Megválasztotta az új montenegrói kormányt a parlament

A döntést egyhangúlag hozták meg a jelenlévő képviselők.

A kormány megválasztásához a 81 fős törvényhozás 41 képviselőjének szavazatára volt szükség, és éppen ennyien voksoltak az új podgoricai kabinetre, ugyanis csak ennyien - a kormánykoalíció tagjai - vettek részt az ülésen, az ellenzék bojkottálta azt.



A törvényhozás előtt tartott programbeszédében Dusko Markovic kiemelte: kormánya legfőbb célja a montenegróiak életkörülményeinek javítása lesz, a külpolitika szempontjából pedig arra fognak törekedni, hogy az ország teljes jogú tagjává váljon a NATO-nak, valamint az Európai Uniónak.

A tervek szerint Montenegró 2019-re lezárja az összes csatlakozási fejezetet az EU-val - folytatta az új kormányfő, majd a folyamat jelentőségét azzal kívánta alátámasztani, hogy bejelentette, a kormányban helyet kapott egy európai integrációért felelős tárca is.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mint mondta: a választópolgárok a korábbi politika folytatása mellett szavaztak október 16-án, a miniszterektől pedig gyors eredményeket vár. A tervek szerint folytatják a szürkegazdaság elleni harcot, valamint minél több külföldi befektetőt kívánnak az országba vonzani.

Emellett a tudomány és az innováció is fontos szerepet kap a jövőben - tette hozzá Dusko Markovic. Az október 16-i választások eredményeként a legtöbb képviselője a Milo Djukanovic eddigi miniszterelnök vezette DPS-nek lett, a 81 tagú törvényhozásból 36-an tartoznak a párthoz.
A tíz pártot tömörítő, ellenzéki Demokratikus Front nevű koalíció 18 parlamenti mandátumot szerzett, míg a Kulcs nevű, szintén ellenzéki tömörülés 9 képviselői helyhez jutott, és az ellenzéket gyarapító Demokratikus Montenegrónak is 8 mandátuma lett.

A Szociáldemokrata Párt (SDP) négy, a Montenegrói Szociáldemokraták (SD) pedig kettő helyet szereztek. A bosnyák kisebbségnek kettő, a horvát és az albán kisebbségi pártnak pedig egy-egy képviselője van az új összetételű parlamentben. A DPS vasárnap írta alá választás utáni koalíciós megállapodását további négy párttal: a Szociáldemokrata Párttal (SD), valamint a bosnyák, az albán és a horvát nemzeti kisebbségek pártjaival.
Az ellenzék nem vett részt az ülésen, mert úgy véli, hogy az október 16-i választás nem volt szabad, demokratikus és tisztességes. Az ellenzéki pártok korábban úgy nyilatkoztak, hogy a választás napján leleplezett puccskísérletet megrendezték, annak célja a választók megfélemlítése volt, valamint az, hogy mindenképpen az uniópárti politikai erőkre szavazzanak.

Dusko Markovic szerint az ellenzék bojkottjának nincs alkotmányos alapja, ahogy annak sem, hogy nem ismerik el a választás eredményeit. Magyarázata szerint a belföldi és a külföldi megfigyelők is szabadnak és tisztességesnek tartották a voksolást. A 650 ezres, Adria-parti országot 25 évig Milo Djukanovic irányította, aki nem kívánt újra miniszterelnök lenni.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com