Lengyel lap: a szmolenszki légikatasztrófa újabb áldozatáról derült ki, hogy tévesen azonosították

A hírportál beszámolója után a lengyel államügyészség közleményt adott ki, amely szerint az eddig elvégzett vizsgálatok alapján "nagy valószínűséggel" megállapítható: egy másik ember földi maradványai voltak a sírban, de ezt még DNS-vizsgálattal szükséges igazolni.

A wpolityce.pl hivatalosan meg nem erősített, de "megbízható forrásokból" származó értesülései szerint a keddi kihantolásban részt vevő ügyészek megállapították: Nurowski sírjában a légikatasztrófa egy másik, egyelőre nem azonosított áldozata nyugszik.



A kiemelt koporsóban nem egyes testrészeket, hanem egy teljes holttestet találtak - írja a hírportál.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a bizottsági elnök valójában kinek a sírjában nyugszik. Piotr Nurowskit a lengyel állami ügyészség eljárásának keretében hantolták ki a varsói Powazki katonai temetőben. Ennek során 2017 végéig azt a 83 el nem hamvasztott holttestet vizsgálják meg, amelyek 2010-ben Oroszországból hazaszállított koporsóját Lengyelországban eddig még nem nyitották fel.

Nurowski hozzátartozói ellenezték az exhumálást, az ügyészség azonban indokolatlannak minősítette panaszukat. A kihantolást összesen 20 család tagjai ellenzik, a többi rokon a lengyel hatóságokkal együtt fájdalmasnak, mindazonáltal szükségesnek minősítette azt. Az exhumálásoktól az illetékesek egyebek között éppen azt várják, hogy sikerüljön azonosítani azokat az áldozatokat, akiket a boncolások során Moszkvában esetleg elcseréltek. Hozzátartozók kérésére 2011-ben és 2012-ben is exhumáltak kilenc áldozatot, közülük hatról bizonyosodott be, hogy tévesen állapították meg a személyazonosságukat, és idegen néven temették el őket.

Az összecserélt áldozatok között volt Ryszard Kaczorowski, a második világháború utáni, emigrációban élő utolsó (nem kommunista) lengyel elnök, valamint a Szolidaritás mozgalom egyik legendás alapítója, Anna Walentynowicz. Exhumálásuk után a sajtó azt írta: a moszkvai boncolás során kegyeletsértően bántak a holtakkal, Kaczorowski tüdejében cigarettacsikket, Walentynowiczéban pedig szemetet és gumikesztyűt találtak.

A kihantolások révén a katasztrófa során elszenvedett sérülések jellegét és a halál okát is szeretnék megállapítani, ami fényt deríthet egyben a katasztrófa okára is. Tisztázni akarják továbbá az oroszországi boncolásokról készült, Varsónak átadott jelentések hiányosságait is. Az eljárásokat novemberben a krakkói Wawel-székesegyházban nyugvó Maria és Lech Kaczynski néhai elnöki házaspár földi maradványainak kiemelése nyitotta meg.

Az ő azonosságukat nemhivatalos értesülések szerint a DNS-minták megerősítették, és az is megállapítást nyert, hogy a házaspár "a közlekedési katasztrófákra jellemző többszörös sérülést szenvedett".

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com