Modern korunk egyik legrémisztőbb szörnyetege a Figyelő
2003 nyarán keltette fel a média figyelmét a humanoidszerű, halványszürkés bőrű lény, ami álmában figyeli az áldozatát, majd megöli, ha felébred.
Téves az a feltételezés, hogy a fejlett világunkban nincs helye természetfeletti legendáknak, mert hiába az egyre okosabb találmányok, egyre fejlettebb orvostudomány, rejtélyes mítoszok még napjainkban is léteznek.
A modern legendák közül az egyik legijesztőbb a Figyelő története, ami 2003 nyarán robbant be a köztudatba, hála a médiának, ami felkapta azt a sztorit, amely szerint az Egyesült Államok északkeleti részén egy emberszerű lény figyeli az alvó embereket, majd megöli azokat, akik felébrednek.
A szemtanúk leírása szerint, a Figyelő nagyjából hat láb magas, humanoidszerű, a bőre halványszürkés, a két szeme kicsit nagyobb, mint az embereké, orra nincs, a szája kisebb, mint az embereké, és tele van hegyes fogakkal. A lény mozgása gyors. Legtöbbször guggol, de néha feláll, vagy négykézláb mászik. Az esetek többségében csak mozdulatlanul figyel.
A Figyelővel való találkozásról szóló történetek és bizonyítékok elvesztek, de azok, akik valaha találkoztak a lénnyel, nagyon pontosan fel tudják idézni a történteket, és makacsul kitartanak a meggyőződésük mellett, hogy tényleg látták a szörnyet, és nem pedig csak álmodták.
A 2003 óta nyilvánosságra kerülő feljegyzések felkeltették az emberek kíváncsiságát, de most is az történt, mint mindig, jött egy új sztori, a Figyelő mítosza pedig a feledés homályába veszett.
2006-ban viszont már két tucat feljegyzést összegyűjtöttek a lény után nyomozók. A világ négy földrészéről származó dokumentumok közül a legrégibb a XII. századból származott. A Figyelőről minden korból találtak bejelentést, melyek döbbenetes hasonlóságot mutattak.
Az egyik legérdekesebb feljegyzés 1691-ből, Marine naplójából származik:
„Álmomban jött el hozzám. Éreztem, hogy az ágyam végében van. Olyan érzés volt, mintha mindent elvett volna tőlem. Vissza kell mennünk Angliába, és nem jöhetünk vissza. Ez a Figyelő kérése.”
Spanyol nyelvű naplóbejegyzés 1880-ból:
„A legnagyobb borzalmat tapasztaltam meg. Látom az üreges, fekete a szemeit, ha becsukom a sajátom. Úgy nézett, mintha át akart volna döfni a tekintetével. A keze nedves. Nem fogok aludni, hallom a hangját.”
Búcsúlevél 1964-ből:
„Az életem befejezése előtt szükségesnek érzem, hogy leírjam, milyen bűntudat, fájdalom vezetett erre a cselekedetemre. Ezért csakis Ő a felelős. Arra ébredtem, hogy érzem a jelenlétét, egyszer láttam a teste körvonalait. Máskor arra ébredtem, hogy hallom a hangját. Belenéztem a szemébe. Többé nem tudok félelem nélkül aludni. Félek, hogy mire ébredek. Nem akarok többé felébredni! Viszontlátásra!”
A feljegyzések között találtak egy fadobozt is, amiben két üres, de Williamnek és Rose-nak címzett boríték volt, valamint egy boríték nélküli levelet, amiben annyi állt, hogy „Drága Linniet! Imádkozom érted, mert Ő a nevedet említette.”
A legutóbbi Figyelővel való találkozás 2006-ban történt. Ekkor egy amerikai asszony riadt fel a hajnali órákban, és arra lett figyelmes, hogy a férje furcsán viselkedik. Ennek oka hamarosan kiderült, ugyanis észrevette, hogy valaki van rajtuk kívül a szobában.
Az asszony a következő vallotta:
„Miután a szemem hozzászokott a sötéthez, láttam, hogy a férjem miért viselkedik olyan szokatlanul. Az ágy végénél kuporgott valami, ami felénk nézett. Úgy nézett ki, mint egy meztelen ember, vagy csupasz kutyaféleség.
A testhelyzete rendellenes volt, mintha elütötte volna egy autó, ezért is nem a rémület lett úrrá rajtam, hanem a lény lesújtó állapota keltette fel a figyelmem. Arra gondoltam, hogy segítségre szorul. A férjem magzati pózt vett fel, s hol rám, hol a lényre nézett.
A következő pillanatban a lény, mint a villám, úgy kezdett el futkosni az ágy körül. Gyorsan mászott ide-oda, majd lelassult, alig egy lábnyira a férjem arcától megállt. Legalább fél perc csend állt be, majd a férjem térdére tette a kezét, és kirohant a szobából a gyerekek szobája felé.
Üvöltve rohantam a villanykapcsolóhoz. Meg akartam állítani még mielőtt kárt tesz a gyerekekben. A folyosóra érve úgy húszlábnyira láttam, hogy a földön guggol. Amikor megfordult, akkor láttam, hogy a képe véres. Felkapcsoltam a lámpát, és megláttam a lányomat, Clarat.
A férjemmel a lányunkhoz rohantunk, mire a szörny leszaladt a lépcsőn. Clara életveszélyesen megsérült. Halála előtt csak annyit mondott, hogy Ő a Figyelő.”
(Forrás: noiportal.hu)
Téves az a feltételezés, hogy a fejlett világunkban nincs helye természetfeletti legendáknak, mert hiába az egyre okosabb találmányok, egyre fejlettebb orvostudomány, rejtélyes mítoszok még napjainkban is léteznek.A modern legendák közül az egyik legijesztőbb a Figyelő története, ami 2003 nyarán robbant be a köztudatba, hála a médiának, ami felkapta azt a sztorit, amely szerint az Egyesült Államok északkeleti részén egy emberszerű lény figyeli az alvó embereket, majd megöli azokat, akik felébrednek.
A szemtanúk leírása szerint, a Figyelő nagyjából hat láb magas, humanoidszerű, a bőre halványszürkés, a két szeme kicsit nagyobb, mint az embereké, orra nincs, a szája kisebb, mint az embereké, és tele van hegyes fogakkal. A lény mozgása gyors. Legtöbbször guggol, de néha feláll, vagy négykézláb mászik. Az esetek többségében csak mozdulatlanul figyel.
A Figyelővel való találkozásról szóló történetek és bizonyítékok elvesztek, de azok, akik valaha találkoztak a lénnyel, nagyon pontosan fel tudják idézni a történteket, és makacsul kitartanak a meggyőződésük mellett, hogy tényleg látták a szörnyet, és nem pedig csak álmodták.
A szemtanúk elmondták, hogy rettenetes élmény volt a találkozás, ami alatt félelem, kellemetlen érzés kerítette őket hatalmukba.
A 2003 óta nyilvánosságra kerülő feljegyzések felkeltették az emberek kíváncsiságát, de most is az történt, mint mindig, jött egy új sztori, a Figyelő mítosza pedig a feledés homályába veszett.
2006-ban viszont már két tucat feljegyzést összegyűjtöttek a lény után nyomozók. A világ négy földrészéről származó dokumentumok közül a legrégibb a XII. századból származott. A Figyelőről minden korból találtak bejelentést, melyek döbbenetes hasonlóságot mutattak.Az egyik legérdekesebb feljegyzés 1691-ből, Marine naplójából származik:
„Álmomban jött el hozzám. Éreztem, hogy az ágyam végében van. Olyan érzés volt, mintha mindent elvett volna tőlem. Vissza kell mennünk Angliába, és nem jöhetünk vissza. Ez a Figyelő kérése.”
Spanyol nyelvű naplóbejegyzés 1880-ból:
„A legnagyobb borzalmat tapasztaltam meg. Látom az üreges, fekete a szemeit, ha becsukom a sajátom. Úgy nézett, mintha át akart volna döfni a tekintetével. A keze nedves. Nem fogok aludni, hallom a hangját.”
Búcsúlevél 1964-ből:
„Az életem befejezése előtt szükségesnek érzem, hogy leírjam, milyen bűntudat, fájdalom vezetett erre a cselekedetemre. Ezért csakis Ő a felelős. Arra ébredtem, hogy érzem a jelenlétét, egyszer láttam a teste körvonalait. Máskor arra ébredtem, hogy hallom a hangját. Belenéztem a szemébe. Többé nem tudok félelem nélkül aludni. Félek, hogy mire ébredek. Nem akarok többé felébredni! Viszontlátásra!”
A feljegyzések között találtak egy fadobozt is, amiben két üres, de Williamnek és Rose-nak címzett boríték volt, valamint egy boríték nélküli levelet, amiben annyi állt, hogy „Drága Linniet! Imádkozom érted, mert Ő a nevedet említette.”
A legutóbbi Figyelővel való találkozás 2006-ban történt. Ekkor egy amerikai asszony riadt fel a hajnali órákban, és arra lett figyelmes, hogy a férje furcsán viselkedik. Ennek oka hamarosan kiderült, ugyanis észrevette, hogy valaki van rajtuk kívül a szobában.
Az asszony a következő vallotta:„Miután a szemem hozzászokott a sötéthez, láttam, hogy a férjem miért viselkedik olyan szokatlanul. Az ágy végénél kuporgott valami, ami felénk nézett. Úgy nézett ki, mint egy meztelen ember, vagy csupasz kutyaféleség.
A testhelyzete rendellenes volt, mintha elütötte volna egy autó, ezért is nem a rémület lett úrrá rajtam, hanem a lény lesújtó állapota keltette fel a figyelmem. Arra gondoltam, hogy segítségre szorul. A férjem magzati pózt vett fel, s hol rám, hol a lényre nézett.
A következő pillanatban a lény, mint a villám, úgy kezdett el futkosni az ágy körül. Gyorsan mászott ide-oda, majd lelassult, alig egy lábnyira a férjem arcától megállt. Legalább fél perc csend állt be, majd a férjem térdére tette a kezét, és kirohant a szobából a gyerekek szobája felé.
Üvöltve rohantam a villanykapcsolóhoz. Meg akartam állítani még mielőtt kárt tesz a gyerekekben. A folyosóra érve úgy húszlábnyira láttam, hogy a földön guggol. Amikor megfordult, akkor láttam, hogy a képe véres. Felkapcsoltam a lámpát, és megláttam a lányomat, Clarat.
A férjemmel a lányunkhoz rohantunk, mire a szörny leszaladt a lépcsőn. Clara életveszélyesen megsérült. Halála előtt csak annyit mondott, hogy Ő a Figyelő.”
(Forrás: noiportal.hu)
Hozzászólások