Rejtélyes körülmények között eltűnt hírességek
Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy mi történt Barbara Follett íróval, Amelia Earhart pilótával vagy Roald Amundsen norvég kutatóval.Ha egy híres ember eltűnéséről van szó, akkor nem csak a hozzátartózókat és a hatóságot frusztrálja, hogy talán soha nem tudják meg, hogy mi történt, hanem azokat is, akik a munkájáért szerették az illetőt.
A rejtélyes körülmények között eltűnt emberek ügye, időnként újra terítékre kerül, még akkor is, ha évtizedek, évszázadok teltek el az eset óta. Napjaink egyik legkülönösebb esete Madeleine McCann 2007-es eltűnése.
A kislány eltűnésével kapcsolatban csak elméletek vannak, de az igazi válasz talán soha nem derül ki ugyanúgy, mint az alábbi tizenegy híresség esetébe.
Ambrose Bierce: A XIX. század második felében szerzett hírnevet, mint újságíró és író. Bierce hasonlóan sötét hangvételű történeteket fogalmazott meg, mint Edgar Allan Poe. Az író élete különös és tragikus fordulatokkal volt tele, az eltűnése vagy a halála pedig kifejezetten rejtélyes.
Amikor Bierce fiatal volt, akkor az északiak oldalán harcolt az amerikai polgárháborúban, majd a vadnyugaton érték kalandok. Írni akkor kezdett, amikor San Franciscóban dolgozott éjjeliőrként. A férfi magánélete nem volt mesés. Először a felesége csalta meg, ezért elvált tőle.
A nő nem sokkal később meghalt, majd Bierce egyik fia öngyilkos lett szerelmi bánatában, a másik pedig alkoholmérgezésben vesztette életét. 1913-ban, amikor Mexikóban kitört a forradalom, Bierce odautazott, mert „ott végre történik valami”.
1913 októberében New Orleans és San Antonio érintésével ment Laredóba. Novemberben El Pasónál lépte át a mexikói határt, és Ciudad Juárezbe ment. Innentől kezdve senki sem tudja, hogy pontosan mi történt a férfival.
Állítólag decemberben Chihuahua városába ment. Később többen állították, hogy tudják, hogy hogyan vesztette életét az író, de azok száma sem kevés, akik szerint öngyilkosságot követett el. Voltak, akik öt évvel Bierce eltűnése után az Egyesült Állatomban vélték látni a férfi. Az, hogy pontosan mi történt vele, a mai napig nem derült ki.Barbara Follett: Már kislányként hihetetlen tehetségről tett tanúbizonyságot Follett, akinek első regénye, a Ház ablakok nélkül, 12 éves korában jelent meg. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy közbeszéd tárgya legyen a gyerek élete, illetve az, hogy nem fog-e neki ártani az, hogy ennyire fiatalon dolgozik.
Amikor Follett szülei elváltak, akkor az édesanyja úgy döntött, hogy világ körüli vitorlázással fogja túltenni magát a lelki megrázkódtatáson. Ennek az élménynek köszönhető az írónő második regénye, a Norman D. utazása.
A hazatérés után Follett titkárnői munkát vállalt, hogy legyen pénze a családnak. 1933-ban férjhez ment, ám a házasságnak csak az első évei teltek boldogan, ugyanis később arra panaszkodott a nő, hogy a férje megcsalta, ez pedig nagyon megviselte az írónőt.
1939. december 7-én Nick és Follett összeveszett, majd a 25 éves nő elment otthonról. Többé senki sem látta. A férj csak két héttel később jelentette a rendőrségen, hogy mi történt. Follett rejtélyes eltűnéséről az édesanyja írt könyvet 1966-ban.Amelia Earhart: 1897-ben látta meg a napvilágot Earhart. Az amerikai nő igazi úttörő volt, hiszen a XX. század elején forradalmi tettnek számított az, hogy pilótaigazolványt szerzett, 23 évesen pedig női magasságrekordot állított be.
Miután Charles Lindberg 1927-ben egyedül átrepülte az Atlanti-óceánt, Earhart Wilmer Stutz pilótával és Lou Gordon navigátorral 1928-ban repült át az óceán felett. A 20 órás út után Walesben landolt a trió, Earhart pedig híres lett.
1932-ben már egyedül tette meg ugyanezt az utat a pilótanő, aki annak ellenére le tudott szállni Írország partjainál, hogy viharba került, elromlott a magasságmérője, majdnem lezuhant és több technikai gondja is akadt.
Earhart ennyivel nem érte be, ugyanis folytatta a rekordok felállítását. Ebben támogatta a Purdue University vezetője, aki egy új, modern repülőgéppel, egy Lockheed Electrával ajándékozta meg a híres pilótanőt.
1937-ben Earhart úgy döntött, hogy Föld körüli útra indul, és megfogadta, hogy ez lesz az utolsó hosszú távú repülése. Később kiderült, hogy igazat szólt, ugyanis soha többé nem látták. A pilótanő 1937. június 1-jén indult Miamiból Fred Noonan navigátorral.
A terv az volt, hogy Brazíliába repülnek, onnan tovább Afrikába, majd az Arab-félsziget érintésével eljutnak Indiáig és Új-Guineáig. Lae-ról a Howland-szigetre akartak elrepülni, de a tervet nem sikerült megvalósítani.
Június 2-án Earhart időjárás jelentést kért, valamint jelezte, hogy alacsony az üzemanyagszint. Ez volt az utolsó kommunikáció. Az Amerikai Haditengerészet sokáig kereste az eltűnt gépet, de végül 1939-ben hivatalosan is halottnak nyilvánították a pilótát és a navigátort.
1991-ben találtak egy gép darabot, amit 2014-ben a Kiribatihoz tartozó Nikumaroro-atollon sikerült azonosítani. Ma ennyit lehet tudni az ügyről, de eddig se Amelia Earhart, se Fred Noonan holttestét nem sikerült megtalálni.Harold Holt: Ausztrália miniszterelnöke nem töltötte be sokáig ezt a pozíciót. Az 1908-ban született Holt 27 évesen kezdett foglalkozni a politikával, majd több, mint 30 évet töltött az ausztrál parlamentben.
A politikus magánélete tele volt kétes ügyekkel, hiszen az, hogy háromgyermekes családapa nem állította meg abban, hogy szeretőket tartson. 1966. január 26-án Ausztrália miniszterelnökének választották.
1967. december 7-én, vasárnap reggel elment otthonról, hogy a szomszédasszonnyal, az egyik állítólagos szeretőjével, Marjorie Gillespie-vel, a lányával, annak a párjával, és a család egyik barátjával megnézzenek egy hajót.
Vasárnap délután a politikus kedvenc helyére, a Cheviot Beachre mentek, mert Holt úszni akart. A férfi elindult, majd eltűnt. A rendőrség búvárokkal és helikopterrel kereste Ausztrál miniszterelnökét, de nem találták meg. Két nappal később halottnak nyilvánították.
Természetesen a rejtélyes eltűnés felkeltette az emberek figyelmét. Hamarosan arról pletykáltak, hogy megölték a férfit, de olyan elméletet is felállítottak, amely szerint csak fedősztori Holt eltűnése, mert valójában valahol, álnévvel, új életet kezdett.Petőfi Sándor: Hazánkban is előfordulnak rejtélyes eltűnések. Erre az egyik legjobb példa Petőfi Sándor, aki 1849. július 31-én, a segesvári csatában halt meg, legalábbis a hivatalos változat ezt állítja. Ezzel szemben még ma is erősen tartja magát az az elmélet, hogy a költő túlélte a harcot, az oroszok pedig hadifogolyként elhurcolták.
A segesvári csatában Bem József serege csapott össze Szkarjatyin tábornok csapataival. Mivel az oroszok túlerőben voltak, ezért leverték a szabadságharcosokat. Lengyel József, a magyar sereg egyik orvosa levélben írt arról, hogy Petőfivel együtt, lőtávolságon kívül, figyelték a csatát.
Bem nagyon kedvelte Petőfit, akit többször maga mellé vett, de a költő bármikor távozhatott. A magyar irodalmár csak távolról nézhette a csatát, mert Bem nem akarta, hogy valami baja essen. Amikor az oroszok kezdték bekeríteni a magyarokat, akkor mindenki menekülni kezdett.
Lengyel József lóháton hagyta maga mögött a csatamezőt, de visszanézve még látta a menekülő Petőfit. Az orvos levelét megvizsgálták a történészek, akik hiteles forrásnak minősítették azt. A csata utáni több, mint másfél évszázad alatt többen látni vélték Petőfit, vagy a holttestét, ráadásul több szélhámos is a költőnek adta ki magát.
Később elterjedt a pletyka amely szerint Petőfi Szibériában volt hadifogoly néhány évig. 1940-ben Svigel Ferenc nyomdász állította, hogy megtalálta Petőfi sírját, ám a mai napig csak az a biztos, hogy 1849. július 31-én látták utoljára életben a magyar költőt.Antoine de Saint-Exupéry: Kevesen tudják, hogy A kis herceg írója nagyon jó pilóta volt. Antoine de Saint-Exupéry a második világháborúban, 1944. július 31-én azzal a küldetéssel indult bevetésre, hogy szerezzen információkat a német alakulatról, ám a férfi és a gépe eltűnt.
1998-ban Antoine de Saint-Exupéry karkötője, 2000-ben pedig a repülőgépe bukkant fel Marseille közelében. Egy német pilóta azt állította, hogy ő lőtte ki az író gépét, de ezt több korabeli adattal megcáfolták.
Akadt, aki szerint Antoine de Saint-Exupéry rossz lelkiállapota és italozása odavezetett, hogy az író megölte magát. Azt talán már soha nem fogjuk megtudni, hogy valójában mi történt a férfival.Roald Amundsen: A norvég kutató először érte el a Déli-sarkot az expedíciójával, 1914. december 14-én. Később ő hajózott át elsőként az Északnyugati átjárón, ráadásul ő volt az első a világon, aki járt az Északi- és a Déli-sarkon.
1925-ben Amundsen Lincoln Ellsworth, Umberto Nobile és még három másik ember társaságában megpróbálta átrepülni az Észak-sarkot. A csapat két géppel, Alaszkából indult, de a sarkot nem érték el.
A repülők egymástól néhány kilométerre értek földet. Amikor a csapat megtalálta egymást, akkor az épségben maradt gép számára, néhány hét alatt, kialakítottak egy felszállópályát, úgyhogy haza tudtak menni.
1926-ban egy nagyobb csapattal, valamint Ellsworth és Nobile társaságában újra útnak indult Amundsen. 1928-ban Umberto Nobile léghajója, az Italia lezuhant. A kutató 1928. június 4-én indult, hogy repülővel megmentse a társát. Amundsen ekkor tűnt el. A holtteste soha, csak a repülőgépe néhány darabja került elő.Richey Edwards: 1995. február 1-jén tűnt el a Manic Street Preachers gitárosa, amikor találkoznia kellett volna a banda énekesével, hogy együtt repüljenek a zenekar turnéjára. Edwards először a walesi otthonába ment, majd állítólag Newport okmányirodájában és a buszpályaudvaron látták, de az énekessel nem találkozott.
Február 14-én előkerült a gitáros autója egy parkolóban a Severn-hídnál, ami az öngyilkosok egyik kedvenc helye volt. Ebből sokan arra következtettek, hogy Edwards megölte magát. Később többen azt állították, hogy az utcán látták a férfit, akinek a holtteste soha nem került elő. Hivatalosan 2008-ban nyilvánították halottá.Jimmy Hoffa: 1913-ban született az amerikai Teamsters szakszervezet elnöke, aki 20 évesen sztrájkot szervezett, majd gyorsan hírnevet szerzett azzal, hogy keményen kiállt a munkásokért. Később kiderült, hogy Hoffa jó kapcsolatot ápol a szervezett bűnözéssel.
Az 1971-ig tartó elnöksége idején csalásért és megvesztegetésért ültették le, majd Nixon közbenjárására miatt elengedték. Hoffa 1975. július 30-án, egy Detroit-környéki étteremből tűnt el, miután egy New Jersey-i szakszervezeti vezetővel és a detroiti maffia egyik vezetőjével volt találkozója.
Hoffa partnerei nem érkeztek meg időben, ezért a férfi felhívta a feleségét, hogy tájékoztassa, hogy még várnia kell. Ekkor beszéltek utoljára. Az egykori szakszervezeti vezetőt 1982-ben halottá nyilvánították.
Néhány évtizeddel később az alvilág egyik bérgyilkosa Richard Kulinski állította, hogy ő végezte ki Hoffát. 2004-ben Frank Sheeran, a maffia egy másik bérgyilkosa, az életrajzi könyvében vállalta magára a gyilkosságot. Utoljára 2013-ban reménykedett abban a hatóság, hogy megtalálták Hoffa holttestét, de ez a nyom is hamisnak bizonyult.Glenn Miller: A jazz-zenész együttese, a Glenn Miller Orchestra az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb együttese volt, köszönhetően az egyedi hangszerelésüknek. Amikor az USA hadba lépett, akkor Miller kötelességének érezte, hogy lelkesítse a katonákat.
1942-ben Miller nem érte be a lelki támogatással, ugyanis belépett a haditengerészethez, és az Army Air Force Band vezetője lett. A katonák imádták a zenekar koncertjeit. 1944-ben Angliába ment, majd 1944. december 14-én Párizsba készült. Miller gépe Bedfordban szállt fel, majd eltűnt. A mai napig nem derült ki, hogy mi történt a zenésszel.Aranyváry Emília: Amilyen rejtélyes az eltűnése és halála, olyan titokzatos az első magyar prímabalerina születése. Aranyváry, de az sem biztos, hogy ez az igazi neve, az 1830-as években születhetett.
A balerina a pesti Német Színház francia balettmesterétől tanult. Az első fellépése a Nemzeti Színházban, az 1848-49-es forradalom és a szabadságharc idején volt. Aranyváry később Párizsba költözött, és ott lett belőle prímabalerina. Néhány évvel később visszatért hazánkban, majd külföldi társulatok tagja lett. 1870-ben eltűnt, és csak egyetlen egy kép maradt fenn róla.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Hozzászólások