Mi legyen azokkal a fránya bolhákkal? - vlogok

Bemutatjuk nektek a valós Zállatorvost , aki nem más, mint egy állatorvos, aki pályáját elhagyva, pályájának értelmet adó Simanovszky Zoltán.

A Vírus és baktérium: mi a különbség, és kit érdekel egyáltalán? című videója futótűzként terjedt az internet világában, de nem volt „piskóta” a három részes A bolhák csudálatos világa című mini sorozata sem. Van itt szó továbbá veszettségről, szívférgességről egyaránt.



Az mno.hu felkereste személyesen a háttérben lévő titokzatos Zállatorvost. Zoli a riportereket beinvitálta „luxuslakosztályába” egy lakótelepi otthonos lakásba, hol a nappali munkahelyként is funkcionál. Itt készülnek a vicces videók. Kiderül az is, hogyan lesz egy remekül funkcionáló állatorvosból, animált kisfilmeket készítő ember.
Elmondása szerint ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egy balzsamos éjszakán kutya ürüléket vizsgált és egyszer csak felkiáltott, Heuréka mostantól bizony bélférges videókat fogok készíteni. Zoli fejében 2013-ban körvonalazódott az ötlet, amikor még Balatonfüreden dolgozott. Ez pedig nem volt más, mint a szívférgesség gyakori előfordulásának tény képe, amely már komoly médiafigyelmet kapott.

Idehaza abban az időben ez még kuriózumnak számított és bizony egy átlagos kutyus gazdi a kórokozókról szinte semmit nem tudott. Egy átlagos állatorvos jobb esetben egyetemi tanulmányaiból valami homályos emléket cibált elő, ha esetleg pisztolyt fogtak a fejéhez. Zoltán elmondta azt is, hogy nem volt ez alól kivétel ő sem!



Így a Zállatorvos utána nézett hát a témának, ugyanis a szegedi szívférgesség híre erősen bejárta a médiát és természetesen az állattartók pánikba estek, hogy mi lesz a családjukkal!
Az állatorvosok pedig néztek ki fejükből erősen pislogva látták a dezinformált aggódó embertömegeket.

„Doktor úr, szerintem a kutyám szívgyíkos!
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ugye a gyerek nem kaphatja el? Ugye az anyósom elkaphatja?”
 - kapta Zoltán a kérdést egy joggal aggódó kedvenc tartótól, amit utána a Zállatorvos tevékenységébe utóbb nyugtázott is.

Zoltán azon agyalt, hogy miképpen lehetne megoldani az aggodalmas kérdéseket humoros válaszokkal.

„Valamilyen humoros megoldásnak láttam szükségét. Elég, ha az emberek csak egy kicsit ijednek halálra tőle. A nevetés megnyugtató, és ha az ember nevet egy viccen, azt többnyire megjegyzi. Ha pedig a vicc valamilyen szakmai információra épül, akkor talán azt is. Így jött a videós ötlet, amelyhez a YouTube mint platform adott volt” - nyilatkozta Simanovszky Zoltán.

Csak később lépett a tettek mezejére, ugyanis a túlórák és ügyeletek mellett rendkívül kevés ideje maradt. Ráadásul abban az időbe egy sci-fi regény írásával is foglalkozott. Mindeközben elgondolkozott a vloggerelésen, de erre nagyon kevés ideje maradt, így rendkívül lassan haladt vele.

Zoltán, zoológus párjával, aki a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Evolúciós Ökológiai Kutatócsoportjának munkatársa, 2014-ben Balatonfüredről visszaköltözött Budapestre, ahol korábban is laktak. Ekkor döntött Zoltán úgy, hogy új állást addig nem fog keresni, amíg be nem fejezi félbehagyott munkáját.
Az első videó a szívférgességről így készült el. A neten, azóta is népszerű eme egyszerű tanítás. Ezek mellett más videói is hasítanak a neten, mint például a Toxoplazmózis című ismeretterjesztő és fontosan megnyugtató videója. Zoltánnak mégis a szívférgességgel kapcsolatos videója volt az, amely után kapta az együttműködési ajánlatokat. Ekkor gondolkodott el, hogy a dologgal lehet, hogy érdemesebb lenne komolyabban is foglalkozni.

„Amikor az egészet elkezdtem, még sejtelmem sem volt az animálásról vagy a videókészítésről. Csak halovány elképzeléseim voltak, egyetlen rajzprogramot ismertem, a képkockákat azzal tudtam digitálisan utógondozni. Maguk a rajzok kezdetben kézzel készültek.” - mondta Zoltán.

A videók már napjainkban máshogy készülnek, mint régebben, hiszen már rendelkezésre áll a stúdiómikrofon, a zseniális rajzok pedig immár papír nélkül digitálisan készülnek. Zoltán a videók elkészítésének forgatókönyvét alapos irodalom értelmezésében írja meg. Fontosnak tartja, hogy a közönségnek úgy adja át az információkat, hogy azt a legegyszerűbb ember is megérthesse, méghozzá humorosan.



Zoltán még véletlenül sem szeretne pontatlan dolgokat közölni és videóit szakmai lektorokkal nézeti át, akiknek aranyba foglalja nevét minden egyes vlogja végén. A Zállatorvos videói angol nyelven is futnak, de valami miatt kisebb a nézettségük. Nem tudni, hogy miért. A Zállatorvos szerint talán a magyar akcentus lehet a ludas a dologban. Mások szerint azonban tuti, hogy nem ez a hiba. Itt most nem reklámozzuk az értékes videókat, de nézzük a valós magyar helyzetet.
Magyarországon egy vloggernek a videójához havonta 1 millió megtekintésre lenne szüksége ahhoz, hogy szűkösen meg legyen a vize és száraz kenyere. Bármennyire is jó az a vlog és bármilyen sokan is nézik, a minimum a kenyér és kolbászkérdéshez az 1 millió megtekintés egy hónapban. Zoltánnak az 1 millió megtekintése 1 év alatt történt a hatalmas nagy munkájában, amely olyan információkat adott az emberiségnek, ami megnyugtató ebben a baromi vicces stílusban.

”Viszont azt érzem, hogy képes volnék a végtelenségig foglalkozni ezzel. Amíg a pacskert fel nem dobom. Mert szeretem. Persze jó lenne kicsit felgyorsulnom, illetve más témák felé is nyitnom. Azt persze ne várja senki, hogy mondjuk kuglófkovácsolási kérdéseket dolgozzak fel, de az általános orvosi biológia felé mindenképpen terjeszkednék. Sőt abba az irányba már most nyitottam, hiszen a vírusos, baktériumos videóm sem szűken vett állatorvosi terület.” - mondta Zoltán az mno.hu oldalnak.

A Zállatorvos tulajdonképpen főállásban készíti vlogjait, így egyelőre nem tevékenykedik állatorvosként, mert sajnos erre nem lenne ideje. Pedig operálni is hívják néha. Otthonában meghitten a párjával két macsekjával foglalkozik Igorral és Grizával. A mno.hu feltette a kérdést, hogy nem hívják-e állatorvosi egyetemre Zoltánt.

Az egyetemen, nem meglepő módon, egyetemi szintű képzés zajlik, a Zállatorvos pedig laikusoknak közvetít tudást, így nem vagyunk egy súlycsoportban. De az előfordul, hogy a professzorok kellemes agyzsibbasztási céllal levetítik a témába vágó videóimat a hallgatóknak. Nem, mint tananyagot, hanem mint érdekességet. - nyilatkozta a Zállatorvos.

Mindenesetre biológiatanárok rendszeresen vetítik Zoltán videóit. A Magyar Állatorvosi Kamara 2017-ben neki ítélte oda Az év állatorvosa kitüntetését 2017-ben, amelyen egy kissé meglepődött, hiszen már 2 és fél éve nem praktizál. Ettől független az, hogy a díj odaítélése szerepet játszik-e az állatok fizikális gyógyításában, vagy sem.







Forrás: mno.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com