Ördögi aura veszi körül a rejtélyes fekete szemű gyerekeket
Nincs magyarázat, hogy kicsodák, vagy micsodák, valójában azok a rejtélyesen felbukkanó fiatalok, akik megmagyarázhatatlan félelmet keltenek másokban. 
1998-ban látott először napvilágot, az Amerikai Egyesült Államokban, az a beszámoló, ami titokzatos fekete szemű gyermekekről szólt. A fekete szemben még nem is lenne semmi különleges, hiszen számtalan bogárfekete íriszű emberrel találkozhatunk.
A különbség itt abban rejlik, hogy ezeknek a gyerekeknek egyáltalán nincs szem fehérjük. Ezt magyarázhatnánk a Nevus of Ota szembetegséggel, ami a szem fehérjét támadja meg, és emiatt sötét foltok jelennek meg benne.
Ám ez arra nem ad magyarázatot, hogy ezeknek a fekete szemű gyerekeknek, akik egyedül, vagy két-három társukkal, jelennek meg, miért merev és érzelemmentes az arckifejezésük. A hangszínük is semleges, és gépiesen beszélnek.
A beszámolók alapján a régies ruházatuk rendszerint ósdi, elhasznált, vagy divatos.
Sok szemtanú arról beszélt, hogy egy kis beszélgetés után figyelt csak fel a különös szemekre. Érdekes módon mindenki megemlítette a beszámolójában, hogy a találkozáskor hirtelen szokatlan erősségű félelem, veszélyérzet tört rájuk, valamint ördögi aurát érzékeltek a gyerekek körül, ezenkívül minél előbb el akartak onnan menekülni.
A fekete szemű gyerekek azért szólítják le az embereket, mert engedélyt akarnak kérni, hogy beléphessenek a házukba, vagy beülhessenek a kocsijukba, hogy így a személyes szférájukba férkőzzenek.
A szemtanúk gyanakvását már eleve az keltheti fel, hogy minden esetben a gyerekek próbálják őket meggyőzni, hogy nem akarnak rosszat, és nem jelentenek veszélyt. Ezzel az ellenkezőt érik el, mert mindenki rettegni kezd tőlük.
Arról, hogy mi történik akkor, ha nem engedik be a különös teremtményeket, sok beszámoló szól, arról azonban már kevesebb, hogy akkor mi lesz, ha megkapják az engedélyt.
Egyes teóriák rejtélyes gyilkosságokról, és eltűnésekről szólnak, ám ezekről nincs hiteles felvétel, de egyébként is nehéz lenne az eredetiséget bizonyítani, hiszen tele van az internet a hamis fotókkal, és videókkal.
Aztán ott van még az a kérdés is, hogy egyáltalán meg lehet-e örökíteni ezeket a gyerekeket? Egy vallomás alapján, amit egy idős férfi osztott meg a világgal, ez nem lehetséges. A férfi egy liftben találkozott a gyerekkel, aki a felvonó kamerájának a felvételén nem volt ott.
Ahogy a legtöbb rejtély esetében, itt is 50-50 százalék az esélye annak, hogy léteznek-e ezek a titokzatos fekete szemű gyerekek. Azt biztosra tudható, hogy az első esetet Brian Bethel osztotta meg a világgal.
A legtöbben máris legyintenek az egészre, amikor kiderül, hogy Bethel újságíró, ugyanis sokan úgy gondolják, hogy csak az eladott példányszámot akarta megnövelni az 1998. január 16-i események leközlésével.
A történet helyszíne a texasi Abilene mozijának parkolója volt. Az idő este féltíz felé járt, amikor az újságíró ott ült a kocsijában. Egyszer csak valaki bekopogott az üvegen, Bethel oldalra fordította a fejét, és megpillantotta a két 10-14 év körüli fiút.
A gyerekek közül csak az egyik beszélt. Ő szürke kapucnis pulcsit, kopott farmert viselt, és próbált bizalmat sugározni. Az alacsonyabb társa végig meredten figyelte az újságírót. Az ő bőre sápadtnak, szeplősnek tűnt. Az öltözéke hasonló volt, mint a társáé.
Bethel azt gondolta, hogy a gyerekek pénzt szeretnének kérni tőle, hogy bejussanak a moziba, ám hirtelen sokkal baljóslatúbb gondolata támadt, és eluralkodót rajta a pánik. A magasabb fiú rámosolygott, amitől még libabőrösebb lett a férfi, de letekerte a kocsija ablakát.
A fiú próbált nyugodt hangon beszélni, és elmondta, hogy a barátjával elfelejtettek pénzt hozni a mozijegyre, ezért haza kell menniük, és lenne-e olyan kedves Bethel, hogy hazaviszi őket.
Az újságírónak esze ágában sem volt beengedni őket a kocsijába, ugyanis egyre gyanakvóbban tekintett a gyerekekre. Újságíróként tudta, hogy az ilyen korú fiatalok nem beszélnek ennyire magabiztosan egy idegennel. Ráadásul a beszélő test jelzései is nagyon merevek voltak.
A másik gyerek egyre idegesebben nézett körbe, mint, aki attól fél, hogy valaki meglátja őket. Bethel egyre jobban érezte, hogy nem szabad beengednie a gyerekeket az autójába.
A beszélő, látva a férfi hezitálását, keményebben próbálkozott, hogy hadd szálljon be a barátjával az autóba, mert meg akarják nézni a filmet. Az újságíró ekkor ránézett az órára, és rájött, hogy már az utolsó vetítés is javában megy.
A csendben maradt gyerek erre egyre idegesebb lett, mert tudta, hogy Bethel megtalálta az első hibát a meséjükben. A beszélő elvesztette a türelmét, és egyre jobban követelte, hogy engedélyt kapjon.
Az újságírónak csak ekkor tűnt fel a gyerek szénfekete szeme, ami eleve ijesztőnek hatott, de a másik fiú horrorisztikus, rámeredő tekintette még jobban ráhozta a frászt.
A magasabb gyerek végleg elvesztette az önuralmát, és elejtett a következő mondatot: „Uram! Be kell engednie bennünket. Nem akarjuk bántani magát, nincs fegyverünk.” Az újságíró ezt úgy értelmezte, hogy valójában nincs szükségük fegyverre ahhoz, hogy kárt tegyenek benne.
Bethel lassan a sebességváltóra tette a kezét, és gyorsan kitolatott a parkolóból. Amikor visszanézett, már csak a kihalt parkolót látta, a gyerekeket sehol.
Jogosan merül fel mindenkiben a kérdés, hogy mit kereset egy kihalt parkolóban Bethel? Esetleg csak álmodta az egészet? Csak kitalálta a mesét vagy tényleg megtörtént?
Ezt mindenkinek, magának kell eldönteni, de azért, ha egy pupilla nélküli, fekete szemű gyerek akar bemenni a házukba, vagy akar beszállni az autójukba, jobb, ha nem adják meg az engedélyt!
(Forrás: legendavadász)
1998-ban látott először napvilágot, az Amerikai Egyesült Államokban, az a beszámoló, ami titokzatos fekete szemű gyermekekről szólt. A fekete szemben még nem is lenne semmi különleges, hiszen számtalan bogárfekete íriszű emberrel találkozhatunk.
A különbség itt abban rejlik, hogy ezeknek a gyerekeknek egyáltalán nincs szem fehérjük. Ezt magyarázhatnánk a Nevus of Ota szembetegséggel, ami a szem fehérjét támadja meg, és emiatt sötét foltok jelennek meg benne.
Ám ez arra nem ad magyarázatot, hogy ezeknek a fekete szemű gyerekeknek, akik egyedül, vagy két-három társukkal, jelennek meg, miért merev és érzelemmentes az arckifejezésük. A hangszínük is semleges, és gépiesen beszélnek.
A beszámolók alapján a régies ruházatuk rendszerint ósdi, elhasznált, vagy divatos.
Sok szemtanú arról beszélt, hogy egy kis beszélgetés után figyelt csak fel a különös szemekre. Érdekes módon mindenki megemlítette a beszámolójában, hogy a találkozáskor hirtelen szokatlan erősségű félelem, veszélyérzet tört rájuk, valamint ördögi aurát érzékeltek a gyerekek körül, ezenkívül minél előbb el akartak onnan menekülni.
A fekete szemű gyerekek azért szólítják le az embereket, mert engedélyt akarnak kérni, hogy beléphessenek a házukba, vagy beülhessenek a kocsijukba, hogy így a személyes szférájukba férkőzzenek.
A szemtanúk gyanakvását már eleve az keltheti fel, hogy minden esetben a gyerekek próbálják őket meggyőzni, hogy nem akarnak rosszat, és nem jelentenek veszélyt.
Arról, hogy mi történik akkor, ha nem engedik be a különös teremtményeket, sok beszámoló szól, arról azonban már kevesebb, hogy akkor mi lesz, ha megkapják az engedélyt.
Egyes teóriák rejtélyes gyilkosságokról, és eltűnésekről szólnak, ám ezekről nincs hiteles felvétel, de egyébként is nehéz lenne az eredetiséget bizonyítani, hiszen tele van az internet a hamis fotókkal, és videókkal.
Aztán ott van még az a kérdés is, hogy egyáltalán meg lehet-e örökíteni ezeket a gyerekeket? Egy vallomás alapján, amit egy idős férfi osztott meg a világgal, ez nem lehetséges. A férfi egy liftben találkozott a gyerekkel, aki a felvonó kamerájának a felvételén nem volt ott.
Ahogy a legtöbb rejtély esetében, itt is 50-50 százalék az esélye annak, hogy léteznek-e ezek a titokzatos fekete szemű gyerekek. Azt biztosra tudható, hogy az első esetet Brian Bethel osztotta meg a világgal.
A legtöbben máris legyintenek az egészre, amikor kiderül, hogy Bethel újságíró, ugyanis sokan úgy gondolják, hogy csak az eladott példányszámot akarta megnövelni az 1998. január 16-i események leközlésével.
A történet helyszíne a texasi Abilene mozijának parkolója volt. Az idő este féltíz felé járt, amikor az újságíró ott ült a kocsijában. Egyszer csak valaki bekopogott az üvegen, Bethel oldalra fordította a fejét, és megpillantotta a két 10-14 év körüli fiút.
A gyerekek közül csak az egyik beszélt. Ő szürke kapucnis pulcsit, kopott farmert viselt, és próbált bizalmat sugározni. Az alacsonyabb társa végig meredten figyelte az újságírót. Az ő bőre sápadtnak, szeplősnek tűnt. Az öltözéke hasonló volt, mint a társáé.
Bethel azt gondolta, hogy a gyerekek pénzt szeretnének kérni tőle, hogy bejussanak a moziba, ám hirtelen sokkal baljóslatúbb gondolata támadt, és eluralkodót rajta a pánik. A magasabb fiú rámosolygott, amitől még libabőrösebb lett a férfi, de letekerte a kocsija ablakát.A fiú próbált nyugodt hangon beszélni, és elmondta, hogy a barátjával elfelejtettek pénzt hozni a mozijegyre, ezért haza kell menniük, és lenne-e olyan kedves Bethel, hogy hazaviszi őket.
Az újságírónak esze ágában sem volt beengedni őket a kocsijába, ugyanis egyre gyanakvóbban tekintett a gyerekekre. Újságíróként tudta, hogy az ilyen korú fiatalok nem beszélnek ennyire magabiztosan egy idegennel. Ráadásul a beszélő test jelzései is nagyon merevek voltak.
A másik gyerek egyre idegesebben nézett körbe, mint, aki attól fél, hogy valaki meglátja őket. Bethel egyre jobban érezte, hogy nem szabad beengednie a gyerekeket az autójába.
A beszélő, látva a férfi hezitálását, keményebben próbálkozott, hogy hadd szálljon be a barátjával az autóba, mert meg akarják nézni a filmet. Az újságíró ekkor ránézett az órára, és rájött, hogy már az utolsó vetítés is javában megy.
A csendben maradt gyerek erre egyre idegesebb lett, mert tudta, hogy Bethel megtalálta az első hibát a meséjükben. A beszélő elvesztette a türelmét, és egyre jobban követelte, hogy engedélyt kapjon.
Az újságírónak csak ekkor tűnt fel a gyerek szénfekete szeme, ami eleve ijesztőnek hatott, de a másik fiú horrorisztikus, rámeredő tekintette még jobban ráhozta a frászt.A magasabb gyerek végleg elvesztette az önuralmát, és elejtett a következő mondatot: „Uram! Be kell engednie bennünket. Nem akarjuk bántani magát, nincs fegyverünk.” Az újságíró ezt úgy értelmezte, hogy valójában nincs szükségük fegyverre ahhoz, hogy kárt tegyenek benne.
Bethel lassan a sebességváltóra tette a kezét, és gyorsan kitolatott a parkolóból. Amikor visszanézett, már csak a kihalt parkolót látta, a gyerekeket sehol.
Jogosan merül fel mindenkiben a kérdés, hogy mit kereset egy kihalt parkolóban Bethel? Esetleg csak álmodta az egészet? Csak kitalálta a mesét vagy tényleg megtörtént?
Ezt mindenkinek, magának kell eldönteni, de azért, ha egy pupilla nélküli, fekete szemű gyerek akar bemenni a házukba, vagy akar beszállni az autójukba, jobb, ha nem adják meg az engedélyt!
(Forrás: legendavadász)
Hozzászólások