Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik. Sajtótájékoztatón mutatták be a rajtaütések során lefoglalt fegyverarzenált.Sokat elárul az amerikai nagyvárosok közbiztonsági kihívásairól, hogy a rendőrségek közrendvédelmi osztályain utcai bandákra szakosodott egységek is szerveződtek, sőt, a körzeti ügyészségeken is vannak ilyen csoportok. A San Diego Police Street Gang Unit most reflektorfénybe került, mert munkatársaik főszerepet játszottak a los impuestos (az adók) nevezetű, összehangolt műveletben, amelyet fél évvel ezelőtt indítottak San Diego megye területén, szoros együttműködésben a szövetségi igazságügyi minisztérium alá tartozó kábítószer-ellenes (DEA) és alkohol- és dohánytermékek, illetve lőfegyverek forgalmát felügyelő hivatal (ATF) munkatársaival, valamint más rendőri szervekkel.

A DEA és az ATF ügynökei kiemelten figyeltek 46 bandatagot, és azt is feltárták, hogy a mexikói maffia megbízásából öltek meg egy személyt, két továbbit pedig megpróbáltak meggyilkolni.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezen túlmenően rablások, egyéb erőszakos cselekmények, továbbá gyújtogatások és zsarolások, emellett kábítószer- és fegyverkereskedelem gyanújával is indultak eljárások a nagyszabású, január 16-ai rajtaütés-sorozat után. Ezek most is zajlanak.

A mexikói maffia (la eme) az Egyesült Államok legnagyobb „rács körüli” bűnszervezete, ami azt jelenti, hogy vezetőinek (életfogytiglanos) többsége börtönben ül, és jellemzően azon tagok bevonásával irányítják a (még) szabadlábon ténykedő gengsztereket, akik szabadulnak. A 70-es évek elején alakultak, és főnökeik sokáig csak kaliforniai büntetés-végrehajtási intézetek falai mögül parancsolgattak, de ma már más államokban is ők irányítják a védelmi pénz beszedésére, továbbá illegális drog- és fegyverkereskedelemre épülő hálózatot. Aki nem fizet, annak gránátot vagy Molotov-koktélt dobnak az üzletébe, és az emberöléstől sem riadnak vissza.

A részben fedett nyomozás már zajlott, amikor tavaly szeptemberben valaki gépfegyversorozatot eresztett egy parkoló kocsiba a San Diegó-i Chicano Parknál, és kiderült, hogy ez a mexikói maffia megrendelésére történt. A 18 éves Juan Carlos Porter a kórházban belehalt a sérülésekbe; a bűncselekményt egy 15 éves fiú követte el, az AR-15-öst egy bandatagtól kapta.

„35 éve vagyok rendőr, és nincs tudomásom ennél nagyobb szabású akcióról” – magyarázta a sajtótájékoztatón Manny Del Toro főtiszt, San Diego rendőrfőnöke, és azt is elmondta, az összehangolt rajtaütések során 39 személyt fogtak el, közülük hetet állami börtönökben, és nyolcan vannak még szabadlábon. Több helyszínen találtak komoly gépfegyvereket, ezeket be is mutatták, és drogot is lefoglaltak, főleg fentanilt, de ennek mennyiségéről nem adtak tájékoztatást. Az viszont kiderült, hogy a los impuestos egy 2024 elején indult felderítés mellékszálaként indult, és egy nyomozati áttörést követően választották külön. Erről többet nem mondtak, de nyilvánvaló, hogy a DEA és az ATF illetékesei beépített ember(ek), avagy informátor(ok) révén értesültek a mexikói maffia San Diego megyei tagjairól, azok üzelmeiről és tartózkodási helyeiről.

„Ezzel az akcióval újfent igazoltuk, nem engedünk teret bűnszervezeteknek” – hangsúlyozta Summer Stephan körzeti ügyész, és azt is kiemelte, az operation los impuestos sikerének a rendőri szervek közötti együttműködés volt a záloga. Az elnevezés mellesleg az adókra, illetve azok beszedésére utal, mert a spanyol ajkúak a gengszterek által követelt védelmi pénzt is annak mondják. A sajtótájékoztatón az a nyílt titok is elhangzott, miszerint a mexikói maffia mexikói drogkartellekkel áll kapcsolatban, és az sem kérdés, hogy alvilági tevékenységüket folytatni fogják, de most meggyengültek, a bandabűnözésre szakosodott rendőri egységek tekintélye viszont nőtt.

SZ. Z. J.

FOTÓ: SAN DIEGO RENDŐRSÉGE

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com