MI5-főnök: kilenc nagy-britanniai terrortámadási tervet sikerült meghiúsítani az idén

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Az elmúlt egy évben kilenc terrortámadási terv végrehajtását sikerült meghiúsítani Nagy-Britanniában - közölte kedden a brit kormánnyal Andrew Parker, a belső elhárítás (MI5) vezetője.A tájékoztatás után nem sokkal nyilvánosságra hozták az a jelentést, amelyet az idén elkövetett öt nagy-britanniai terrormerénylet tanulságairól készített a kormány megbízásából egy független szakértői testület. A vizsgálati jelentés szerint a májusi manchesteri robbantásos merényletet, amely a legsúlyosabb terrortámadás volt az idén, a körülmények szerencsésebb alakulása esetén meg lehetett volna előzni.

    
Andrew Parker a Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint a keddi kabinetülésen elmondta: az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezetre Irakban és Szíriában mért jelentős katonai vereségek nem jelentik a terrorveszély elmúltát.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Parker szerint a fenyegetés más területekre helyeződik át, a terrorszervezetek például egyre szélesebb körben terjesztik propagandájukat a közösségi médiafelületeken, megpróbálva ezzel a módszerrel is merényleteket szervezni Nagy-Britanniában és másutt.
    

Amber Rudd belügyminiszter a keddi kabinetülésen az MI5 vezérigazgatójának tájékoztatásához hozzáfűzte, hogy a terrortámadások tervezésének sebessége jelentősen  gyorsult az idén, és a brit kormány nyomást gyakorol a közösségi portálok üzemeltetőire a szélsőséges tartalmak eltávolítása végett. Rudd szerint Facebook máris arról tájékoztatta a brit biztonsági szolgálatokat, hogy a felületére felkerült, az al-Kaida, az Iszlám Állam és egyéb terrorszervezetek által elhelyezett tartalmak 83 százalékát egy órán belül sikerül azonosítani és eltávolítani.
    

A belügyminiszter kedd délután, a londoni alsóházban részletesebben ismertette a brit biztonsági szolgálatok tevékenységéről készült jelentést, amely a március óta elkövetett öt nagy-britanniai terrorcselekmény körülményeire helyezi a hangsúlyt. E támadásoknak összesen 35 halálos áldozatuk volt. A legsúlyosabb merénylet májusban, egy manchesteri popkoncert helyszínén történt, ahol egy öngyilkos iszlamista merénylő pokolgépet robbantott, 22 embert, köztük hét gyermeket megölve.
    

Az öt támadásból négyet követtek el szélsőséges iszlamista merénylők, egyet pedig egy angol férfi, aki valószínűleg bosszúból egy londoni mecset közösségének tagjai közé hajtott furgonjával. Ebben a támadásban egy ember halt meg. Amber Rudd belügyminiszter keddi alsóházi tájékoztatóján elmondta: az MI5 és a Scotland Yard terrorelhárító ügyosztálya jelenleg "ötszáznál jóval több" aktív terrorellenes nyomozást folytat, egyharmadával többet, mint az év elején, és e vizsgálatok keretében háromezer olyan embert figyel, akik valamilyen okból a terrorellenes hatóságok "érdeklődésére" tarthatnak számot.
   

Rudd szerint további 20 ezer olyan "vizsgálati alany" áll a terrorellenes hatóságok látókörében, akik ellen korábban már folyt vizsgálat, és akik a biztonsági szolgálatok megítélése szerint a jövőben ismét fenyegetést jelenthetnek. Az idén elkövetett merényletek körülményeiről szóló vizsgálati jelentésre kitérve a brit belügyminiszter elmondta: a manchesteri merénylet elkövetőjét, a líbiai származású, de nagy-britanniai születésű Salman Abedit 2014 nyara és 2015 októbere között az MI5 figyelte. Az elhárítás kapott is hírszerzési adatokat Abediről, de a kiértékelés során úgy ítélte meg, hogy ezek az információk nem kötődnek terrortevékenységhez.
    

A vizsgálati jelentés szerint azonban visszatekintve már látszik, hogy ezek az adatok "nagy jelentőségűek" voltak a manchesteri merénylet szempontjából, és "a körülmények szerencsésebb alakulása esetén" a támadás megakadályozható lett volna. A jelentés szerint az MI5 és a rendőrség levonta azt a tanulságot, hogy javítani kell az adatok felhasználásának hatékonyságát és a szolgálatok közötti együttműködést, és szélesebb körű információ-megosztásra van szükség.
    

A vizsgálati beszámoló hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a terrortámadási tervek nagy többségét továbbra is sikerül meghiúsítani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com