NMHH: több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte

Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly a világ hotline-jai, a magyar szervereken tárolt, bejelentett pedofil tartalmak aránya viszont elenyésző volt - közölte az INHOPE éves jelentése alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-vel.A közleményben azt írták, a gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szervezet adatai szerint világszerte több mint 155 ezer bejelentést küldtek a központi adatbázisba, amelyeken gyakran egynél több tartalomra is felhívták a figyelmet. Az illegálisként azonosított tartalmak 80 százalékán lánygyermekek, 90 százalékán pedig 13 évnél fiatalabb gyermekek szerepeltek - ismertették, hozzátéve, a tárhelyszolgáltatók a jogsértő tartalmak 58 százalékát három napon belül eltávolították.

    
A jelentés szerint a bejelentések száma évről évre növekszik, 2017-ben 14 százalékkal, 2018-ban 77 százalékkal múlta felül az előző évi értéket.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A 2018-ban pedofilként azonosított tartalmak 69,3 százaléka európai szerveren volt. 2018-ban Európán belül a legtöbb pedofil felvételt Hollandiában (75 százalék), Franciaországban (tíz százalék) és Szlovákiában (nyolc százalék) tárolták. Az INHOPE  összes tagországát nézve is Hollandia kerül az első helyre: a világon szinte minden második pedofil felvétel holland szerveren található.
    

Észak-Amerika javuló tendenciája - a 2017-es vezető hely után tavaly már csal második - a szigorú jogszabályi környezetnek, a keresőmotoroknak és az amerikai szolgáltatók egyre aktívabb önmonitorozó lépéseinek köszönhető - olvasható a közleményben. Kitértek arra is, hogy Magyarországon a 2017-es 56-hoz képest tavaly 95 bejelentés érkezett az NMHH Internet Hotline-jához pedofil tartalom kategóriában. A jogsegélyszolgálat a tartalmak elemzése után 62 pedofil tartalommal valamelyik társhotline-hoz fordult, magyar szerveren tárolt pedofil tartalomról pedig 29 alkalommal értesítette a Nemzeti Nyomozó Irodát.
    

Kiemelték, az Európában tárolt, bejelentett tartalmaknak csak 0,009 százaléka volt magyar szerveren. A hosztolásban leginkább érintett szolgáltatói kategóriák képviselői, a globális fájlmegosztók, képmegosztók jellemzően nem Magyarországon, nem a magyar jogrend alatt üzemeltetik szervereiket - tették hozzá.
    

A közlemény szerint a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelemben különösen fontos, hogy az interneten terjesztett pedofil tartalmak hamar eljussanak a nyomozóhatóságokhoz, amelyek bizonyítékként, információforrásként használhatják ezeket az elkövetők elfogásában, áldozataik kimentésében. Ezeknek a tartalmaknak ugyanakkor mihamarabb hozzáférhetetlenné is kell válniuk, hiszen nyilvános jelenlétük sérti az áldozatok jogait és méltóságát.
    

Az INHOPE arra kéri a netezőket, ha pedofilgyanús vizuális tartalomba ütköznek, jelentsék be akár névtelenül is az országukban működő hotline-nak, Magyarországon az internethotline@internethotline.hu e-mail címen vagy az nmhh.hu/internethotline/ weboldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com