máig az egyik legrémisztőbb jelentként tartja számon, és nagyjából azóta rajongók a babákért/bábukért, amióta látta a horrorfilmet.

Ezek után nem csoda, hogy Wan saját maga készítette el a franchise leghíresebb karakterét, a Billy nevű babát. A rendező elmondta, hogy agyagból, papírmaséból és papírtörlő gurigákból állította össze, a szemei pedig vörösre festett pingpong-labdák voltak.

Sőt, a 2004-es Fűrész alapjának tekinthető rövidfilmben Billy még egy keménykalapot is kapott, ám az nem nyerte el mindenki tetszését, ezért levették róla. A bábu akkora sikert aratott, hogy később Wan másik két filmjében, a Halálos ítéletben és a Halálos hallgatásban is felbukkant.

A premierek kapcsán rendszeresen szerveztek önkéntes véradásokat: 2004-ben, a Fűrész premierjének közeledtekor azzal a meglepő ötlettel állt elő a LionsGate Entertainment két marketingese, hogy szervezzenek önkéntes véradásokat, a véradók pedig kapjanak ingyen jegyet a premier előtt álló horrorfilm egyik vetítésére.

A „Give ’Til It Hurts” (magyarul nagyjából így hangzik: „add, amíg nem fáj”) eseményt eleinte csak médiafogásnak szánták, de már az első alkalommal közel kétezer liter vért gyűjtöttek, úgyhogy a 2005-ös második rész estében már az Amerikai Vöröskereszttel közösen szervezték a véradást, amivel a negyedik rész premierje után felhagytak.

Az első Fűrész-film iránt még a DreamWorks Pictures is érdeklődött, de James Wan végül ajtót mutatott nekik: A pályakezdő rendezők legtöbbjének álma az, hogy már rögtön az első filmtervére lecsapjon egy nagy stúdió, és finanszírozza is azt, ám James Wan már a kezdetektől fogva más álmot dédelgetett.

A rendező először kisebb ausztrál cégeket keresett meg a filmtervével, ám egy évvel később sem talált senkit, aki fantáziát látott volna a munkájában, ezért leforgatott egy, a szkripten alapuló kisfilmet, majd azzal kezdett kopogtatni az amerikai stúdióknál.

Állítása szerint ekkor már ajánlatot kapott a DreamWorks Picturestől és a Golden Circle Filmstől, viszont ezek egyike sem akarta, hogy a filmet a tapasztalatlan Wan rendezze, a főszerepet pedig Leigh Whannell alakítsa.

Ezzel kapcsolatban Whannell így nyilatkozott:

Ha a DreamWorks-szel dolgozol, akkor az azt jelenti, hogy a filmednek csak a DreamWorksös változatát forgathatod le. Ez leginkább úgy néz ki, hogy 'ezen a nyáron Michael Bay bemutatja: Fűrész, a főszerepben Josh Hartnett-tel és Michael Douglasszel'. A trailert valószínűleg autósüldözésekkel töltötték volna meg, és lehet, hogy egy bábu vezette volna az egyik kocsit.”

Végül ezért döntöttek úgy a producerek, azaz Gregg Hoffman, valamint az Evolution Entertainmentes Mark Burg és Oren Koules, hogy felvesznek egy második jelzálogot a Los Angeles-i Highland Avenue-n lévő irodájukra, aztán megalapították a Twisted Pictures nevű produkciós céget. Ugyanakkor még ezek után is csak 1,2 millió dollár jött össze az első Fűrész költségvetésére.A hatodik Fűrész-mozi volt az első nem pornófilm, amely Spanyolországban megkapta a legszigorúbb korhatár-besorolást: Aki látott már legalább egyet a Fűrész-franchise darabjai közül, az nagyon jól tudja, hogy mennyire erőszakos. A 2009-ben bemutatott hatodik rész azonban még így is vízválasztónak számított, ugyanis az ICAA (Spanish Institute Of Cinematography And Audiovisual Arts, vagyis a Spanyol Filmművészeti és Audiovizuális Művészetek Intézete) történelmében először fordult elő, hogy nem pornófilm-jellegű film megkapta a legszigorúbb, „kizárólag felnőttek számára ajánlott”-besorolást.

(Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 2000-ben a Legyél velem! című francia krimi is ezt a besorolást kapta Spanyolországban, de akkor a forgalmazó, az Alta Films fellebbezett, méghozzá sikeresen, így két hónappal később a „18 éven aluliak számára nem ajánlott” besorolást kapta.)

A döntés miatt a hatodik Fűrész-filmet csak nyolc, elsősorban felnőtt filmekre specializálódott hely mutatta be a premiertől kezdve egészen 2010-ig, tehát addig, amíg a stúdió el nem készített egy olyan verziót, amelyből kivágták a legerőszakosabb jeleneteket.

Az első Fűrész-film azért lett olyan, amilyen, mert az alkotók csak a forgatás végén döbbentek rá, hogy nincs elég felvételük: Az alig több, mint egymillió dollárból készült első Fűrész-film forgatása tizennyolc napot ölelt fel. James Wan és Leigh Whannell azonban csak ezt követően döbbent rá, hogy nincs elég felvételük a teljes játékidő kitöltéséhez, viszont az alacsony büdzsé nem hagyott nekik túl sok választást. Erről Wan így mesélt:

Amikor ezzel szembesültünk, akkor úgy döntöttünk, hogy egyszerűen összegyúrunk néhány felvételt. […] Vagy megpróbáltuk szétszedni őket, hogy úgy nézzen ki, mintha biztonsági kamerákkal rögzítették volna. Végül standfotós felvételeket is felhasználtunk a játékidő kitöltéséhez.

Amikor újságkivágásokat, biztonsági kamerás képeket vagy állóképeket vágtunk be, akkor azt azért tettük, mert nem volt már nyersanyagunk. Ma már erre azt mondják, hogy milyen kísérleti megoldásokat használtunk, pedig valójában csak a kényszer szülte őket.”

Jigsaw karakterét az egyik forgatókönyvíró migrénjei inspirálták: Leigh Whannell, a franchise első három filmjének forgatókönyvírója (és az első rész egyik főszereplője) így mesélt arról, hogy hogyan született meg benne Jigsaw karaktere:

24 évesen utáltam a munkahelyen és napi szinten kínoztak a migrénes rohamok, amelyek miatt hipochonderként kivizsgáltattam magam. Ennek keretében MRI-tesztet is csináltak rajtam. Jól emlékszem, hogy milyen különös volt a neurológiai osztály folyosóján ülni és várni az eredményekre. Nagyjából akkor kezdett megszületni bennem Jigsaw karaktere.

Azon kezdtem töprengeni, hogy mit tennék, ha megtudnám, hogy agytumorom van és hamarosan meghalok? Ezután apránként kialakult a fejemben egy olyan karakter, aki tisztában van azzal, hogy az állapota folyamatosan romlik és csak egy-két éve van hátra, aztán ezt az egészet hozzáadtam egy másik ötletemhez, amiben valaki hasonló helyzetbe hoz embereket.

Ahelyett, hogy például egy orvos közli, hogy csak egy éved van, úgyhogy hozd ki belőle a maximumot, inkább egy rejtélyes ember alakít ki egy olyan helyzetet, amiben már csak tíz perced maradt hátra. Hogyan töltenéd el azt a tíz percet? Vajon túl fogod élni?

Először úgy gondoltam, hogy ez jó magyarázat lehetne arra, hogy valaki fogságba ejt két embert egy szobában, ahol közli velük, hogy meghatározott idejük van arra, hogy kiszabaduljanak. Valahogy így kezdődött Jigsaw mitológiája.

Egyébként érdekes, hogy a film melyik eleme fogja meg a nézőket. Az első Fűrész-filmben James és én úgy gondoltuk, hogy a hangsúly nem Jigsaw-n van, hanem azon a két főszereplőn, akik a szobában vannak.

Ez volt a film fő cselekményszála, de a nézők rajongtak a csapdákért és inkább azokra figyeltek, ezét a folytatásokban már azok kaptak központi szerepet. Ez az, ami miatt szerintem a későbbi filmek visszamenőlegesen elrontották az elsőt, mert napjainkban mindenki azt gondolja, hogy abban is a csapdák és a Jigsaw kapta a hangsúlyt, pedig nem így van.”

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com