Porosenko: Oroszország a transzatlanti és az európai egység megbontására törekszik

Az ukrán államfő szavai szerint Oroszország igyekszik elkerülni a felelősségvállalást, s azért próbálja megingatni Ukrajnát, és akar megosztottságot az európai és a transzatlanti együttműködésben, hogy így kompenzálja harctéri kudarcait.

Porosenko reményét fejezte ki, hogy Donald Trump új amerikai elnök vezetése alatt is gyümölcsöző marad Ukrajna és az Egyesült Államok együttműködése. Köszönetet mondott az amerikai alelnöknek és Barack Obama elnök egész kormányának az Ukrajnának nyújtott jó tanácsokért és segítségért.



"Tiszteletben tartjuk az amerikai nép demokratikus választását" - hangoztatta.

Egyúttal jelezte, hogy Kijev folytonosságot remél a két ország között kialakult szoros kapcsolatokban és a stratégiai partnerség mélyítésében az új amerikai elnöki adminisztráció hivatalba lépése után. Biden szintén hangot adott azon reményének, hogy Washington Trump elnöksége alatt is folytatja Ukrajna támogatását. Hangsúlyozta viszont, hogy a kijevi vezetésen és az ukrán társadalmon múlik, előbbre helyezi-e az ország szükségleteit az önös érdekeknél.

Az alelnök felszólította a kijevi vezetést, hogy erősítse tovább a korrupció ellen létrehozott ellenőrző szerveket, teljesítse a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltételeit, hajtson végre reformokat az energetikai szektorban, hogy ne függjön az orosz gáztól, valamint átlátható módon folytassa az állami vállalatok privatizációját, és teremtsen a befektetések számára megbízható környezetet.

A kelet-ukrajnai válságról szólva Biden úgy vélekedett, hogy a minszki megállapodások politikai részének végrehajtását Ukrajnától csak azután lehet elvárni, hogy Oroszország teljesítette vállalt kötelezettségeit. Megjegyezte: tudatában van annak, milyen nehéz hinni a minszki folyamatban, ha Moszkva nem teljesíti a ráeső kötelezettségeket, amíg az orosz agresszió nem fejeződik be. Hangsúlyozta azonban, hogy továbbra is ezt tartja a konfliktus egyetlen rendezési útjának, amellyel Ukrajna egysége helyreállhat. Moszkva különleges önrendelkezési jogokat és helyi választások megrendezését követeli Kijevtől a Donyec-medencei szakadár területeken.
A kijevi vezetés viszont azon az állásponton van, hogy amíg a harcok folytatódnak, orosz katonák tartózkodnak a területen és Ukrajna nem ellenőrizheti oroszországi határi teljes hosszát, nem lehet szabályos és demokratikus választásokat rendezni a térségben. Joe Biden alelnöki minőségében tett utolsó ukrajnai látogatása során megbeszélést folytatott Volodimir Hrojszman kormányfővel is. Az ukrán miniszterelnök megköszönte az alelnöknek "Ukrajnába vetett hitét", és biztosította afelől, hogy a kormány folytatja a megkezdett reformokat.

MTI

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com