KNYF: újabb négy őrizetbe vétel a Szőlő utcai ügyben

A nyomozó ügyészség újabb négy embert őrizetbe vett, közülük eddig hármat gyanúsítottként kihallgatott a Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán az MTI-vel.Az ügy mindenre kiterjedő feltárása érdekében kedd óta a nyomozó ügyészség több hatóság - köztük a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - közreműködésével bűnügyi akciót folytat a Budapesti Javítóintézetben és több más helyszínen. Ennek során szemlét tartottak és eredményes kutatásokat, lefoglalásokat végeztek.

A javítóintézetben zajló nyomozati cselekményekhez gyermekvédelmi szakembereket is bevont az ügyészség az ott letartóztatásban lévő fiatalkorúak védelme érdekében. A nyomozó ügyészek meghallgatták az intézményben elhelyezett valamennyi eddig ki nem hallgatott fiatalkorút.

A két hónapja ügyészségi hatáskörben folyó nyomozás legfrissebb eredményeként - az eddigi három gyanúsítotton túl - a nyomozó ügyészség újabb négy embert vett őrizetbe, közülük eddig hármat gyanúsítottként is kihallgatott.

Az újonnan közölt megalapozott gyanúk lényege szerint az intézményben rendészként alkalmazásban állt két férfi - akik közül az egyik idén júniustól gyermekfelügyelő volt - bántalmazta a Budapesti Javítóintézetben elhelyezett fiatalkorúakat.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az is előfordult, hogy ablakkilinccsel ütötték a növendékek fejét.

A harmadik újonnan meggyanúsított személy, aki csaknem másfél évtizede dolgozott főként nevelési szakterületen, szintén részt vett a bántalmazásban, és ezen túlmenően bűnpártolóként segített az intézmény már letartóztatásban lévő korábbi igazgatójának abban, hogy az emberkereskedelem áldozatait fiktív módon foglalkoztassa.

"A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a bántalmazások során egy növendék sem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló, töréssel járó arcsérülést" - olvasható a KNYF közleményében.

Az ügy eddigi gyanúsítottjai ügyészi indítványra kényszerintézkedés alatt állnak. A javítóintézet korábbi vezetője és élettársa, akiknek a letartóztatását a nyomozási bíró legutóbb 2026. február 28-ig hosszabbította meg, továbbá a múlt héten őrizetbe vett és gyanúsítottként kihallgatott ügyintéző, aki a bíróság pénteki döntése alapján négy hónapra bűnügyi felügyeletbe került.

A legutóbb őrizetbe vett négy ember további kényszerintézkedéséről később várható döntés - közölték. Kiemelték: az eljárás menetét a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség széles körű, soron kívüli eljárása határozza meg, nem egyes közszereplők jelen ügyhöz kapcsolódó megnyilvánulása. A KNYF emlékeztetett arra, a Szőlő utcai ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése és feljelentése nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda 2024. december 12-én rendelt el nyomozást.

A Legfőbb Ügyészség idén szeptember 26-án úgy határozott, hogy a nyomozást ügyészségi hatáskörbe vonja. A nyomozás átvételét követően a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség külön speciális csoportban eljárva széles körű nyomozást folytat.

"E tekintetben a nyomozás során beszerzett bizonyítékokon túl más körülménynek - így például a közösségi médiában közzétett tartalmaknak - semmilyen jelentősége nem volt és nincsen" - olvasható a közleményben.

A KNYF kiemelte azt is, a nyomozás főszabály szerint nem a nyilvánosság előtt folyik. Ennek célja, hogy az eljáró hatóság - jelen esetben a nyomozó ügyészség - egy szakmai alapon felépített nyomozati taktika szerint járhasson el annak veszélye nélkül, hogy az arra illetéktelenek - például a feltételezett elkövetők - idő előtt információhoz juthassanak.

Az elsődleges szempont az eljárás eredményessége, az elkövetők jogerős elítélése. A bizonyító erejű adatok más forrásból származó egyes részleteinek közszereplők általi bemutatása és saját céljaikra való felhasználása egyrészt súlyosan veszélyeztetheti az eljárás érdekeit, mert például a potenciális gyanúsítottak előre felkészülhetnek arra, hogy milyen állításokkal szemben kell védekezniük; másrészt mindez a sértettek érdekeit is veszélyeztetheti.

"Megjegyezni kívánjuk, hogy a kérdéses közszereplők egy esetben sem fordultak az ügyészséghez azzal, hogy bizonyítékok állnak a rendelkezésükre" - olvasható a közleményben.

A KNYF kitért arra is, a nyomozás célja a törvényesen felhasználható bizonyítékok összegyűjtése, és ezek alapján a személyre szabott megalapozott gyanú megállapítása. Gyanúsítotti kihallgatásra és kényszerintézkedés alkalmazására csak ilyen módon kerülhet sor. Ellenőrizetlen, folyamatosan változó információknak a büntetőeljárásban nem lehet bizonyító erejük.

Továbbá az ügyészségnek az egyes cselekmények elkövetési időpontját is körültekintően kell vizsgálnia. Elévült bűncselekmény miatt az időközben beazonosított elkövetőt nem lehet felelősségre vonni, vele szemben büntetőeljárást folytatni.

Az ügyészség, szemben a nyilvánosság egyes szereplőivel, továbbra is tiszteletben tartja a büntetőeljárásban a közszereplőnek nem minősülő érintettek - akár sértettek, akár esetleges elkövetők - bűnügyi személyes adatainak jogszabályban írt védelmét.

A KNYF azt is kiemelte, hogy a Szőlő utcai ügy nem egy általános gyermekvédelmi intézményhez, hanem egy javítóintézethez kapcsolódik, amelyben a büntetőeljárás alatt álló fiatalkorúak bíróság által elrendelt letartóztatását hajtják végre.

"Az ügyben a nyomozás fejleményeiről a Központi Nyomozó Főügyészség eddig is és ezután is folyamatosan tájékoztatta, illetve tájékoztatja a közvéleményt. Minden más a sajtóban megjelenő, ismeretlen forrásra hivatkozó tájékoztatás nem tekinthető hiteles információnak" - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

http://ujhazak.com