KSH: több születés, kevesebb halálozás

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában, miután 4,9 százalékkal, 2488-cal több gyerek született és 5,1 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.Az év első hét hónapjában 52 825 gyerek született. Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 8,9, júliusban pedig 1,7 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest. 2020. január-júliusban 74 093-an haltak meg, 3992-vel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Január-februárban 13 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,8 százalékkal többen, májusban 0,7, júniusban 3,5, júliusban pedig 6,1 százalékkal kevesebben hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.

    
Kiemelték, a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 23 százalékkal, 6480-nal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 34 337 pár házasodott össze, 2158-cal több, mint tavaly január-júliusban. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9 százalékkal több, május-júniusban 26, júliusban 6,8 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. A kisebb mértékű áprilisi növekedés és a későbbi csökkenés hátterében a koronavírus-járvány miatt bevezetett, a csoportos rendezvényeket korlátozó intézkedések állhattak - írták.
   

Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 13 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, az utóbbi 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb, ezért a természetes fogyás 1,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Az év első hét hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 6 ezrelékes értéke 0,4 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com