Nem helyezték előzetes letartóztatásba a Berlinben őrizetbe vett terrorgyanús férfit

Jonathan Burmeister elmondta, hogy a szövetségi legfelsőbb bíróság (BHG) csütörtökön késő este elutasította a szövetségi legfőbb ügyészség indítványát az előzetes letartóztatásba helyezésről, nyilvánvalóan azért, mert nem találta kellően megalapozottnak a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes ügyészség bizonyítékait.Azonban a gyanúsítottat nem helyezték szabadlábra. Amint a BHG közölte döntését, a férfihez odalépett egy rendőr, és közölte vele, hogy okirat-hamisítás miatt őrizetbe veszi - mondta az ügyvéd, botrányosnak nevezve a rendőrség eljárását. Mint mondta, az őrizetbe vétel nem indokolt, mert védence már régen elismerte, hogy hamis papírokkal utazott be Németországba.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állítása szerint az igazi útlevele elégett a szíriai Aleppóban.

A szövetségi legfőbb ügyészség egyelőre nem erősítette meg, hogy a BHG elutasította indítványát az előzetes letartóztatásba helyezésről. Az ügyészség csütörtök esti közleménye szerint a 27 éves Ashraf Al-T.-t azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam tagja, kapcsolatban állt a terrorszervezet egy Szíriában tartózkodó, külföldi merényletekért felelős emberével, akitől felhatalmazást kapott arra, hogy tervezzen meg egy németországi támadást.

A közleményben nem térnek ki a gyanúsított állampolgárságára. Az RBB biztonsági körökből származó értesülései szerint szíriainak mondta magát, amikor tavaly menedékkérőként megérkezett Németországba, de valószínűleg Tunéziából származik. A férfit szerdán vették őrizetbe. Az RBB szerint a német hatóságok hétfőn információkat kaptak róla egy külföldi hírszerző szolgálattól, és azért döntöttek elfogása mellett, mert úgy ítélték meg, hogy hamarosan végrehajthatja a tervezett támadást.

A gyanúsított Berlin Schöneberg nevű városrészében lakott egy menekülteket segítő német önkéntesnél. Többször volt már dolga a rendőrséggel erőszakos cselekmények és ittas randalírozás miatt. Erőszakos magatartása miatt ki is tiltották korábbi lakóhelyéről, az egykori Tempelhof repülőtér egyik hangárjában berendezett menekültszállásról.

A schönebergi lakásban nem találtak robbanószert, és a német bérlőt nem vonták eljárás alá. Egyelőre nem világos, hogy mennyire volt kiforrott a merénylet terve. Arra utaló jelek nincsenek, hogy a gyanúsított terrorista sejt tagja lett volna. A Die Welt című lap szerint a berlini rendőrség, a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal irányítása mellett, hosszabb ideje megfigyelte a gyanúsítottat egy feltételezett német bűntársával együtt.

A hatóságok a szövetségi legfőbb ügyészség közleményén kívül egyelőre kevés információt osztottak meg a nyilvánossággal hivatalosan. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter csütörtöki rövid nyilatkozata szerint a gyanúsított huzamosabb ideje "a biztonsági szervek figyelmének középpontjában volt". A miniszter kiemelte, hogy fontos ügyről van szó, és "nagyon jó, hogy ezt az embert kivonták a forgalomból".
Forrás: mti.hu


Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

http://ujhazak.com